Hogy kerültek oda és kik ők? Ha érdekel, kattints!

„Három éve, amikor a közel húszezer 1956-os emigráns kamasz nyomába eredtem, titkon számítottam ugyan egy sor fontos „leletre”, sajtó- és intézménytörténeti felfedezésre, ám arra nem, hogy hőseim egykori menekülőútját ingázó terepkutatóként magam is többször végigjárom. S arra sem, hogy választott új hazájukban – 56 évvel ’56 után – sokukat színről-színre látom. Még kevésbé hittem, hogy egyik markáns csoportjuk: az idegenlégiósok sorsát rekonstruálva, Rejtő-regénybe illő, fátumos véletlenek nyomán meg sem állok majd Marseille-ig és Aubagne-ig, a Francia Idegenlégió Központi Archívumáig, ahol egy maroknyi magyar légiós veterán lesz értő kalauzom és segítőkész „ajtónyitogatóm”.A „belépőt” – bizalmukat – persze munkával kellett megváltanom. A majd’ két évig tartó, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) végzett szorgos kutatással, melynek eredményeként a jó 3000-es 1956 utáni magyar légiós kontingens közel egyharmadát és a vagy 500 fiatalkorúként emigrált, majd légiósnak állt önkéntes több mint a felét sikerült azonosítanom. Legalább ilyen értékes „találat” volt azonban az is, hogy kutatásaim ez utóbbi, szűkebb célcsoportjából 2011 nyarán vagy két tucat provence- i magyar légiós veteránt ismertem meg, akik 1956-ban javarészt kamasz felkelőként menekültek Nyugatra, s akiknek máig összetartó bajtársi körét a múlt nyáron immár harmadszor kereshettük fel, archív fotókat, iratokat gyűjtve, interjúzva és életrajzi kérdőíveket felvéve – mi több, 2011 őszétől egészestés dokumentumfilmet is forgatva „Patria nostra” címmel.”

Idén (2017) október 23-án vetítették a filmet a televízióban, ha érdekel.

A neten is hozzáférhető belőle egy részlet:

https://vimeo.com/38317206

„Az 1831-ben alapított Francia Idegenlégió összlétszáma az algériai harcok alatt (1954– 1962) 20 és 32 ezer közt ingadozott. (Ma mintegy 7 ezer körül van, de további karcsúsítása várható.) Az 1962. márciusi Eviani Egyezmény értelmében a francia katonai bázisok: helyőrségek, tengerészeti és légi támaszpontok, továbbá a szaharai francia atomkísérleti központ Regganban csak fokozatosan, végleg csak 1968 nyarán kerültek felszámolásra, s így a magyar légiós kontingens is aránylag nagy számban még sok évig szolgált Algériában. Ezzel együtt már 1962 tavaszán, az evakuáció kezdetén számos fiatal önkéntest vezényeltek dél-franciaországi és korzikai támaszpontokra. Majd utóbb Madagaszkárra, Csádba, Elefántcsontpartra, Tahitibe, Guyanába és más tengerentúli támaszpontokra.

Az algériai háború (1954-1962) francia részről elismert légiós vesztesége: 65 tiszt, 278 altiszt, 1633 légiós. Együttvéve: 1976 fő.

…

A magyar önkéntesek arányát alapul véve Vietnámban, óvatos becsléssel, 350, Algériában 120 magyar légiós vesztette életét – ez utóbbiak közt legalább két tucat 1956-ban Nyugatra menekült kamasz.”

„A magyar áldozatok azonosítása jelenleg is folyik. A korábban Vietnámban elesettekről furcsa módon jóval többet tudni, mint az algériai magyar áldozatokról. Az előbbiek közül egy 9817 nevet tartalmazó listáról7 288 önkéntest sikerült kigyűjtenem (készülő könyvemben a teljes névsort közzéteszem). Míg az algériai magyar elesettek közül egy 536 nevet tartalmazó – a vietnáminál jóval hiányosabb – francia veszteséglistáról és a magyar veteránok közlései nyomán eddig csak 29-et sikerült azonosítani. Születési dátumaikból ítélve mindkét magyar légiós nemzedékben – azaz az 1945 és az 1956 után belépőkében is – számosan jelentkeztek olyanok, akik szülőföldjük kényszerű elhagyásakor még nem voltak nagykorúak. Sokan még akkor sem, mikor légiósnak álltak. Nem csoda, ha a vietnámi magyar áldozatok közel egyharmadát (!) ez a kamasz menekültnemzedék adja, s az ismert algériai magyar veszteségek jó egyötödét is a korábbi ’56-os fiatalkorú menekültek teszik ki.”

Forrás: http://kommentar.info.hu/iras/2013_1/_patria_nostra_

A teljes beszámolót a munkáról megnézheted itt:

http://www.balassiintezet.hu/attachments/article/827/NoveBela.pdf

A képek forrása a Légió hivatalos oldala:

http://www.legion-etrangere.com/mdl/photo