Július 17-én rendezték a Magyarország Szépe (Miss World Hungary) szépségversenyt és ezúton is szeretettel gratulálunk a győztesnek, az udvarhölgyeknek és a verseny valamennyi résztvevőjének.

Kétség kívül valamennyien nagyon szép, fiatal, egészséges lányok. A szépségversenyek talán legfontosabb feladata egy korszak szépségideáljának, szépségkultúrájának, női eszményképének bemutatása, formába „öntése".

A kétségek sokkal inkább a szépségversenyek őszinteségének és a résztvevő lányok életére gyakorolt hatásainak szólhatnak. A verseny ítészei hangsúlyozták, hogy számunkra a külső, a szép test és a szép arc mellett a belső tulajdonságok, az egyéniség, a kisugárzás is fontosak. Ezzel kapcsolatban fontos kérdés, hogy mennyire tudják a bírák pontokba, mérhető eredménybe fordítani azt a nagyon szubjektív kérdést, hogy ki a szép. Lehet ezt így értelmezni, vagy talán az lenne a sokkal jobb kérdés, hogy ki szép nekem, ki ragyogja be az én életemet? Vagyis lehet-e szépnek tartani valakit anélkül, hogy ismernénk az illetőt, hogy tudnánk, hogy számunkra ő kedves vagy éppen ellenszenves.

A szervezők tehát elvileg erőfeszítéseket tettek, hogy kiderüljön, milyen személyiségek a lányok, tehetségesek-e valamiben, mit tekintenek életcéljuknak, egészségesen élnek-e stb. Ezek érdekében próbákat kell kiállniuk, bemutatkozás, fotózás, sportverseny stb., műsort is kellett adniuk. Alkalmasak ezek a szituációk arra, hogy valakinek bemutassák a személyiségét, az erősségeit, önmagához illetve világhoz való viszonyát? Lehet úgy bemutatni önmagunkat, hogy a stylist választ ruhát, a fodrász hajat, a sminkes arcot, a kommunikációs szakember megmondja a mondatokat, a koreográfus a járást. Aligha lehetünk így önmagunk. És ezzel talán nem is lenne baj, hacsak a résztvevő lányok nem érzik majd a végén kifosztva, becsapva magukat. Hogyan lehet azt feldolgozni egy fiatal lány számára, hogy a közönség, a bírók számára nem az én testem-lelkem, személyiségem, célom a legszebb, legkívánatosabb, hanem egy másik lány univerzuma, kisugárzása? Főleg hogyan lehet ezt feldolgozni, ha ugyanannak a szépséggyárnak, marketing stratégiának az útját követtük?

Vagy hogyan lehet feldolgozni, túlélni azt, ha én vagyok a szépségkirálynő?

Azt hiszem, Magyarországon a szépségversenyről még jó darabig Molnár Csilla Andrea is eszünkbe fog jutni. A gyönyörű fiatal lány tragikus öngyilkossága felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatal lélek (vagy az idősebb) nem feltétlenül képes egy szépségverseny keretei között megkülönböztetni a látszatot a valóságtól, a többi lány kedves ölelését az álságos rivalizálástól, a férfiak biztatását a következő hódítás reményétől.

Persze hivatalos verseny nélkül a szüleinknek mindig mi leszünk a legszebbek.