Sokat beszélünk manapság arról, hogy összeomlik a nyugdíjrendszer, mert nem dolgozunk annyian, hogy jusson a nyugdíjas-korúaknak elegendő pénz. Hogy van ez? Hiszen ők is megdolgoztak érte.

Hogy megértsd, tudnod kell, hogy a magyarországi, de az európai rendszerek is alapvetően felosztó-kirovó elven működnek. Ez azt jelenti, hogy az aktuálisan aktív, dolgozó, kereső generációk nem félrerakják a pénzt a saját nyugdíjukra, hanem az általuk befizetett járulékból kapják a nyugdíjat az akkor éppen nyugdíjasok. Tehát az aktuálisan nyugdíj-járulékként befizetett összeget lehet elosztani.

Ez akkor működik jól, ha a nemzedékek között arányosság van, tehát dolgoznak annyian, hogy a nyugdíjasok mindegyikének jusson nyugdíj. Ehhez arra van szükség, minden generációnak fel kell nevelnie a saját megfelelő számú gyermekét, lehetőleg átlagosan páronként kettőnél kicsivel többet, hogy legyen, aki majd őt is eltartja.

Ezért gond (többek között), hogy kevés a gyerek.

Más módszerek, más rendszerek is vannak a nyugdíj biztosítására. Ezek közül hazánkban is elérhető az öngondoskodásnak az a formája, amikor önkéntes befizetéssel (általában valamilyen biztosítással, hosszútávú, biztos befektetéssel) valaki a saját nyugdíjas éveire tesz félre a jelenlegi bevételeiből, fizetéséből.

Ugyanakkor azonban annak, akinek gyermekei vannak, az ő felnevelésükről, taníttatásukról is gondoskodnia kell, ami nem kevés pénzbe (is) kerül. Részben ezért is vállalnak sokan egyre kevesebb gyermeket.

Már a kifejezés, hogy „gyermekvállalás" is jelzi, hogy jelenleg a gyerek születése nem feltétlenül természetes dolog, külön vállalni kell. Pedig élete végén szinte mindenki úgy érzi, hogy a legfontosabb dolog az életében a gyermekei, a családja és semmi esetre sem a vagyona. Sokan bánják meg, hogy nem született gyermekük, vagy csak kevés született, de akkor már legtöbbször késő.