Betegtájékoztató. Ha nincs magas vérnyomásod, de a szüleidnek van, akkoris olvasd el!

A vérnyomást nemcsak akkor tekintjük magasnak, amikor fejfájást, szédülést, fülzúgást vagy egyéb panaszokat okoz, hanem már akkor, ha észrevétlenül megterheli a szívet és az ereket, s ezzel hosszú idő alatt károsíthatja a szív, az agy, a vese vagy a szem vérkeringését. Amíg ilyen szövődmények nincsenek, addig a hipertónia kitűnően kezelhető.

Vérnyomáson majdnem mindig a verőerekben – artériákban – a vér által az érfalra kifejtett nyomást értjük. (A visszerekben – vénákban – uralkodó sokkal kisebb nyomást nem szokták mérni az orvosok.) Az artériás vérnyomás mérésekor két értéket kell meghatározni. A felső érték, az ún. szisztolés vérnyomás a szívverés által keltett pulzushullám érkezésekor mérhető, az alsó pedig, az ún. diasztolés vérnyomás, azt fejezi ki, hogy meddig csökken a nyomás két pulzushullám között. Mindkét érték lehet kóros, együtt vagy külön-külön.

A vérnyomás részben a szívműködéstől, részben a verőerek ellenállásától függ. Minél több vért lök a szív az erekbe, és minél szűkebbek a verőerek, annál magasabb a vérnyomás, s annál nagyobb megterhelésnek van kitéve mind a szív, mind az erek fala.

A magasvérnyomás-betegséget maga a beteg hosszú éveken át észre sem veszi. Ezekben az években alakulnak ki fokozatosan azok az érfali elváltozások, amelyek majd jóval később szív-infarktushoz, szélütéshez, végtagi artériás szűkülethez, vesebetegséghez, látásromláshoz vezethetnek. Időskorban sokkal gyakoribb a hipertónia, mint a korábbi életszakaszokban, de az idősek magas vérnyomása nem az öregedés szükségszerű velejárója, hanem betegség, amelyet kezelni kell.

A magas vérnyomás felismerése
A gyermekek évenkénti orvosi ellenőrzésének elmaradhatatlan része a vérnyomás mérése. A fiataloknak legalább kétévente, a középkorúaknak és az idősebbeknek legalább évente egyszer meg kell méretniük a vérnyomásukat. Ha magas vagy ingadozó a vérnyomás, illetve ha fennáll valamilyen „kockázati tényező" – pl. hasi elhízás, magas koleszterinszint vagy cukorbetegség –, akkor az orvos ennél gyakoribb vérnyomásméréseket ajánl, az utóbbi időben egyre többször otthoni vérnyomásmérő beszerzését is javasolja.
A hagyományos vérnyomásmérés abból áll, hogy a felkarra helyezett „mandzsetta" felpumpálásával a karban leállítják a vérkeringést, majd a levegő kiengedésével fokozatosan csökkentik a mandzsetta nyomását, és a nyomásmérő higanyoszlopa megmutatja, hogy a véráramlás mekkora nyomásnál indul be (felső érték) és mekkoránál válik egyenletessé (alsó érték).

Normális (ideális) vérnyomásnak a 120/80 higanymilliméter (Hgmm) alatti értékeket tekintik az orvosok. Magas vérnyomást megelőző állapotról (prehipertóniáról) akkor beszélnek, ha a felső érték 120 és 140 Hgmm közé, az alsó érték pedig 80 és 90 Hgmm közé esik. A hipertónia első stádiuma 140–160 Hgmm-es felső, illetve 90 és 100 Hgmm közötti alsó vérnyomásértéket jelent; súlyos, 2. stá-diumú hipertónián pedig a 160 Hgmm fölötti felső és 100 Hgmm fölötti alsó vérnyomásértékeket értjük.

A vérnyomás percről percre változhat (pl. hirtelen stressz miatt), függhet a napszaktól, a fizikai aktivitástól, a testhelyzettől is. A magas vérnyomás diagnózisához egy mérés nem elég, különösen nem akkor, ha a mérési eredmények ingadozók. Nem ritkaság, hogy csak a rendelői mérések adnak kóros eredményt („fehérköpeny-hipertónia"), vagy fordítva, a mindennapi élet stresszhatásai magas vérnyomást okoznak, de ezt a rendelői mérés nem mutatja ki („álcázott hipertónia"). Ilyenkor otthoni vérnyomásmérések vagy 24 órás vérnyomás-ellenőrzés („monitorozás") segítségével lehet felállítani a diagnózist.
A hosszabb ideje lappangó vagy nem megfelelően kezelt magasvérnyomás-betegség kivizsgálásába az esetleges érelváltozásokat, szervkárosodásokat kimutató műszeres és laboratóriumi vizsgálatok is beletartoznak.

A magas vérnyomás okai
Felnőttkorban a magas vérnyomás legtöbbször nyilvánvaló szervi ok nélkül, fokozatosan alakul ki (elsődleges vagy esszenciális hipertónia). Növeli ennek kockázatát pl. az idősebb kor, az örökletes családi hajlam, a túlsúly vagy elhízás, a dohányzás, a konyhasóban gazdag táplálkozás és a stressz. Ha azonban gyermekkorban vagy hirtelen jelenik meg a súlyos hipertónia, akkor a másodlagos magas vérnyomás lehetőségére is gondolni kell.

Másodlagos hipertóniát sokféle betegség okozhat. Ezek közé tartoznak különböző vesebetegségek, pajzsmirigyproblémák, a mellékvese daganatai, veleszületett érfejlődési rendellenességek, valamint az alvás alatti légzéskimaradás (obstruktív alvási apnoé). Gyógyszerek is kiválthatnak másodlagos magas vérnyomást (lásd a keretes betétet, balra). Jelentősen emeli a vérnyomást a mértéktelen al-koholfogyasztás és több kábítószer (pl. kokain, amfetaminok).

Az elsődleges és a másodlagos magas vérnyomást nagyon fontos elkülöníteni egymástól, mert eltérő a kezelésük: elsődleges hipertónia esetén a tünet kezelése – tehát a vérnyomáscsökkentés – áll a középpontban, a másodlagos hipertóniák terápiájában viszont a kiváltó ok megszüntetése a cél.

A magas vérnyomás kezelése
Az újonnan jelentkező, nem súlyos hipertónia vagy hipertóniát megelőző állapot kezelésére elsősorban életmód- és étrendváltoztatást javasolnak az orvosok. Ennek főbb célkitűzéseit a keretes betétben (jobbra lent) soroltuk fel. A táplálkozás és az életmód megváltoztatása néhány hét vagy néhány hónap alatt meghozhatja a kívánt eredményt. Ha azonban nem hozza meg, akkor a betegnek meg kell barátkoznia a tartós, mindennapos gyógyszerszedés gondolatával. Előrehaladott magasvérnyomás-betegségben a gyógyszeres kezelés biztosan nem nélkülözhető.

A kezelés során az ideális vérnyomás (<120/80 Hgmm) elérésére kell törekedni, de nem mindenáron. A minimális cél az lehet, hogy a vérnyomás ne emelkedjen 140/90 Hgmm fölé (ha 60 évesnél fiatalabb a beteg), illetve 150/90 Hgmm fölé (ha a beteg már elmúlt 60 éves). Vesebetegség vagy cu-korbetegség fennállásakor különösen fontos az erélyes és következetes vérnyomáscsökkentő kezelés.
A vérnyomáscsökkentő szerek legfontosabb csoportjai: a vízhajtók (pl. hidroklorotiazid); a vese hormonjának vérnyomásemelő hatását gátló gyógyszerek: ún. ACE-gátlók (pl. ramipril) és angiotenzinreceptor-blokkolók (pl. valsartan); a kalciumcsatorna-gátlók (pl. amlodipin); valamint a béta-blokkolók (pl. carvedilol). Egyszerűbb esetekben az orvos egy gyógyszerrel kezdi a kezelést, s ha az maximális adagban sem elég hatásos, akkor vagy másik szerre vált, vagy a kezdetben adott készítményt másik gyógyszercsaládba tartozóval egészíti ki.

A súlyos hipertónia kezelésében ma már inkább szabály, mint kivétel a kombinációs kezelés. A többféle vérnyomáscsökkentő gyógyszer szedésére kényszerülő betegek számára egyszerűbb, pontosabb és ezért hatásosabb terápiát tesznek lehetővé a nagy választékban rendelkezésre álló fix dózisú gyógyszer-kombinációk. Ezek is, mint a többi vérnyomáscsökkentő, csak receptre kaphatók, és szigorúan be kell tartani az adagolásukra vonatkozó előírást, mert nemcsak a magas vérnyomás, hanem a túlzott vérnyomásesés is veszélyes lehet.
forrás: http://www.otszonline.hu/betegtajekoztato/cikk/magas_vernyomas_hipertonia?utm_source=newsletter&utm_medium=orvostovabbkepzo_szemle_hirlevel&utm_campaign=17556