10. ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2013.
2013. jan. 21., Szerkesztőség

Az Országos Mentőszolgálat szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oxyológiai Társaság, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Védőnők Egyesülete, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ szakmai támogatásával Országos Elsősegély-ismereti Verseny 10-18 éves tanulóknak.

A verseny célja: a diákok elsősegély-ismereti és egészségvédelmi tudásának fejlesztése a megadott, elsősorban internetes irodalmak feldolgozásának segítségével.

Főbb témakörök élettan, anatómia, elsősegély-ismeretek, egészségvédelem. A feladatsorok több kérdéstípust tartalmaznak: teszt, ábraelemzés, élettani vizsgálat stb. A döntőben szituációs feladatok.

A versenyre nemcsak elsősegélynyújtásban jártas tanulók jelentkezését várják, hanem azokét is, akik szeretnék mindezt megtanulni!

A RÉSZVÉTEL INGYENES

A versenyt két kategóriában, 5-8. és 9-12. osztályos tanulók részére hirdetik meg. A két kategóriában a versenyfeladatok részben eltérőek.

A versenyre háromfős csapatok jelentkezését várjuk, egy iskola több csapattal is képviseltetheti magát, nem feltétel, hogy egy csapatban csak azonos korú diákok versenyezzenek, a csapattagok életkora azonban azonos kategóriába tartozzon. Felkészítő lehet pedagógus, egészségügyi dolgozó, de akár szülő is. Nevezhetnek határon túli csapatok és iskolától független szervezetek (alapítványok, diákmozgalmak, önképzőkörök stb.). 

A verseny fordulói:
a verseny első három fordulója az interneten keresztül zajlik. A döntőre, amely Budapesten kerül megrendezésre, a legjobban szereplő csapatok kapnak meghívást. Egy-egy iskola maximum egy csapatot delegálhat, azonos pontszám esetén az iskola dönti el, melyik csapatát szerepelteti a döntőn.

Tervezett ütemezés:
2013. január 21. 1. forduló megjelenése
2013. február 11. 1. forduló beküldési határidő
2013. február 18. 2. forduló megjelenése
2013. március 11. 2. forduló beküldési határidő
2013. március 18. 3. forduló megjelenése
2013. április 8. 3. forduló beküldési határidő
2013. április 19-20. döntő 

A versenyen való részvétel kizáró okai: a határidők be nem tartása. A korcsoporttól való eltérés.

A nevezés módja, határideje: regisztrálni a verseny honlapján lehet (http://oev.hu) január elejétől. A nevezési határidő megegyezik az első forduló beküldési határidejével.

Az eredmények közzétételének módja: az aktuális eredmények az adott forduló lezárását követően azonnal megjelennek a verseny honlapján. A döntőbe került csapatok listája szintén a verseny honlapján kerül közzétételre.

A verseny díjazása:

Valamennyi döntőbe került csapat tárgyi nyereményt kap!A legjobb csapatok értékes díjakat vehetnek át, így számítástechnikai és az elsősegélynyújtással kapcsolatos eszközöket, könyveket. 

VERSENYSZABÁLYZAT

További felvilágosítás a verseny honlapján http://www.oev.hu