Egy olyan eszmefuttatás, amit mindenkinek el kell olvasnia. Kattints!

Amikor valaki hitelt vesz fel egy termelő beruházás érdekében, akkor ezt abban a reményben teszi, hogy majd a jövőben kitermeli a hitel költségeit.Amikor valaki fogyasztás céljából vesz fel hitelt, akkor egy olyan fogyasztást előlegez meg, amelynek majd a jövőben termeli meg a pénzügyi fedezetét.

Valaki azt mondhatná, hogyha elítéljük a hitelezést, akkor ezzel megakadályozzuk a fejlődést, hiszen ha nincs hitel, akkor semmi újba nem lehet beruházni. Nos, a beruházási hitelekkel önmagukban nem lenne baj, hiszen, ha a beruházás tényleges társadalmi szükségletet elégít ki, akkor lesz rá kereslet. Vagyis a társadalom akar és tud fizetni az új javakért.

Azonban, amikor fogyasztási hitelekkel segítik az új javak fogyasztását, akkor a hitelekkel igényeket keltenek.
Amikor a Föld egész népessége másfél bolygónyi erőforrást fogyaszt el, akkor a hitel egy olyan fogyasztást előlegez meg, amelynek természeti erőforrás-fedezetét a bolygó még nem termelte meg. Mivel a fenntartható fejlődés az erőforrások tartamos – a bolygó eltartó-képességének megfelelő– használata, ezért az ilyen fejlődést fenntarthatatlannak nevezzük.

A hitelezés és a fenntarthatatlanság közti összefüggés egyértelmű, a hitelezés teremti meg a pénzügyi fedezetét a túlfogyasztásnak. A túlzott, könnyelmű hitelkihelyezés és a felelős hitelkihelyezés között a fenntarthatatlanság szempontjából az a különbség, hogy az első még mélyebben hatol a jövőbe, mint a második, vagyis a túlfogyasztásban közös tulajdonságúak, csak a mértékükben eltérők.
A pénzügyi válság jó előrejelzése volt annak, hogy ha túl sok hitelt veszünk fel, túl sok fogyasztást előlegezünk meg a jövőtől, azt előbb vagy utóbb nem tudjuk visszafizetni. Ma a pénzügyi rendszer, holnap az ökológiai rendszer omlik össze, de azt nem lehet majd pénzzel feltámasztani.
Az előrehozott fogyasztás árát egyszer meg kell fizetni valakinek, a pénzpiacon ugyanúgy, ahogyan az ökológiai javak piacán.
A hitelt igénylők között – legyen az magánszemély, vállalat, vagy akár maga az állam – nincs különbség, abban a tekintetben, hogy a jelen fogyasztását finanszírozzák a jövő teljesítményéből. Amikor tehát az állam segítségére siet a pénzintézeteknek, akkor meghosszabbítja a nem fenntartható fogyasztás lehetőségét.
A reális teljesítmények és a túlfogyasztás közötti szakadékot jól mutatja, hogy amíg 2007-ben a világon megtermelt jövedelem (GWP) 65,82 billió (ezer milliárd) dollár volt, addig az államok külső adóssága csak 44,61 billió dollár volt. Ez már akkor is ijesztő volt, ám ma arról írnak a legfrissebb jelentések, hogy világ teljes adóssága – privát és közadóssága, valamint pénzintézeti adóssága együtt – meghaladta a világgazdasági kibocsátást 313%-kal, ami 77,60 billió dollár. A pénzintézeti adósság nélkül a teljes adósság 212%-kal haladja meg az éves kibocsátást, amelyből a kormányok 78, a magánszektor 133%-kal részesedik. A fejlett országok 272%-kal haladták meg a saját kibocsátásukat, míg a fejlődők 151%-kal.

Az egész anyagot, ami egy könyv, elolvashatod itt:
http://www.mtvsz.hu/dynamic/fenntart/penz_es_fenntarthato_fejl_web.pdf

Érdemes!