Adventnek nevezzük a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig tartó időszakot. Advent többek között az elmélyülés és a lecsendesedés időszaka is.
Ez egy várakozási időszak, melyben a keresztény hívő emberek Jézus születésére, az Úr eljövetelére készülődnek testileg és lelkileg is. Régebben ez az időszak szigorú böjttel járt együtt, ez mára már enyhült, a legtöbb helyen el is tűnt, de alapvetően ez nem a nagy zabálások és mulatságok ideje az évben. Szintén ebben az időszakban szokás az adventi koszorú vagy az adventi naptár készítése.
Mi jellemző mostanában erre az időszakra?
A november vége-december eleje általában sűrű időszak az iskolások életében – nem csak a tanulás szempontjából. Ilyenkorra időzítik az iskolai karácsonyi hangversenyeket, a színtársulati- vagy táncbemutatókat, iskolai jótékonysági vásárokat, kézműves piacokat, az iskolai- és osztálykarácsonyt, olykor még a szalagavatót is ezekben a hetekben rendezik meg. Mindenki ajándékokat keres vagy készít a családtagjainak, barátainak, tanárainak. Sokan úgy érzik esetleg, hogy ilyenkor szinte lehetetlen egy várakozást vagy belső spirituális utazás megélni.
Erről mindig eszembe jut a slow life mozgalom….
….amely körülbelül 20-25 éve indult, és az egyre gyorsuló és állandó időnyomásban élő mindennapokat próbálja ellensúlyozni. Nem az a célja, hogy a mozdulatainkat lelassítsuk, hanem hogy a mindennapokat nagyobb élvezettel és tudatossággal éljük, hogy ne csak sodródjunk a történésekkel. A slow life követői szerint nem az állandó készenlét, elérhetőség, „gépnél levés” a lényeg, hanem az emberi kapcsolatok, az énidő, a környezettudatosság.
Olyan egyszerű alapelveket tanácsolnak, mint:
Lehet, hogy a lelassulás, legalábbis egy időre, segíthet jobban megélni az adventi várakozást.
Az Adventi naptár készítése vagy beszerzése….
Az első adventi naptárak az 1800-as évek közepén készültek, bár ennél régebbi elődjei is akadnak. A vallásos családokban naponta kis bibliai képeket akasztottak a falra, vagy meggyújtottak egy gyertyát, esetleg krétával húztak egy vonalat a padlóra, december elsejétől karácsony napjáig. Az első nyitható, kisablakos nyomtatott adventi naptárak 1900 körül jelentek meg és a kis ablakok mögött szentképek rejtőztek. A csokis változatokat a világháborúk után, az 1950-es évek végétől készítenek. A fogyasztói társadalom korlátlan lehetőségeket lát az adventi naptárban, nincs is olyan édességgyártó, akinek ne lenne saját adventi naptárja. De nézzünk néhány egyéb megoldást is.
Íme a Ferrero Rocher csoki-bonbonos karácsonyfája. |
Aki nem szereti az édességet, az lehet, hogy élvezi a kávés vagy teás adventi naptárat. |
Népszerűek az ún. kozmetikai adventi naptárak parfümökkel, mini make up termékekkel, fürdőbombákkal. illóolajokkal. |
Annak, aki szereti gyakran cserélgetni az ékszereit. |
Ez egy luxus kézműves adventi naptár kb. 100 angol fontért, ami úgy 45,000 Ft. |
És persze van Harry Potter-es is, mert mindenből van Harry Potteres. Nyilván van lego és playmobilos is. |
Vagy gyógyító kristályos. |
Persze talán túlzás minden nap egy új fülbevaló, vagy egy apró-bugyuta semmire sem jó játékfigura 24 napon keresztül, de az biztos, hogy nemcsak kisgyerekek élvezik naponta kinyitni a kis ablakokat vagy fiókokat és megnézni, mi van mögötte. Talán te, vagy a kedvesed is…