Ismét Advent...
2023. dec. 8., Várnai Dóra

Adventnek nevezzük a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig tartó időszakot. Advent többek között az elmélyülés és a lecsendesedés időszaka is.

Ez egy várakozási időszak, melyben a keresztény hívő emberek Jézus születésére, az Úr eljövetelére készülődnek testileg és lelkileg is. Régebben ez az időszak szigorú böjttel járt együtt, ez mára már enyhült, a legtöbb helyen el is tűnt, de alapvetően ez nem a nagy zabálások és mulatságok ideje az évben. Szintén ebben az időszakban szokás az adventi koszorú vagy az adventi naptár készítése.

Mi jellemző mostanában erre az időszakra?

A november vége-december eleje általában sűrű időszak az iskolások életében – nem csak a tanulás szempontjából. Ilyenkorra időzítik az iskolai karácsonyi hangversenyeket, a színtársulati- vagy táncbemutatókat, iskolai jótékonysági vásárokat, kézműves piacokat, az iskolai- és osztálykarácsonyt, olykor még a szalagavatót is ezekben a hetekben rendezik meg. Mindenki ajándékokat keres vagy készít a családtagjainak, barátainak, tanárainak. Sokan úgy érzik esetleg, hogy ilyenkor szinte lehetetlen egy várakozást vagy belső spirituális utazás megélni.

Erről mindig eszembe jut a slow life mozgalom….

….amely körülbelül 20-25 éve indult, és az egyre gyorsuló és állandó időnyomásban élő mindennapokat próbálja ellensúlyozni. Nem az a célja, hogy a mozdulatainkat lelassítsuk, hanem hogy a mindennapokat nagyobb élvezettel és tudatossággal éljük, hogy ne csak sodródjunk a történésekkel. A slow life követői szerint nem az állandó készenlét, elérhetőség, „gépnél levés” a lényeg, hanem az emberi kapcsolatok, az énidő, a környezettudatosság.

Olyan egyszerű alapelveket tanácsolnak, mint:

  • Vásárolj piacon
  • Vásárolj idénynek megfelelő hazai termesztésű zöldséget / gyümölcsöt
  • Lassítsd le a saját és a körülötted lévők életét
  • Tedd élménnyé az étkezést!
  • Beszélgess úgy a barátaiddal, a családoddal úgy, hogy tényleg csak rájuk figyelsz
  • Rakd el a telefonodat étkezéseknél
  • Sétálj mindennap, ne rohanj

Lehet, hogy a lelassulás, legalábbis egy időre, segíthet jobban megélni az adventi várakozást.

Az Adventi naptár készítése vagy beszerzése….

Az első adventi naptárak az 1800-as évek közepén készültek, bár ennél régebbi elődjei is akadnak. A vallásos családokban naponta kis bibliai képeket akasztottak a falra, vagy meggyújtottak egy gyertyát, esetleg krétával húztak egy vonalat a padlóra, december elsejétől karácsony napjáig. Az első nyitható, kisablakos nyomtatott adventi naptárak 1900 körül jelentek meg és a kis ablakok mögött szentképek rejtőztek. A csokis változatokat a világháborúk után, az 1950-es évek végétől készítenek. A fogyasztói társadalom korlátlan lehetőségeket lát az adventi naptárban, nincs is olyan édességgyártó, akinek ne lenne saját adventi naptárja. De nézzünk néhány egyéb megoldást is.

 

Íme a Ferrero Rocher csoki-bonbonos karácsonyfája.

Aki nem szereti az édességet, az lehet, hogy élvezi a kávés vagy teás adventi naptárat.

Népszerűek az ún. kozmetikai adventi naptárak parfümökkel, mini make up termékekkel, fürdőbombákkal. illóolajokkal.

Annak, aki szereti gyakran cserélgetni az ékszereit.

 

Ez egy luxus kézműves adventi naptár kb. 100 angol fontért, ami úgy 45,000 Ft.

És persze van Harry Potter-es is, mert mindenből van Harry Potteres. Nyilván van lego és playmobilos is.

Vagy gyógyító kristályos.

 

Persze talán túlzás minden nap egy új fülbevaló, vagy egy apró-bugyuta semmire sem jó játékfigura 24 napon keresztül, de az biztos, hogy nemcsak kisgyerekek élvezik naponta kinyitni a kis ablakokat vagy fiókokat és megnézni, mi van mögötte. Talán te, vagy a kedvesed is…