Magyar Tudomány Ünnepe 2018
2018. nov. 5., MTA

Ha érdekel a tudomány, ott a helyed!

A Magyar Tudomány Ünnepe, a Magyar Tudományos Akadémia által 15 éve minden év novemberében megrendezett országos és határon túli programsorozat. Az eseményfolyam hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződik, amely közös szempontként érvényesül a rendezvény témaválasztásaiban és előadásaiban.

A 2018. évi Magyar Tudomány Ünnepének mottója a "Határtalan tudomány"

Az idei tudományünnepi rendezvények hatékony segítséget kívánnak nyújtani többek között annak az aktuális kérdésnek a megválaszolásában, hogy milyen módon megy végbe a technológiai fejlesztések szétterülésének folyamata hazánkban és a nemzetközi környezetben. A tudományünnep másik kitüntetett célja, megvizsgálni a tudomány kommunikációs tevékenységét.

A kiemelt programok, rendezvények vezető témái:

1. példaképek - magyar kutatáshoz köthető felfedezések, melyek ismertséget és elismerést szereztek a világban;
2. a szélsőséges légköri jelenségek hatásai a vízkörforgalomra és a vízminőségre;
3. digitális eszközök az oktatásban;
4. önvezérelt járművek, gyártástechnológia, mesterséges intelligencia;
5. a hálózatok szerepe és hatása a mindennapi életben, valamint a tudományban;
6. metagenomikai kutatási eredmények és kihívások;
7. hungarikumok a magyar tudományban.

További információ itt érhető el:
http://mta.hu/tudomanyunnep