Egy kedves tini ismerősünk is fellépett. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy milyen gondolatai vannak az első sikeres fellépése után az együtt-zenélésről, olvassátok tovább.

Nos, hol is kezdjem. Mondhatnék kliséket a zenei élettel kapcsolatban, de mivel csak most csaptunk bele, nem teszem – nem hiteles, és értelme sem lenne. Inkább csak elmesélném a mi kis bandánk első, közös, de reméljük, hogy folytatódó lépéseit.

A magam szempontjából természetesen. 
Kicsit több mint két éve végre elkezdtem megvalósítani egyik álmomat. Az első fellépésig (ami idén márciusban történt) minden csak légvárépítésnek, levegőbe beszélésnek tűnt. Persze, élvezetes órára járni, hétről hétre újabb dolgokat megismerni, de amíg nincs biztos bandád, esetenként elszomorító lehet, hogy mindig csak a szó folyik, és tényleges tett pedig sehol. Hát valóban az volt.
Aztán jött a március. Akkor este, első „fellépésem” alkalmával volt szerencsém megismerni egy dobos srácot. Egyből egymás szívéhez nőttünk (később volt egy fura időszakunk, mivel ő fiú én meg lány vagyok, de ez már ilyen privát téma). A közös fellépések után játszott ennek a bogárkának a bandája.
Punk-rock banda. Első látásra tudtam, hogy velük kéne lennem.
Muszáj. Az életérzés megvan. Másféle zenét el sem tudnék képzelni magamnak. Nekem ők kellenek – gondoltam. Egyetlen probléma merült fel: már volt basszusgitárosuk, elég stabil pozícióban ahhoz, hogy ne tudjam szemét módon kitúrni. 
Így hát hazamentem, a széteső kapcsolatomon és a vele közös zenei terveken gondolkodni. Végül szakítottunk, és azokból a tervekből nem lett semmi – őszintén nem bánom.Eltelt a tavasz, eljött a nyári szünet. Aztán egyszer csak megjött a kedvem. „Gyerünk, alkossunk már valamit, előttünk a nyár!” Újabb probléma merült fel: nincs kivel. Így találtam egy énekes hölgyeményt, aki basszusgitárost és dobost keresett. A basszusgitáros szerepet be tudom tölteni, de hogy dobost honnan szedjünk! Hoppá! Nekem van egy.
Ezért felkerestem a punk-rock dobost. Igent mondott, különösebb huzavona nélkül. Meglepődtem álltam a könnyen mondott válasz miatt. Ekkor kezdte el részletezni a bandájuk helyzetét. Szétesőben voltak. Az utolsó koncertjük felért egy kisebb katasztrófával. Majd a dobos megemlítette nekem, hogy basszerost keresnek magukhoz. Még koncert előtt mondtam, ha lelép előtte az ő basszistájuk, be tudom vállalni a fellépést – ekkor kért meg, hogy menjek állandóra. Nagyot dobbant a szívem.
Tudtam, hogy ez nem az a kör lesz, ami komolytalankodásról szól. Ez bizony csapatmunka kell, hogy legyen. Csinálják már x éve, és nem akarják abbahagyni. Végre olyan lehetőséget kapok, ami hosszútávra szól. Ezért jött könnyen az én igenem is. Így hát egy énekesnek köszönhetjük, hogy összeálltunk – vele sajnos még nem kezdtünk el melózni.Összeállt az új csapat. A dobosom és a szólógitáros maradt az eredeti felállásból. Szereztek egy új énekes lányt, és engem. Ez történt augusztus végén.
Itt állunk november elsején a jelenleg maradandó felállással, amiben nem szerepel külön énekes, viszont kibővültünk még egy szólógitárossal. Nem kívánom részletezni. Túl vagyunk az első koncerten, kaptunk egyből 3 felkérést – énekes nélkül, ritmusgitár-basszusgitár vokállal. Rengeteg dicséretet kaptunk. Megéri csinálnunk. Rengeteg tervünk van. Ez nem lesz légvár-építés. Nem a teljes biográfiánk, sőt, akár fikció is lehetne. Direkt írtam nevek és bandanevek nélkül.Mostanság nagyon sokszor látom, hogy fiatalok zenélésre adják a fejüket – divatból.
Ha zenélni akarsz, azt ne azért tedd, mert „menő”. Hanem azért, mert érzed magadban. És nagyon fontos, hogy bármilyen hangszert választasz, lélekkel tedd. Ha pedig zenekarba kezdesz, két alapfogalmat ne feledj: korrektség és csapatmunka.Különben úgy végzed, mint az énekesünk – hazamész.