Már megint egy új, messziről jövő „csodaszer”.

Valóban a kókuszvirág nektárjából készül, de hagyományos cukorról van szó. Nagy része (80%) szacharóz – kettős szénhidrát -, 3-9%-a szőlőcukor – egyszerű szénhidrát. A benne lévő kalória és szénhidrát mennyisége közel azonos a répacukoréval, ám tartalmaz kevés inulint (növényi rost) és „magas” az ásványi anyag és vitamin tartalma is. Éppen ezért lehet alacsonyabb a glikémiás indexe (35-54?), de magas szénhidrát tartalma miatt nem ajánlható szénhidrát-anyagcsere problémával küzdőknek.

Inkább mellette szóló érvek:

Kókuszvirágból készül, tehát a szénhidrátokon kívül ásványi anyagokat (vas,cink, kalcium,kálium), vitaminokat (B1-, B2, B3, B6, C-vitamin), aminosavakat, és az antioxidáns hatású polifenolokat is tartalmaz. Bár kétlem, hogy ezeket az anyagokat a lehetőleg kevés hozzáadott cukrunkból kéne fedeznünk, inkább rágjatok el egy fél karalábét.

Kókuszvirág cukornak nincs kókusz-íze, de egyedi aromája igen. (Mondják, akik kóstolták.) Karamellásabb, finomabb, mint a sima cukor.

Édesítőereje a cukorral egyező. Nagyon könnyen oldódik, használható önmagában édesítőszerként, de mivel hőálló, sütéshez-főzéshez is kiváló.

Ami viszont gond:

A kókuszvirágot nem éppen helyben termesztik, ráadásul ha leszedik virágként, akkor nem lesz belőle kókuszdió. Hogy az ENSZ éppen fenntarthatónak minősíti-e az csak egy szempont, de Európából nézve ez majdnem mellékes, hiszen nagyon sokat kell utaztatni, hogy ideérjen. A legkevesebbet a kókusztermesztők keresik belőle – gyanítom.

Ne akarjuk kiváltani az itthon is termelt cukorrépát, hiszen ebből többen is szeretnének megélni. Amúgy is első legyen a hazai termesztésű élelmiszer. Éppen elég baj, hogy az itthoni feldolgozási kapacitás beszűkült.