Rio Pécsre jön, gyere te is! Együtt az Ifjúsági Világtalálkozó alatt; regisztrálj! Így hívták a segíteni akaró fiatalokat a HungaRio 2013 rendezvényeire.

A Pécsett, 2013. július 24-28-ig tartó találkozóra az országból és a határon túlról is nagyon sokan érkeztek, többen családosak, kis gyerekekkel.Az esemény rendkívül szervezett volt, a fiatalokat, a családokat segítette a keresztény hitük megerősítésében. A tudat, hogy ők is hozzájárulnak Ferenc pápa kéréséhez: a hit terjesztéséhez, úgy is, hogy az utcára viszik azt, még inkább összekapcsolta a hívőket.
Fantasztikus érzés, hogy Rio de Janeiróban ugyanekkor Keresztény Ifjúsági Világtalálkozó volt, és ennek fontosságát átérezve egy magyar város megszervezte - nem is akárhogy - a saját kis találkozóját.  A nyitó napon Páva Zsolt polgármester és Udvardy György püspök köszöntője után két fiatal brazíliai lány is szót kapott. Ők ide jöttek a HungaRio-ra, hogy ismerkedjenek a magyar keresztény fiatalokkal! Ennek örömére táncra is perdültek!
Minden regisztráló kapott kis hátizsákot, IVT HungaRio 2013 felirattal, benne kis ülőpárnával. Mindenütt a  kék-sárga szín (Pécs város színei) dominált, pl. a segítők mellénye is ilyen volt. A sok embert különböző kollégiumokban szállásolták el, ahonnan minden reggel gyalog mentek a Szent István térre, kezükben a kis fekete párnával.
Egyszer egy olyan csoportot láttam az utcán, ahol a menet élén haladók keresztet vittek, a többiek énekeltek, vagy vidáman beszélgettek.  Érdekes, hogy a Hit évében ez nem is volt meglepő!
Különböző helyszíneken voltak programok, a Szent István téren, a Széchenyi téren, a Lauber Dezső Sportcsarnokban.
A Püspök Úr mellett a zárónapon Erdő Péter Bíboros Úr tartott misét.  Ferenc pápát idézve Erdő Péter azt hangsúlyozta: a Szentlélek képes átformálni bennünket, megvilágítani a jövőbe vezető utat, és szárnyakat ad.
Az énekkarok leginkább a diákmisékről ismert énekeket adták elő, minden nap, fáradhatatlanul.
Mindenkinek jutott idő elmélkedésre, hitéleti beszélgetésre, barátkozásra egyaránt.
Nekem az volt a legszebb, hogy az emberek tiszta tekintetűek voltak, egyszerűen öltöztek, nyugodtan viselkedtek, és figyeltek a másikra, nem szenved-e a rekkenő hőségben. Nyugodtan mondhatom, senki nem szenvedett, mert nem arra gondolt, hogy éppen mi a baja.

Pénteken este a menet a Kossuth térről a Széchenyi térre ment, a Passiójátékra. Jézus keresztre feszítése előtt szürke felhők gyülekeztek, majd újra kisütött a nap! Hatalmas tapsviharral köszönte meg a közönség az alkalmi színészeknek a korhű jelmezekben előadott színdarabot. A Széchenyi téren régen láttam ennyi embert! Az egyházi méltóságok a tér közepén álltak, ők is lelkesen tapsoltak. Lehet azt mondani, hogy mindenki örömmámorban volt. Nagyon jó érzés volt látni az egyetemi hallgatóimat- integettünk egymásnak-, ismert gimnáziumi tanárokat, ismerősöket. Az egyik pécsi tanárnő éppen egy zokogó lányt ölelt magához, mikor észrevettem. A mellettük  álló másik hölgy szavaiból úgy tűnt, hogy a lány tanítványuk lehetett, és talán nem vették fel az egyetemre. Legalábbis én erre következtettem a vigasztaló szavakból.

A legmélyebb benyomást egy fiatal pár tette rám, akik a lépcsős szökőkút mellett ültek, és a fiú a Passiójáték végén elővette a Bibliáját és kikereste a szenvedéstörténetet, amit felolvasott és láthatóan magyarázta is a lánynak. Ez nagyon megható volt, látni a lelkesedést, és érezni az összetartozást.

Örülök, hogy a kertvárosi káplánunknak, Cseh Péter Mihálynak sikerült kijutnia a kis magyar csoporttal Brazíliába. Az volt a legnagyobb vágya, hogy lássa a sok hívő embert, lássa Ferenc pápát és a sok szegény embernek reményt vigyen. El is ment a társaival egy ottani szegénynegyedbe.Kár, hogy nem láthatta, az itteni rendezvényt, de majd elmeséljük, és alig várjuk, hogy meghallgassuk az ő kinti élményeit.