Egy másik oldalt ajánlok böngészésre.

„Ahogyan az offline világban is meghatározzuk magunkat, úgy online is felépítünk egy digitális Ént. A kettő között azonban óriási is lehet a különbség. Sokkal több eszközünk, lehetőségünk van ugyanis arra, hogy a digitális Énünket minél vonzóbbra, sikeresebbre, csillogóbbra faragjuk. Manipulált fotók, féligazságokat rejtő posztok, beállított és szűrőkkel tökéletesített pillanatok mind abban segítenek, hogy elbújhassunk mögéjük.

De akkor hová tűnik az igazság, és aki így lát minket, vajon valóban megismerhet?

Nem feltétlenül tudatos ez a viselkedés, hiszen mindenkiben megvan a vágy, hogy figyelmet, szeretetet, törődést kapjon – de az már nagyon is eltérő, hogy mindezt milyen eszközökkel és milyen áron kapjuk meg. A félrevezetés sikert, lájkokat, népszerűséget is hozhat, ám ennek értéke talmi, ön marcangoló kérdéseket eredményez: ha nem vagyok őszinte, hiteles önmagam, akkor kit látnak, kit ünnepelnek a követők, rajongók esetleg a barátok. És ha az „álruha” sikeres, a valóság talán kiábrándító?”

„A „Sikert értem el!” és a „Szomorú vagyok, vigasztaljatok meg, kérlek!” jól érthető, nyíltan kommunikált üzenetek, de vannak rejtettek is.

Sokszor vágyunk dicséretre, elismerésre, figyelemre, olyan szeretetkifejezésekre, amelyek törődést jelentenek, vagy épp megerősítenek minket abban, hogy értékesek vagyunk. Vagy legalább abban, hogy nem vagyunk egyedül. De megkaphatjuk ez online egy lájktól vagy több tucat kommenttől?”

A teljes cikket és még sok másikat megtalálsz itt:
https://www.digitaliscsalad.hu/kozosseg/hazudni-tanitjuk-a-gyerekeket-a-facebookon