Több mint öt éve, Budapesten, a Ráday utcában pár fiú felgyújtott egy matracot. A lángokból nagy tűz lett, és sajnálatos módon, egy 47 éves, többgyermekes apa életét vesztette. Az eset különlegessége az, hogy a gyerekekről a történtek idején éppen egy dokumentumfilmet forgattak, amit most is meg lehet nézni KIX címmel.
A gyújtogatás nem jó buli, nem vagányság, pedig a pillanat hevében annak tűnhet. Sok esetben a gyerekek egyszerűen unatkoznak, és azért gyújtogatnak, mert senki sem mondta meg nekik, hogy milyen értelmes dolgot lehetne csinálni.
Ha a tudomásodra jut, hogy valakik tüzet akarnak gyújtani, személyes felelősséged keletkezik, mert szólnod kell egy felnőttnek, aki meg tudja akadályozni a dolgokat.
A film – többek között – pontosan azokat a kockázatokat vagy veszélyeket mutatja be, amik csoportos tűzgyújtáshoz vezetnek.
Ezek elsősorban a tini fiúk között a következők:
- problémás viselkedésű gyerekek
- szenvedélybeteg szülők
- iskolából való kimaradás
- depresszió, valamint öngyilkossági kísérletek
- kockázatkereső magatartás
- a többség általi elutasítás, kirekesztettség
- fizikai és szexuális bántalmazás
- elhanyagoló szülők
- alkohol és drogok
A tini lányok ebben a tekintetben abban különböznek, hogy jóval ritkábban gyújtogatnak, és akik mégis megteszik, gyakran túl korán kezdik a szexuális életüket, és valamilyen szempontból erőszak áldozatai.
Gyerekek esetében a gyújtogatás hátterében különböző ösztönző tényezők állnak. Ilyenek a bosszú, az izgalomkeresés, a lázadás, a féltékenység, a vandalizmus. Felnőtt korban a gyújtogatás mögött már csalás is állhat, amikor az elkövető például biztosítási pénzhez szeretne jutni, de ennél sokkal súlyosabb esetek is történnek, amikor más elkövetett bűncselekményt próbálnak a gyújtogatással elfedni. A két utóbbi tényező is fontos, mert a gyújtogatás után a gyerekek általában nem vallják be a tettüket, vagy le akarják csökkenteni a következmények jelentőségét, azaz valamilyen szinten csalnak. Az is gyakran előfordul a kamasz fiúknál, hogy valamilyen szégyent akarnak elfedni a dolgok lángra lobbantásával. Kriminológiai szempontból tehát az a felnőtt, aki gyújtogat, úgy viselkedik, mint egy gyermek, azaz éretlen.
A fiatalok a legtöbb esetben nem magányos gyújtogatók, hanem csoportosan követik el a tettüket. Az ok általában az, hogy meg akarnak felelni a többieknek, vagy a befolyásos ismerősök elismerését szeretnék kivívni. A cselekmény kidolgozása, előkészítése és kivitelezése tervezést és szervezést igényel, ami azt eredményezi, hogy a fiúk csoportja össze kell tartson, és együtt kell működjön.
Az előkészületben részt vesz a bujtogató, aki arra ösztökéli a többieket, hogy gyújtsanak tüzet. Ebben a fázisban fontos a tervező szerepe is, aki kidolgozza, hogy hajtsák végre a műveletet. Ugyanekkor jelen van a beszállító is, aki előteremti azokat az eszközöket, amelyekkel tüzet lehet gyújtani, valamint a tapasztalt, aki tudja, hogy hogyan kell tüzet gyújtani. Mindehhez az olyan ember is kell, aki informált, azaz tudja, hogy hol és mikor lehet kivitelezni a tűgyújtást. Ezek a személyek a gyerekek esetében szinte minden alkalommal mások. Feltűnik itt az a dinamika, ahogy a csoportosan elkövetett bűncselekmények tervezése történik később, a felnőtt korban.
A kivitelezés idején általában az egyik személy a sofőr szerepét tölti be, aki a helyszínre viszi, és onnan gyorsan elszállítja a többieket. Ez a szerep kimaradhat, mert a gépjármű beszerzése és a vezetési tudás jártasságot igényel. Jelen van azonban az őrködő, aki mintegy biztosítja a terepet, és riaszt, ha akadály lép fel. A tűzgyújtó az a gyerek, aki kivitelezi a tettet, például úgy, hogy betör egy ablakot, bemászik, és lángra lobbant valamit. A legtöbb esetben jelen vannak a nézők, akik közvetlenül nem vesznek részt a cselekményben, de nem is akadályozzák meg a gyújtogatást.
Ezek a szerepek felcserélődhetnek, és a rendőrségi eljárás során később jelentőségük lesz, mert a büntetőjog nem egységesen ítéli meg őket. A fiúk gyakran nincsenek is tudatában annak, hogy hogyan működnek, mert valójában nem gondolják teljesen végig, hogy mit csinálnak.
Mivel a gyújtogatás bűncselekmény, és a legtöbb helyen van térfigyelő kamera, ezért a lebukás szinte biztos, az ügyből büntető eljárás lesz. A gyerekek nem gondolnak bele, hogy a tűznek végzetes eredménye is lehet. A büntető eljárás nagyon sokáig tart, a KIX című filmben szereplő gyerekek már 23 évesek. A következményekkel egy egész életre számolni kell. Az is lehetséges, hogy börtönbe kerülnek, és akkor egy ördögi kör kezdődik el, amelyből nem lehet kiszállni. Gyerekkori csínyből komoly bűncselekmény lesz, és az egykori kölykök csak harminc éves korukban döbbennek rá, hogy kamaszként valamit nagyon elrontottak.
![]() |
Ha Karácsony, akkor békesség, szeretet (nemcsak ilyenkor!), fények, gyertyák, csillagszórók. Előtte sürgés-forgás, sütés-főzés.
Világunkban számos olyan dolog is történik, aminek nem jó a kimenetele. Ilyen az állatkínzás is, ami lehet elhanyagolás, az állat kidobása, elhagyása, igazi kínzás, és sajnos az állat megölése is.