Matek érettségi egyes szám első személyben
2017. máj. 8., Györe Márió

A második napon a matematika érettségi volt soron. Az elmúlt naphoz hasonlóan 07:30-kor sorakoztunk fel az iskola aulájában. Ugyan abba a terembe kerültünk, mint az előző nap, ezért ügyelni kellett, hogy ne üljünk ugyanarra a helyre, illetve egymás mögé sem.





Az első feladatlapot kézhez vettem és minden egyes lapra felírtam a nevem és az osztályom. A leendő érettségizőknek azt javasolom, hogy ezt nagyon gyorsan tegyék meg, mivel az első részre CSAK 45 perc áll rendelkezésre, ami rettentően kevés. 45 perc annyira elég, hogy minden feladatot EGYSZER megcsinálunk, átgondolunk, utána már NEM TUDUNK vissza nézni rá. Sajnos az első rész ilyen, kapkodni kell kicsit magunkat, de mindenképp először nyugodtan gondoljuk át a feladatot. Ezek nagyom rövid, akár számolás nélkül is elvégezhető feladatok, de 12 darab van belőle. Az első részben volt egy-két nehezebb feladat, de java része nagyon egyszerű volt. Lássunk egy példát.

Volt egy olyan feladat, ahol egy 30 fős osztály idegen-nyelvű tanulmányairól kérdeztek. Logikusan össze kellett adni az angolos embereket majd a németes embereket. Így kijött 42. 42-30 az 12. Ez volt a helyes megoldás. Ugye? Még képlet se kellett, de persze azzal kellett volna megoldani, de az első részben ezt nem kérték, nem kértek pontos számolást, csak eredményt.

A matematika szaftosabb része a második feladatcsoport volt. Személy szerint az első két feladathoz hozzá se tudtam nyúlni, inkább a 17 pontos feladatokat kezdtem el megcsinálni. Én nem éreztem rossznak az érettségimet és szerintem bőven görbül az az érdemjegy! :)

Tippek a matematika érettségihez:
• a neved és osztályod a lehető leggyorsabban írd fel a lapokra
• az első részre 45 perced van, minden feladatot jól gondold át, második gondolkodásra NINCS IDŐ!
• ha józan paraszti ésszel ki tudod számolni az eredményt és a feladat nem kér számolást, ezzel ne húzd az időd!
• a második részben a nagyobb pontos feladatokat csináld először
• az utolsó 3 feladatból EGY FELADATOT ki kell választanod, amit az értékelő tanár NEM VESZ FIGYELEMBE, így érdemes azt a feladatot választani, amit nem igazán tudtál megoldani! Ezt a feladatlap ELSŐ oldalán található négyzetbe kell beírni
• Fontos, hogy ha a feladat mellett van fehér négyzet, akkor a megoldást ODA IS LE KELL ÍRNI, nem elég, ha a számolásban jelzed a megoldást!
• A II. részben minden gondolatodat írd le, mert itt mindenért ADHATÓ plusz pont
• Érdemes tisztázati lapot készíteni, amin számolsz, mert a tanár azt is javítja és pontot is adhat!!!! Ez rengeteg plusz!