Valóban egészséges a mediterrán étrend.
2012. jún. 13., külső forrás

A mediterrán étrend egyértelműen jótékony hatással van a szellemi és a fizikai egészségi állapotra - derült ki egy új tanulmányból.

Az alappilléreit tekintve gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek (bab, zöld-, és csicseriborsó, lencse), halak, olívaolaj és magvak fogyasztásán alapuló mediterrán étrendről már korábban bebizonyították, hogy jótékony hatással van az egészségre. Kevesebb krónikus betegség és hosszabb élet vár azokra, akik eszerint táplálkoznak.



A Las Palmas de Gran Canaria Egyetem és a Navarrai Egyetem szakemberei ezúttal azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a mediterrán étrend az emberek életminőségére. A tanulmány több mint 11 ezer egyetemista bevonásával készült, akiket négy éven keresztül követtek figyelemmel a kutatók - olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon (http://www.sciencedaily.com).

A szakemberek a kutatás kezdetén feljegyezték a résztvevők táplálkozási adatait, majd a négyéves vizsgálati időszak lezárultával a diákok kérdőív segítségével értékelték saját életminőségüket.

A European Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban részletesen közölt eredmények szerint akik többször döntöttek a mediterrán étrend mellett, azok magasabb értéket értek el az életminőségükre vonatkozó kérdőívben fizikai és szellemi közérzetük szempontjából.

Mi ennek a mediterrán étrendnek a lényege?

A főétkezésekből sosem szabad hiányoznia a gabonák, gyümölcsök és zöldségek, illetve tejtermékek alkotta alaptriónak.

Naponta 1,5-2 liter víz fogyasztása ajánlott, emellett fontos, hogy a magas tápanyagértékű olívaolaj legyen a legfőbb zsírforrás.

A mediterrán étrend emellett bor és egyéb erjesztett italok mérsékelt fogyasztását ajánlja. 

A sovány húsok és a tojás mind magas minőségű állati fehérjeforrások, a halak és egyéb tengeri gyümölcsök úgyszintén jótékony hatású zsírokat tartalmaznak.

Az ételpiramis tetején a cukrok, édességek, péksütemények és cukrozott üdítőitalok sorakoznak, amelyeket csak alkalmanként és akkor is kis mennyiségben ajánlott fogyasztani.