Gondolatok a digitális gyermekkor baljós örömeiről

Elmondanám a szülőnek, hogy az agy elülső része, s benne a felelős gondolkodás, nagyjából 16 éves korra érik be. Addig tökéletesen megfelel egy nem okos készülék a kapcsolattartásra. A szülőnek visszatükrözném a biztosra vehető aggodalmát aziránt, hogy gyermeke értelmi vagy pszichés fejlődése hátrányt szenved a médiaeszköz nélkül. Valahogy így: „Úgy érzem, Ön attól tart, hogy a gyermeke lemarad a többiekhez képest, és nem lesz olyan ügyes és okos, netán boldog.” A válaszukat követően tisztáznám, hogy a médiaeszközök gyakori és rendszeres gyermekkori használata agyi, neurológiai elváltozásokat idéz elő, és a pszichés fejlődést is gátolja. A digitális eszközöket használó gyermekek világszerte évről évre romló eredményt mutatnak. Elmondanám, hogy az OECD országokban a PISA-felmérésekből kiderül, hogy ahol digitalizálták az oktatást, ott gyengébben teljesítenek, mint ott, ahol nem. Elmondanám, hogy a gyermekek nagy többségének van IKT eszköze, de a 60 százalékuk a digitális felületek olvasása terén funkcionális analfabéta. Ez nem az a kor, s nem az a világ, amely a kognitív kontrolljáról lesz híres. Elmondanám, hogy miután a gyermek 14-15 éves lesz, nagyon hamar behozza a technológiai lemaradását, sőt, talán nem is lesz technológiai lemaradása.  Elmondanám, hogy inkább a mobilos gyermekek fognak lemaradni hozzá képest, persze a képességeikkel arányosan.

Elmondanám a szülőnek, hogy ne legyen szempont a gyermek szerepirigysége. Attól még, hogy egyes felnőttek dohányoznak – kellően el nem ítélt módon –, a gyereknek nem kéne. Elmondanám, hogy jól teszi, ha önmérséklettel használja a készülékét. A gyermeke fejlettségi szintjének megfelelően mondja el, hogy milyen fontos feladatokra, pl. munkára, észszerű kapcsolattartásra, családi emlékek készítésére stb. használja a készülékét – de mentegetőznie nem kell. A legjobb, ha a gyermek jelenlétében sosem játszik médiaeszközzel!

Elmondanám a szülőnek, hogy ha a családi kapcsolattartás, a személyes biztonságérzet miatt kell egy mobil, akkor annak nem kell okoseszköznek lennie. Szeretnek az iskolák informatikai házi feladatot adni. Így időkorlátosan és célhoz kötötten szüksége van a gyermeknek számítógépre.

Elmondanám a szülőnek, hogy ha a gyermek szégyelli, hogy nincs mobilja, vagy azt, hogy nem okos a készüléke, akkor ő már nem szabad ember, mert túlzottan kötik a külső vélemények. A szülő biztos lehet abban, hogy jól dönt akkor, ha nem ad digitális médiaeszközt a gyermekének.

Elmondanám a szülőnek, hogy ha a szeretetét akarja kifejezni, akkor ne mobilt vagy efféle eszközt vásároljon, és a használtat se adományozza a gyermeknek, hanem ajándékozza inkább a szívét, az idejét, a figyelmét, a fáradtságát, a gondolatait, az érzéseit. Gyakorolja azt, hogyan érdeklődhet tőle az ügyes-bajos dolgai felől. Szoktassa sportolásra, sétára, kirándulásra. Játsszanak társas játékkal, fogócskázzanak, bújócskázzanak. Menjenek együtt sétálni, és beszélgessenek.

Elmondanám a szülőnek – amint azt Freund Tamás neurobiológus elmondja a pedagógusoknak –, hogy ápolja a kulturális értékeinket és a hagyományainkat! Ne legyen közömbös! Kulturális érték az évezredes történelem, a művészet, a népszokás, a népdal, a vers, a regény, a népmese, a festészet, a tudomány, a vallás, a házak, a falvak és a templomok stb. Elmondanám a szülőnek, hogy minden embert szeretnünk kell, de leginkább a saját szüleinket, a saját házastársunkat és a saját gyermekeinket. Elmondanám a szülőnek, hogy minden kultúra fontos, és mindegyiket szeretnünk kell, de legjobban a sajátunkat. Csak így gazdag a belső világunk, csak ilyen kötődésekkel adhatunk gazdag belső világot a gyermekeinknek is. Elmondanám a szülőnek, hogy a csodálatos infokommunikációs eszközök kábítószerré válnak, ha a gyermek kezébe adjuk. Nem gyereknek valók, bármilyen csábító és ártalmatlan a kinézetük.

Forrás: http://dx.doi.org/10.13140/RG.2.2.12365.97760