Sokan tudják már, hogy nyáron 11 és 15 óra között nem szabad napozni, sokan fehér póló viselésével akarják megvédeni magukat.
Van jobb megoldás is?
Az általánosan hordott (sokszor vizes) fehér pólónál jobb a színes, vagy még inkább a fekete! Ez nyilván jobban elnyeli a napsugarakat. Már megint egy adalék, ami miatt felnézhetünk a fekete lepelbe burkolt muszlin nőkre. (Én próbáltam, nem volt rossz, pedig volt amikor 50 foknál is nagyobb volt a hőség – igaz, hogy pára alig volt.)
Fontos a napszemüveg, ami nem csak divat, hanem védi a szemet. A lencsét a szürkehályogtól, a látóideget pedig a makula-degenerációtól, ami a sárgafolt tönkremenését, fokozatos elhalását jelenti, tehát egyenlő a megvakulással. Erről szól Napszemüveg-érvek cikkünk.
Speciális UV védő ruhákat is lehet már kapni, ezeknek a szövése, a szálak anyaga és szerkezete kevésbé engedi át a káros sugarakat. Részben visszaveri, részben elnyeli azokat.A napvédő textíliákat, anyagokat az úgynevezett UV védő faktor (angol rövidítéssel UPF) alapján értékelik. Az UPF (ultraviolet protection factor) hasonló a napvédő krémeknél alkalmazott SPF-hez, azzal a különbséggel, hogy a textíliáknál az UPF mind az UVA, mind az UVB elleni védelemre vonatkozik (az SPF csak az UVB szűrő képességet mutatja). Az 50-es UPF minősítésű szövet a felszínére eső UV sugárzásnak csak 1/50-ed részét engedi át. Másik oldalról nézve: kiszűri a sugárzás 49/50-ed részét, azaz 98%-át. Az UPF értéket praktikusan úgy is használhatjuk, hogy megmutatja, hogy a textília használatával hányszor hosszabb időt tölthetünk a napon a napégés jeleinek jelentkezése előtt. Egy átlagos fehér bőrű ember bőre a nyári napon kb. 15 perc elteltével vörösödni kezd. Amennyiben a ruha UPF értéke 10, akkor a napon biztonsággal eltölthető idő a 10-szeresére, azaz 150 percre (két és fél óra) nő.
Kinek jó ez?
Akik nem szeretik rendszeresen kenegetni magukat, például gyerekek, férfiak. Az érzékeny bőrűeknek, vagy olyanoknak, akiknek bőrgyógyászati problémájuk volt, mégis szeretnének kimenni a napra, A vízi sportok szerelmeseinek, horgászoknak, akik sok időt töltenek a napon.
Munkaruhaként is jó szolgálatot tehet.
Ugyanakkor ne feledjétek, hogy napfény nélkül nincs élet! Nekünk is szükségünk van napra – csak nem déli 12 órakor, június végén…
Biztonságosabb időben mindenképpen igyekezzetek minél több időt a szabadban tölteni. A monitorokat felejtsétek el!
Lehet, hogy már észrevetted, hogy ezeken az oldalakon többször találkozol megszívlelendő intelmekkel, mint más internetes oldalakon, újságokban.Most is hasonlóra készülök. Merénylet a jókedv ellen? Dehogy!
A jó minőségű napszemüveg ma már gyakorlatilag nélkülözhetetlen. Nem ajánlatos piacon, szupermarketben, utcán napszemüveget vásárolni. Lehet összefüggés a szemüveg ára és a valódi UV-szűrési képessége között.