Karácsonyi csomagolás előtt
2023. dec. 21., Dr. Klujber Valéria

Mindjárt itt az ünnep, a szenteste, a karácsonyfával és az ajándékokkal. Ideje elkezdeni a csomagolást. De biztosan érdemes, kell mindent csodás díszcsomagolásba tenni??



Nekem egyik kedvenc tevékenységem a csomagolás. Kifejezetten élvezem, ha az ajándéknak szánt tárgyat szépen, vagyis precízen és látványosan új jelmezbe öltöztethetem. Amikor ezt gyerekkoromban anyukámmal elkezdtük, akkor még a vásárolt tárgyak a legritkább esetben voltak becsomagolva. Így a csomagolással tulajdonképpen egy réteg ruhát tettünk az ajándékra. Így nagyobb volt a meglepetés és talán az öröm is, hogy nem látszott azonnal, mit kap valaki.
Ma ez nem így van. A legtöbb dolog (legyen az egy pizsama, vagy más ruhanemű, de sokszor könyv, vagy szinte bármi) eleve be van csomagolva. Karácsony előtt időnként ünnepi csomagolásba. Van-e annak mindig értelme, hogy nem kevés pénzért ezeket a tárgyakat még egyedileg is becsomagoljuk? Egy gyerek például biztosan ugyanúgy örül a macinak, ha nincs becsomagolva, sőt! De a könyvek, vagy a ruhák (főleg a csomagoltak) sem igényelnek még egy réteget.
Azt a néhány tárgyat, aminél a meglepetés a lényeg, vagy amit úgy adunk át, hogy nem a fa alá tesszük, azt esetleg csomagoljuk be. A karácsonyfa alá kerülő meglepetéseknél azonban ne dobjunk ki egy csomó pénzt, energiát arra, hogy pár nap (pár óra?) múlva egy csomó hulladékkal töltsük meg a kukánkat.
Így a természetet is kíméljük! Amit nem veszünk meg, ahelyett nem kell új papírt gyártani.
Jó módja a környezet kímélésének az is, ha az ajándékokon kapott még használható csomagolást újrahasználjuk. Ez a manapság divatos ajándék-zacskók esetében különösen egyszerű megoldás. Nem dobjuk ki, eltesszük és amikor szükség van rá, csak elővesszük. Csak arra kell figyelni, hogy a fülén lógó kis papírt megnézzük, hátha ismerősünk ráírt valamit. Ha igen, akkor azt vágjuk le. Ennyi.

Boldog karácsonyt, meghitt, szeretetben eltöltött karácsony estét kívánok!