Kontrasztkiállítás
2012. febr. 2., Szerkesztőség

Megnéztük a kiállítást – mindannyian a hatása alá kerültünk.

A legsúlyosabb kérdésekről szól: abortuszról, szexualitásról, kábítószerről, bántalmazásról, hazaszeretetről…hitről. A képek, amik a falon láthatók és azok is, amik a filmekben szerepelnek néha szinte brutálisan hatnak, annyira nyíltak, őszinték, naturálisak. Legmegrázóbbnak – így utólag – azt a filmet érzem, ami a gyermeküket 21 évesen kábítószer-túladagolásban elvesztett szülők vallomása volt, illetve azt az összeállítást, amelyben az abortusszal megölt magzatok felismerhető apró testrészeit, szerveit, arcát (!) láthatjuk. Orvosként is megpróbáltatás volt mindkettő.
A valóban nyugtalanító és talán köztudott tényekre kínált KONTRASZTként megoldást a kiállítást szervező Magyarországi Református Egyház és a Budapesti Rendőr-Főkapitányság. Ez az univerzális megoldás a hit. Nehéz azonban elképzelni, hogy azoknak a fiataloknak, akiknek eddig nem adatott meg a hitben való élet, eddig esetleg nem is keresték a kapcsolatot Istennel, azoknak vonzó és élhető lehetőséget mutat fel a kiállítás.

Hiányosságnak éreztük, hogy a megígért „megváltás” az utolsó teremben elmaradt….Szerencsére a felkorbácsolt érzéseink, gondolataink nem maradtak úgy, mivel egy nagyon hangulatosan kialakított beszélgető-szoba várja a kiállítást végignézőket, ahol valóban van lehetőség a levezetésre, megnyugvásra. Ezt öt segítő személy közreműködése segíti, akiktől már a kiállítás elején is kapunk útmutatást, fogódzókat.

Nélkülük nem is merném javasolni a kiállítás megtekintését, de még velük is csak erős idegzetű minimum 16 év fölöttieknek.

További részletek: www.kontrasztkiallitas.hu