Sokszor értetlenül szembesülünk vallásos közegben cseperedő gyerekek tinédzserkori csapongásával, pedig a válasz a miértre valójában sokkal egyszerűbb, mint elsőre gondoljuk.
A kamaszkorról a fejlődéspszichológia humorosan annyit mond: túl kell élni. A tizenéves gyermekek sajátos viselkedésének komoly irodalma van – innen is tudhatjuk, hogy a felnőtté válás előtti évek nem szólnak semmi másról, mint hogy a gyermek próbál leszakadni a szülőkről. Ezt sok család úgy éli meg, mintha maga lenne a pokol – mégis teljesen természetes, sőt az egészséges kereteken belül normális folyamatról van szó. Hiszen hogyan is rugaszkodhatna el valaki az önállóság rajtkövéről, ha nem úgy, hogy mindent totálisan másképp csinál, mint a szülei? Így van ez a vallási szokásokkal is.
Eddig volt szentmise, ezentúl nincs
A szakirodalom beszámol arról, hogy a vallásos családok gyermekei kamaszkorba lépve elveszítik a hittel kapcsolatos nyitottságukat. Sok szülő megélte már ezt a helyzetet – például az a munkatársam is, aki arra kért, hogy imádkozzam tizenhat éves fiáért, aki durván lázadt Isten ellen, pedig korábban hosszú évekig ministrált. Az édesanya értetlenül állt fia viselkedése előtt, pedig a gyermek csupán így próbált távolodni szüleitől. Nem bulizott, nem romlottak a jegyei, nem csapódott rossz társasághoz – egyszerűen nem ment szentmisére, és ha ebből vita kerekedett, határozottan kijelentette, hogy nincs is szándékában imádkozni, mi több, már egyáltalán nem foglalkoztatja őt régi jó barátja, Jézus. Érthető, hogy a szülők aggodalma csillapíthatatlan volt, ugyanakkor az is természetes, hogy a gyermek tinédzserként lázadt a családi szabályrendszer ellen. A kamaszkor lecsengésével ez a fiú visszatért a vallásos gyakorlathoz, és ma boldog kereszténynek tartja magát – ez a példa is arról árulkodik, hogy a kamaszkori elfordulás nem egyenlő a végleges elfordulással, ugyanakkor vitathatatlan, hogy a pillanatnyi helyzet átvészelése nem könnyű. Ilyenkor valóban csak az imádság segít, hiszen melyik lázadó tinédzser engedelmeskedne a szülői kérésnek? A vallásos családoknál tehát abszolút normális, ha gyermekeik néhány hónapra, esetleg néhány évre háttérbe szorítják a hitet – ettől még nem lesznek felnőttként ateisták. Egyszerűen hagyni kell, hogy kitombolják magukat, Isten nem fogja megvonni tőlük a kegyelmet.
A teljes cikk elolvasható itt:
Az imának számos formája létezik, sokan mégis a régen bevésődött módszert alkalmazzuk, miközben a gondolataink messzire szállnak. Ha ez ismerős helyzet, a most kezdődő nagyböjt alkalmas idő lehet újragondolni, hogyan imádkozzunk. Ehhez ad segítséget Lócskai M. Kinga ferences nővér.
Baranyi Károly neten fellelhető válaszából idézünk. Véletlen-e a létezésed, vagy előre eltervezett? Talán te is gondolkozol ezeken a kérdéseken.
