Egy kis illemtan a mai tömegközlekedésünkről

Létezik-e még illemtan és mi az, vagy mi az etikett? Mielőtt belegondolunk a jelenlegi utazási kultúra szabályaiba, érdemes az illem és etikett jelentését megfogalmazni. Érezzük, hogy nem ugyanaz, de mik is ezek? 

Az idegen szavak gyűjteménye szerint az illem: Udvariassági szabályok összessége a társadalmi érintkezésben. Bővebben: a társadalmi érintkezés a másokkal való viselkedés összessége, a jómodor, az udvariasság és a mások iránti tisztelet megnyilvánulása.

Az etikett: Az érintkezés formáinak megadott rendszere. (Francia eredetű, még az abszolutizmus virágkorában, XIV. Lajos királyi udvarában Versaillesban keletkezett.) A kisebb-nagyobb módosulások mellett gyakorlatilag változatlan.

Sőt, ha illemtanról beszélünk, akkor – mint minden tannak – kellenek, hogy legyenek alapvető, ha úgy tetszik kérlelhetetlen szabályai. Márpedig az illem nem foglalható az illemtan keretei közé, mert az élet – évszázadok, de akár évtizedek alatt is – jelentősen változik! Sőt napjainkban is változóban van. Tovább megyek, mi is formáljuk! A manapság oly sok területen tapasztalható retro-korszak vajon érezteti-e hatását akár a közlekedés szabályaiban is?!

Leszögezhetjük: a tömegközlekedés íratlan szabályaiban biztosan nincsenek megcáfolhatatlan, „kötelezően betartandó” regulák! A kérdés inkább az, hogy mi illetve én személy szerint hogyan járulok hozzá a változásokhoz? Magam mit tartanék meg a szabályokból van mivé fejleszteném arra az időre, ha öreg/szépkorú  leszek. (Most talán még nem érdemes a Marsra utazásra gondolni…)

Szóval egy egyszerű kérdés: Kinek adjuk át a helyünket, ha tömegközlekedünk?

Mit diktál az illem, mit a lelkiismeretünk, mit az emberi jóérzés? Követjük ezeket a mindennapokban?A tömegközlekedés során gyakran előfordul, hogy többen utazunk, mint ahány ülőhely van.„Fejben” tudjuk, megtanultuk, hogy ha tömött buszon, metrón, villamoson, trolin, fogaskerekűn, HÉV-en utazom, akkor átadom a helyem a felszálló idős embernek, mozgássérültnek, kismamának, sőt kisgyermekkel utazónak.

Hazai viszonyokról vagy ha úgy tetszik közép-európai viselkedés-kultúráról van szó. Ha épp Kubában lennék cserediák, akkor jó tudnom, hogy ott a felnőttek a gyerekeknek adják át az ülőhelyet.  Vannak országok, ahol  a nők adják át a férfiaknak.

Mi a helyzet itthon? Valóban természetes, hogy átadom az ülőhelyem?  Esetleg megvárom, míg megkér rá az érintett vagy egy másik álló utas szól? Hogyan reagálok, ha bárki is szól? Mondjuk, így:

- Természetesen átadom.
- Épp SMS-t írok, nem is láttam, hogy „illő” lenne átadni valakinek a helyem…. 
- Mindjárt befejezem az SMS-ezést és átadom.
- Menjen taxival, ha nem tud állni.
- Én is ugyanolyan utas vagyok, mint ő, akkor is, ha én fiatal.
- Már ingyen utazhat (ha 65 év felettinek látom), megvárhat egy másik szerelvényt.

Hogy engem is érhet baleset és netán – ha átmenetileg is – mozgáskorlátozottá válhatok, én is lehetek még kismama/kispapa gyerekkel a karomon/hátamon és persze remélem idős is - az nem biztos, hogy ilyen helyzetben eszembe jut. Főleg „álmos, szürke” téli reggeliken, estéken…

Azt a kérdést azért feltehetem: természetes-e, hogy mindig átadom az ülőhelyem? 

Hezitálok-e, hogy átadjam? Sokszor azon is múlik, hogy egyedül vagyok-e vagy mással. Sőt attól is függ, hogy kivel utazom…

Ha imponálni szeretnék a velem utazónak, akkor átadom az „idegennek” az ülőhelyem. Ha azt gondolom, hogy az bezzeg „vagányabb”, ha tudomást sem veszek a helyzetről - akkor nem állok fel. 

Egy ismerősnek, akit akár csak futólag ismerek, hamarabb átadom az ülőhelyem?

Sőt, viselkedésem attól is függhet, hogy épp milyen hangulatban vagyok. Buli előtt netán felpörögve buli után…

Előfordulhat-e, hogy többféle módon reagáltam már eddig is vagy fogok ezután is?

Mindenesetre egy pár perces „odagondolást” megér! Hol van a határ az utazási illem/etikett és az empátia terén?!

Utóhang vagy ajánlás

Még általános iskolás koromban kaptam egy könyvet a szüleimtől: Fejes István: Tudni illik, hogy mi illik címmel. Rákerestem most a neten: Minerva Kiadó 1966. (Bizony az 50-es években születtem…), mert egy letölthető „retro-könyvet szerettem volna ajánlani Nektek. Ha szerettek jókat derülni – ezen – a változó szabályokon - fogtok!