A bullying vagy bántalmazás
2024. szept. 16., Várnai Dóra

Mi tudunk róla és mit tehetünk ellene? Első rész

Szó lesz arról, hogy mi a bántalmazás, mennyire elterjedt, mit tehet, akit bántottak, hogyan változtathat a viselkedésén az, aki másokat bánt, hogyan érdemes közbelépni, ha valakit bántanak és miért fontos kiállni másokért.

Mit is nevezünk kortársbántalmazásnak vagy bullyingnak?

A bántalmazás sok közösségben probléma, szinte nincs is olyan iskola, ahol ne fordulna elő. Annak ellenére, hogy mindenki tudja miről van szó, az a helyzet, hogy a bántalmazás az agressziónak csak egy bizonyos fajtája. Azt hívjuk általában bántalmazásnak, amikor az erőszakos cselekedet……….

  • szándékos
  • célja mások megalázása, másokban rossz érzések keltése
  • ismétlődő
  • az, akit bántanak nem tudja megvédeni magát és a bántalmazó valamilyen szempontból erősebb (ezt úgy is hívjuk, hogy egyenlőtlen erőviszony)

Mi nem bántalmazás?

Sokszor a verekedést vagy a veszekedést, káromkodást is bántalmazásnak nevezik, ugyanakkor ezeknél nem teljesen erről van szó. Egyik sem kifejezetten helyes dolog, de önmagában a káromkodás még nem biztos, hogy valakinek szóló szóbeli erőszak. A verekedéskor általában két egyformán erős diákot feltételezünk, ahol mindkét félnek megvan az esélye megvédeni magát.

A bullying fajtái

A bántalmazásnak sok formája lehet, ezeket néhány alapvető típusba soroljuk.

A szóbeli bántalmazás talán a leggyakoribb. Ide tartozik például:

  • a csúfolás
  • szóbeli fenyegetőzés
  • megalázó, bántó beszólások
  • szexuális tartalmú megjegyzések

Sokak szerint a legsúlyosabb formája a bántásnak a társas vagy kapcsolati bullying. Ez lehet például

  • kirekesztés
  • szándékos kihagyás közös tevékenységből
  • nyilvános megszégyenítés: pl. „melléd biztosan nem ülök”
  • a másik levegőnek nézése
  • a barátok elcsábítása, manipulálása

És persze van testi vagy fizikai bántás is. Ezt a legkönnyebb észrevenni. Ide tartozik:

  • a verés: ütés, gáncsolás, rúgás
  • a másik tárgyainak megrongálása, eltulajdonítása
  • valakinek a bezárása
  • bántó gesztusok
  • valaki testének a megalázása (leköpés, leöntés stb.)

 

A bántalmazásnak létezik online formája is, ezt online bántalmazásnak, internetes bántalmazásnak, cyberbullyingnak is nevezzük. Erről külön írásban lesz majd szó.

Mennyire gyakori?

Valószínűleg mindenki ismer valakit, akit kicsinálnak, megaláznak vagy olyat, aki rendszeresen, erőszakosan uralkodik mások felett. Ugyanakkor nehéz megmondani, hogy pontosan hány diákot érint.

Miért nehéz erre válaszolni?

  • mert nem mindenki ugyanazt érti bántalmazás alatt és
  • sokan szégyellik és még névtelenül sem szívesen vallják be.

A sok diákot érintő vizsgálatok szerint a magyar iskolások még névtelen kérdőívekben is a bántalmazásnak csak egy kis részéről számolnak be.

Ezek szerint a hazai tanulók…

  • körülbelül 30%-a említette, hogy legalább 1-2-szer bántották.
  • ezen belül kb. 6% az, aki úgy nyilatkozott, hogy rendszeresen (hetente vagy hetente többször) áldozata bullyingnak.
  • hasonlóképpen, a diákok 73%-a azt mondta, hogy ő sosem bántott másokat.

Legközelebb arról írunk, hogy kik a bántalmazás érintettjei és miért történik mindez.

    Következő rész