Hogy ápolhatjuk  elhuny hozzátartozóink emlékét?

„Ahhoz, hogy tudjuk hova megyünk, tudnunk kell, honnan jövünk" – tartja a mondás. Mai nyelven szólva: jó, ha észben tartjuk, hogy kikhez kapcsolódik az életünk, kik voltak az elődeink, kiktől lestünk el, vagy örököltünk valami fontosat, vagy éppen kire nem szeretnénk hasonlítani, kinek az élete ellenpélda számunkra.

Régebben FB helyett fotóalbumokban őriztük a fotókat, amikről nem csak saját bébi-képünk nézett vissza ránk, hanem még nagymamánk, nagypapánk ünneplőruhás családja állt rajta szép egyenes tartással. Sokszor már csak a szájhagyomány útján, vagy emlékiratokból tudhatjuk, ki van a képeken, ki esett el a háborúban, ki költözött ki Amerikába, kinek halt meg a felesége, vagy gyereke idő előtt. Újra divat családfát készíteni, ilyenkor próbáljuk összerakni a családi kapcsolatok ága- bogát, nyomozunk az élettörténetek sűrűjében. Ez néha nagyon izgalmas...

A nevezetes emlékek többnyire családi „bulik" alkalmával kerülnek terítékre - jó esetben születésnapokon, nevezetes évfordulókon - kevésbé vidáman temetések alkalmával emlegetjük, kinek mi jut az eszébe. Pl.„Tudod, amikor a nagyi a konyhai kötényt magán felejtette, úgy ment a templomba...", vagy „Amikor nagyapus kergette a malacot az udvaron, mert nem ment be az ólba...", vagy „ Mariska néni főzte a világon a legjobb húslevest", „Szegény Áginak épp az esküvő előtt halt meg a katona vőlegénye, nem is ment férjhez soha..." , „Mit is mondott Apuka, amikor a kórházban utoljára meglátogattuk?"stb.

Lehet ilyen „emlékezős nap" a halottak napja is, ha nem csak a temetői koszorúra és mécsesre koncentrálunk. Ha magunk elé képzeljük, akinek a nevét már csak a sírkövön olvassuk. Ha a temetőben, vagy bárhol adunk egy kis időt magunknak, a családunknak, hogy beszélgessünk Azokról, vagy Azokkal, akiknek a sírjához elzarándokolunk - ezáltal egy kicsit életre keltjük Őket.

Persze, ehhez nem is kell mindig megvárnunk november elsejét, a nagy „népvándorlást", hanem kimehetünk oda szép tavaszi napokon, nyári délelőttön is, hogyha a lelkünk a sok rohanásban egy kis megállásra vágyik.