A növényi tej egy köznyelvi kifejezés. Minden olyan tej-küllemű italra vonatkozik, amely növényi eredetű. Ezeket a termékeket nem lehet tejnek nevezni, hivatalos elnevezésük: „ital”. Vagyis zabital, mandulaital stb.

A legeredetibb növényi tej valószínűleg a szójatej vagyis szójaital. De szinte minden elképzelhető dióféléből vagy gabonaféléből készülnek növényi alapú italok, még a krumplival és a hüvelyesekkel is próbálkoznak. A leggyakrabban a szója, zab, mandula, rizs alapú italokkal találkozhatunk.

Az összetételükkel kapcsolatos minimális előnyöket és hátrányokat elolvashatjátok dietetikusoktól. Ők értenek ehhez.

Miért isszuk?

Kezdetben csak a vegánokat érdekelte, vagy azokat, akik a tehéntejre allergiásak vagy intoleránsak, hiszen sem laktózt, sem tejfehérjét nem tartalmaznak. A 2000-es évek elején Európában ők egy mikropiacot képviseltek. Ugyanakkor egyes ázsiai, dél-amerikai országokban mindig is használtak az ételkészítéshez növényi italokat, pl. kókusz-, szója- vagy rizstejet.

Vannak néhányan, akik az ízét is jobban szeretik. Az íz leginkább a növényre hasonlít, amiből készül az ital. Ez sok esetben nem passzol a kávéhoz, de jól illik valamilyen süteménybe, ételbe, ha a készítésénél használjuk. Általában habosítani nehéz, de ezt is törekszik az ipar megoldani.

Mára a növényi alapú italokból sikerült divatot csinálni – így az előállítóknak és eladóknak biztosan jó, ha növényi tejet -italt fogyasztunk, hiszen ez egy új piac lett, ami lendületesen növekszik.

A divatot a környezetvédelem divata okozza. Biztosan nem szép, hogy erről így beszélek, de sajnos ezen a területen is nehéz elválasztani a valóságos tényeket az érdekektől (pénz). Szinte minden hivatkozás arról szól, hogy az előállításuk jelentősen kevesebb vizet igényel, kevesebb üvegházhatású gázt termel és kevésbé szennyezi a vizet, mint a tej-termelés. Összességében tehát jót teszünk a földdel, ha növényi alapú italt fogyasztunk a tej helyett.

Az ajánlások szerint leginkább környezetkímélő a zabital, ha figyelünk rá, hogy hazai termesztésből származzon a hozzá felhasznált zab. A zab alacsony víz- és termőföldigényű, alacsony üvegházhatású gázt  kibocsátó, műtrágyaigénye is alacsony, a teljes ökológiai lábnyom átfogó vizsgálata alapján alig marad el a szójaitaltól.

A szójaitalról elterjedt, hogy ez a legjobb választás ökológiai szempontból: magasabb a tápértéke a többi növényi italhoz képest, és a karbonlábnyoma is tűrhető.

A legrosszabb választásnak a rizstejet tartják, mert a rizs termelése rengeteg vizet igényel, és a többihez képest viszonylag magasabb a karbonlábnyoma. A vízfogyasztás tekintetében a mandulatermesztés a legpazarlóbb a növényei italok között.

Egy 2018-as, Science magazinban megjelent összehasonlítás szerint:

•  1 liter tehéntej előállítása 1,14 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár, még a mandulaital esetében ez az érték 0,42, szója esetében 0,75 kilogramm. 
• A tehéntej előállításához kilencszer annyi területre van szükség, mint bármely növényi ital esetén. 
• Egy liter tej előállításához körülbelül 630 liter vízre van szükség, míg a nagy vízigénnyel rendelkező növényi alternatívák esetében, mint a rizs vagy a mandula, ez az érték 300 liter körüli. 

Van-e értelme növényi tejeket fogyasztani, ha azt a fenntarthatóság miatt tesszük?

Érdekes módon az összehasonlító elemzések nem veszik figyelembe, hogy a tehén nem csak fogyaszt és gázt „termel”, hanem egy komplex rendszer része. Aki ismeri a régi falut, vagy járt már alpesi országban nyáron, az talán azonnal érti, hogy mire gondolok. A legeléssel a tehenek hozzájárulnak a legelő változatos növény- és állatvilágának fenntartásához. Egyes fajok a legeltetés ritkasága miatt haltak ki, vagy kerültek a kihalás szélére. A legelő egy változatos élőhely is egyben. A legelő állatok trágyája megint csak fajok tömegeinek élőhelye. A legelőn nem használunk műtrágyát, nincs szükség növényvédelemre. Sok legelő nem is alkalmas növényi monokultúrák kialakítására, ezeket a területeket sokszor az erdők kiirtásával szabadítják fel. Elég, ha a pálmaolaj miatt kiirtott erdőkre gondolunk (mert erről tudósítanak bennünket), de nyilván a kókusz vagy a mandula termesztése is elveszi a területet valahonnan. Az a rizs pedig, amiből italt készítettek, már soha nem lesz életmentő táplálék egy szegény ország kényszerből növényevő állampolgárának (hogy az érzelmekre is hassak…).

A tehén, amíg a tejet „termeli” addig felnevel egy borjút is, ami nem „melléktermék”, mint azt megdöbbenve olvastam egy elemzésben, hanem egy újabb élőlény, amelyiknek vagy a húsát fogyasztjuk el, vagy ő is tejet fog majd adni. A növényekkel kapcsolatban semmilyen hasonló nyereség sincs, miközben itallá válnak. Sőt! Az italt elő kell állítani, mindenféle energiafelhasználó események történnek, amíg a monokultúrában megtermelt növényből ital lesz. Általában nem kis távolságból szállítani is kell, hiszen a mandula, vagy a rizs, pláne a kókusz, nem a szomszédos európai országban termett, szemben a tejjel.

Vagyis, véleményem szerint nem tudjuk, hogy a környezetnek jobb-e, ha növényi italokat fogyasztunk tej helyett, mivel sehol nem láttam még olyan elemzést, ami az összes ismert szempontot figyelembe venné.

Szerintem az biztosan jobb, ha semmilyen tejpótló dolgot nem fogyasztunk, ha nem akarunk tejet inni. Ez környezetkímélő.

Akkor ki jár még jól a növényi italokkal?

Az a fogyasztó, aki úgy érezheti, hogy tett valamit a környezetéért. Nem csökkentette ugyan a fogyasztását, elutazik (repülőgéppel) nyaralni, megveszi az egy szezonra szóló divatruhát, az ezredik szükségtelen, de boldogító kütyüt a konyhába, szelektíven gyűjti a rengeteg szemetet… szóval szépen kiszolgálja a fogyasztói társadalom elvárásait és a lelkiismeretét is.