"Száraz november"
2022. nov. 11., Internet

Az idei kihívás középpontjába ezúttal az ünnepeket és a rohamivást állítják. Nem az ünnepekből szeretnék száműzni az alkoholt, inkább azt akarják megmutatni, hogy ilyen alkalmakkal az indokolhatónál mennyivel többet iszik a magyar. A mértékletesség gyakorlás által elsajátítható erény.

Ez azért is fontos, mert a rohamivás leginkább a 18-20 éves korosztályt jellemzi, ami azt jelenti, hogy az illető két óra leforgása alatt 5 egység alkoholt fogyaszt el (egy italegység egy 0,33-as pohár sörnek felel meg). A rendszeres rohamivásnak a későbbiekben nagyon sok káros következménye lehet a filmszakadásoktól kezdve a memóriaproblémákon át egészen mások fizikai veszélyeztetéséig. A közelmúltbeli vizsgálok azt is kimutatták, hogy a rohamivásban sokkal több ember érintett, és sokkal nagyobb mennyiségű alkohollal, mint korábban azt gondolták.

A száraz november résztvevői többnyire 30 év felettiek, amit a programvezető szakember azzal magyaráz, hogy a náluk fiatalabbak körében nincs akkora ismertsége, illetve hosszabb-rövidebb időnek el kell telnie az ember életében ahhoz, hogy felismerje, dolga van az alkoholfogyasztásával.



A kép forrása: https://www.sopronmedia.hu/cikkek/ismet-utjara-indul-a-szaraz-november-kampany
Sok hasznos információ: https://www.facebook.com/kekpont/