Nos, adjunk még egy löketet az egésznek, talán ha két bejegyzést is megírok a konkrét indulás előtt, akkor kétszer olyan nagy valószínűséggel fogom folytatni Angliából. Jó, meg titkon nyilván szeretném előzetesen is legitimálni a hatalmas Costa kávét, amit a reptérre érkezésemet követő első 10 percben már magamhoz fogok venni - s mi sem egyszerűbb módja ennek, mint 4 és fél órával a szükséges ébredés előtt még blogolni.

Egyébként is azt mondták ma nekem, hogy overshare-eljek sokat, mert az jó. Gyanítom ezzel nem ért egyet minden egyes olvasó, de majd talán mindenki kiszűri a számára releváns részeket, és egyébként is olyan lenyűgözően sok bejegyzést fogok írni (khm), hogy bőven lesz lehetőség érdekesnek lenni, meg informatívnak, meg persze az overshare-elésre is. A következőkben talán leginkább informatív leszek (már azok számára, akik valaha terveznek Angliába költözni), az érdekesség meg majd jövő héttől.

Hány kg az életem?

Szóval be kellett ma pakolnom. Egy 10 kg-os kézipoggyászt és egy 20 kg-os bőröndöt viszek, és mivel (spoiler) a ryanair luxusszolgáltatását fogom igénybe venni, sajnos ezek egy grammal nem lehetnek majd többek a megengedettnél. A terv további része pedig az, hogy a szüleim jövő héten utánam küldenek még egy bőröndöt az Árva Transszal, akik arra szakosodtak, hogy háztól-házig szállítanak különféle csomagokat Magyarország és Anglia között, és teszik mindezt ráadásul nagyjából azon az áron, amennyiért a repülőre felvihetnéd, nagyobb csomagok esetén pedig sokkal olcsóbban. Nem, amúgy nem vándorol ám szépen lassan ki a népességünk, meg nem London a harmadik legnagyobb magyar város, hogy ilyen cégek létrejöttek. Mindenesetre én örülök, hogy vannak, sokan mondtak róluk sok jót. Ebben a csomagban jön majd minden, ami nem fért be, vagy amit itthon felejtek. 50 kg-nyi cuccot úgyis teljesen reménytelen, hogy én valaha egyedül tudjak szállítani, már ez a 30 is érdekes élmény lesz. (Igen, már elsütötték a poént, hogy hangyának kellett volna születnem.)

Decemberben csak egy kézipoggyásszal szeretnék hazajönni, mondván a fene fogja a kedves fapados légitársaságoknak kifizetni kétszeresen a repülőjegy árát, és úgyis kapok raktárhelyet a Newnhamben (3×10 hétre bérlem a szobámat, szóval onnan sajnos ki kell majd költözni). Igen ám, de ez azért felvet pár problémát. Például, hogy itthon kéne hagynom dolgokat, hogy ne kelljen a teljes karácsonyt ugyanabban a pólóban töltenem. Meg hogy akkor hazafelé nem hozhatok majd folyadékot? De a legfontosabb: hogy jutnak így majd haza a karácsonyi ajándékok (igen, ez már az overshare rész)? Az első két probléma orvosolható némi vásárlással, annak meg sosem vagyok ellene, az ajándékokra meg azt találtam ki, hogy mindenkivel küldök haza valamit, mikor meglátogat, adott esetben a sajátját. (Értsd: ha akarsz cuki angol ajándékot, gyere ki érte.)

A legnagyobb dilemma egyébként az volt, hogy úgy értékeljem ezt a nyolc hetet mint elköltözést, és vigyek mindent, amit itthon használok, vagy pedig hosszú nyaralásként gondoljak rá, aztán majd nem tudom, mosok (jó, tudom, azt itthon is kell). Azt hiszem végül az első opció mellett döntöttem, bár nehéz megállapítani. Az ágyam fölött lévő hatalmas Oxford poszter például azért nem jön velem, pedig az legalább viccesen hatna a nagy ősi rivalizálásban. Mit ne hagyjunk itthon, ha Angliába indulunk? Az esernyőt, természetesen, bár nyilván jelentős piaca van az ilyesminek kint, szóval aránylag könnyen pótolható. Számomra fontos volt a vekkerem (az utolsó pillanatban eszembe is jutott), mert nagyon-nagyon kínos lenne folyton elkésni arról a hét órámról, ami van. Viszek továbbá minden hivatalos levelet, ami bizonyítja, hogy felvettek, vagy kapok kölcsönt, vagy kapok ösztöndíjat. Viszek az átlagnál nagyobb mennyiségű elegáns ruhát is (mondjuk, hogy koktélruhát), hisz a Cambridge-be való felvételizésemnek nyilvánvalóan az volt a fő oka, hogy irreálisan sok ilyen lógott a szekrényemben, és nem tudtam eleget hordani őket. Nos, most majd végre lesz funkciójuk, jön ugyanis a sok formal hall (az az, ami úgy néz ki, mint a Harry Potter), meg bál, meg subject party, meg további indokolatlan kiöltözési lehetőségek. Ja, és természetesen azért jön velem Madárka is.

Yet another on time flight!

A ryanair egy undorító légitársaság. De tényleg, az a bádog bódé, amit Ferihegyre építettek minden egyes alkalommal lenyűgöz. Még az is jobb volt, mikor gyakorlatilag a kifutópályán (najó, azért nem) gyalogoltattak 15 percen át, mert akkor legalább lehetett röhögni, hogy na, ide sem szabadna bejönnünk, meg ilyen közelről sem fotóz halandó ember túl gyakran repülőt. Szerintem a legtöbben átélték már az élményt, mikor a jegy megvásárlásakor bárhova kattintasz, valami felesleges szemetet adnak el neked, majd ugyanezt átéled a becsekkoláskor is. Sorok mindenhol, a személyzet gyakorlatilag felrugdos a gépre, és a 6:40-es gépem egyetlen pozitívuma, hogy az az egyetlen, amelyik még viszonylag tiszta. És persze ott van minden utazás bearanyozója, a harsonaszó, ami mellett leszálláskor bejelentik, hogy hurrá, már megint időben érkeztél, ki gondolta volna. Nekem az az elméletem, hogy szándékosan 5-10 perccel hosszabb utazási időt adnak meg, mint a tényleges út, meg a többi légitársaság, így aztán könnyű nem elkésni. No meg persze ott a repülőgépre felrugdosás rész, ha véletlenül kezdenénk késésben lenni. Egyébként hihetetlenül érdekes, amit a ryan vezérigazgatója PR és marketing címén csinál, ha valakinek akad egy unalmas fél órája, olvassa el a Wikipédia szócikküket, van ott minden a fizetős vécétől az állóhelyekig.

Akkor miért repülök mégis velük? Mert nem csak, hogy ők a legolcsóbbak, de ráadásul a Stansted, ahova szállnak praktikusan közelebb van Cambridge-hez, mint Londonhoz. Ami nekem jó. A következő 3 év minimum 18 ryanaires útját meg azért majd csak túlélem valahogy. (Egyébként nyilván legalább annyira élvezem szidni őket, mint amennyire idegesít minden fentebb leírt.) A repülőjegyem 12 ezer forint volt. A vonatjegyem Cambridge-be 12 font lesz. A taxim a Newnhamig meg kb. 7 font. Szóval az arányok természetesen Angliában is viccesek, de ha minden igaz délelőtt 10-11 között már ott leszek, kialvatlanul, de legalább korán. Vonat helyett amúgy lehetne menni busszal is, és én alapesetben a National Express buszaira esküszöm, de anyukám meggyőzött, hogy válasszam a kényelmet és a gyorsaságot, meg életemben először nem vettem meg előre a jegyet, és helyben vásárolva már nincs nagy különbség az árban. Egészen furcsa lesz egyébként "csak úgy" odamenni a pályaudvarra, mikor én általában a tipikus "megvettem három hónappal hamarabb, kinyomtattam két példányban, elraktam, és nem, nem ez a tizedik alkalom, hogy indulás óta ellenőrzöm, hogy megvan-e még" jegyvásárló vagyok.

Nagyon büszke voltam magamra, meg ez annyira sztereotip módon magyar, hogy megosztom, még akkor is, ha nem a legpozitívabb fényben tüntet fel. Szóval most először szereztem be előre kis nejlonzacskókat, amikben hivatalosan is lehet folyadékot átvinni a biztonsági ellenőrzésen. No de hogyan? Augusztusban Írországból hazajövet elraktam néhányat a reptéren. Mert Ferihegyen ugye 100 forint egy darab, Lutonban meg például már két éve is egy font volt. Ezek pedig nyilvánvalóan hatalmas pénzek, nehogy már ne spóroljam meg! Ingyen van? Kérem! Mentségemre szóljon egyébként, hogy mindeközben a teljes debate csapattal saját magyarságunkon szórakoztunk, meg a debate versenyek eleve arról szólnak, hogy mindenki a saját nemzetén röhög, szóval engedtessék meg nekem is, hogy ezen szellemiség jegyében felhalmozzam itthon a nejlonzacskókat.

Móka, kacagás, adminisztráció

Ugye ha az ember tartósan másik országba távozik, akkor sajnos kell ott ügyintézni egy csomó mindent. Bankszámlát csak holnap nyitok (a Lloydsnál, mert ők elvileg jófejek, és külföldieknek is adnak csekkfüzetet, ami meg ugye létszükséglet), szóval arról majd később. Egészségügyi ellátást elvileg kapok mint EU-s diák, de ezzel az egésszel akkora egyelőre káosz, meg olyan szinten nincs összhangban az angol és a magyar jogrendszer, hogy majd akkor mesélem el, ha már biztos leszek benne, hogy nem hagynának elvérezni a műtőasztalon (amúgy persze hogy nem, ez nem Amerika). Diákigazolványom pedig valószínűleg nem csak angol lesz, hanem igényelhetek magyart is, csak ahhoz majd át kell küzdenem magam több környi undorító és minden szinten a szegény állampolgár ellen irányuló adminisztráción, szóval egyelőre ez még halasztódik. Addig is használom a....

Telefonszámom viszont már van! A giffgaff egy nagyon jó dolog, egyelőre legalábbis úgy tűnik, ajánlom mindenkinek. Olyannyira jó, hogy szerintem ha eltörlik a roaming díjakat, akkor minden épeszű magyar giffgaffes angol számot fog itthonra is igényelni. A cég lényege, hogy az O2 hálózatát használják, nincs rendes boltjuk, csak internetes felületük, cserébe viszont garantálják a már-már dermesztően alacsony árakat. Én már itthon aktiváltam a sim kártyámat, és 10 fontért vettem rá egy "goodybag"et. Az egész feltöltőkártyás rendszer (=nincs két éves vesét is eladós hűségnyilatkozat), viszont nem csak simán pénzt tölthetsz fel rá, amit aztán így-úgy-amúgy elhasználsz, hanem csomagokat is. Az én csomagom 3500 forintért egy giga internetet, 500 lebeszélhető percet, korlátlan sms-t és más giffgaffesek ingyen hívását tartalmazza. Két fonttal többért pedig az internet is korlátlan lenne, csak szerintem nekem arra nincs szükségem. Ehhez képest ha Magyarországon akar az ember feltöltőkártyás lenni, az pofátlanul drága. De tényleg, egyszerűen a 46 forintos percdíj egy vicc. Megnéztem, és én a giffgaffel 5 pennyért hívhatok percenként magyar mobilszámot, ami 17 forint. Igen, az, hogy a messzi külföldről hazatelefonálj, az harminc forinttal olcsóbb, mint hogy országon belül. Egyszerűen tényleg csak azt lehet erre mondani, hogy nevetséges, és hogy a magyar telefonszolgáltatók már a tisztességesség látszatát sem kívánják fenntartani. Nem akarom, hogy már a második bejegyzésnél átcsapjon a blogom az ország szidásába, de ezt az apró összehasonlítást azért ajánlom mindenkinek, aki szerint Angliában aztán tényleg minden hű de nagyon durván drága. (Jó, amúgy a telefonon meg a Tescóban vásárláson kívül tényleg minden hű de nagyon durván drága lesz, csak ezzel most még hadd ne nézzek szembe.)

Egyébként a fő probléma az volt, hogy ha 6 hónapot töltök itt, 6 hónapot ott, akkor sehol nem túl ésszerű előfizetésnek lennem. Úgyhogy meg is szakítottam kedvenc magenta szolgáltatónkkal a kapcsolatot, és átmentem a bluemobile-hoz, akik elvileg ugyanazt nyújtják, mint a giffgaff, csak itthon, drágán, és egy ijesztő Samsung szervizbe olvasztott két négyzetméteres üzletből irányítják mindezt. Apró probléma, hogy egy hét alatt nem sikerült elküldeniük a sim kártyámat, és csak remélem, hogy egyszer el fogják. Szóval a történet morálja az, hogy egyrészt túl sokat foglalkoztam az elmúlt időszakban ezzel a telefon problémakörrel, és biztos, hogy elmeszesedtek közben az ereim, másrészt pedig a giffgaff örökjóság, a bluemobile pedig nem az.

Ha valaki kibírta a sok fentebbit, akkor annak elárulom, hogy amúgy az angol telefonszámok úgy működnek, hogy van az országhívó kód, ami a 44, viszont ha az Egyesült Királyságon belül telefonálsz, akkor a 44 lecserélhető egy 0-ra, ami után máris jön maga a telefonszám. Tehát vagy 44 van, vagy 0, nem egyszerre a kettő. Ez kevéssé egyértelműen van feltüntetve a legtöbb telefonszámban, és nekem legalább 10 percembe telt rájönni, hogy mi a trükk, úgyhogy ezt most remekül megspóroltam mindenkinek, aki valaha belefut a problémába.

Folytatjuk...