Az év madara egy láthatatlan tyúk
Ez az arasznyi, tyúkszerű megjelenésű, valójában azonban a hatalmas darvakkal és túzokokkal rokonságban álló faj az üde rétek rejtett életmódot folytató madara. A 2016-os védelmi évnek köszönhetően élőhelyeinek, a klímaváltozás által Magyarországon a legveszélyeztetettebbek közé tartozó nedves kaszálóknak a megőrzésére tudnak koncentrálni a szakemberek.
A haris a modern mezőgazdaság egyik nagy vesztese, állománya egész Európában csökken. Rejtőzködő életmódja miatt legtöbbször csak jellegzetes recsegő hangja árulkodik jelenlétéről. Legnagyobb számban a Bodrogközben és a Szatmár-Beregben költ. Egyes csapadékosabb években, amikor kiterjedt belvizek maradnak, jóval több pár telepszik meg nálunk fészkelésre, olyan környezetben ahol korábban egyáltalán nem fordult elő, így akár művelt területeken, agrárkultúrákban is megtelepedhet. A nedves kaszálók, legelők felaprózódása, becserjésedése mellett, a nem megfelelő területhasználat is veszélyezteti állományát. Az intenzív gyepgazdálkodás következtében hamarabb kaszálják a területeket, emiatt a fészkek jelentős része megsemmisül. A kaszálógépek és a technológia helyes megválasztásával költési sikeressége biztosítható lenne, feltéve, hogy a munkát nem kezdik meg július vége előtt. Vonuló madár, a telet Afrika trópusi részén tölti. Vonulása során is több veszély fenyegeti, vadászok kedvelt zsákmánya a mediterrán térségben, az elsivatagodás pedig megnehezíti a Szaharán túli telelőterületeire történő átvonulását.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-óta választja vagy szavaztatja meg az év madarát. 2015-re 3 faj: a búbosbanka, a fekete rigó, vagy a vörösbegy társadalmi összefogású védelme merült fel. Arról, hogy melyik legyen az év madara, az egyesület honlapján szavazhatunk június 28-ig.
Nekem szerencsém van, egy erdő mellett lakom, így nagyon fontos számomra a természet. De talán benneteket érdekel ez a színpompás madár. Nem könnyű találkozni vele, általában csak májustól jelenik meg nálunk, amikor már valóban meleg van.