Egy hét volt hátra a határidőig.
Már csak egy hetem volt eldönteni, egyáltalán kitalálni, hogy merre tovább, mi lesz velem a középiskola után.

Sokan már kész tervekkel várják a jelentkezés lehetőségét, tudják mit szeretnének csinálni felnőttként. Én sajnos nem tartoztam ezekhez a diákokhoz. Nekem az utolsó pillanatig fogalmam sem volt arról, hogy mitévő legyek, melyik 3 egyetemet jelöljem meg. Húztam- halasztottam a jelentkezési lap kitöltését, annak ellenére, hogy a legtöbb ismerősöm/barátom/osztálytársam már rég megcsinálta, és el is küldte azt az Oktatási Hivatalnak. Azt hiszem, hogy tudat alatt megpróbáltam elmenekülni a problémák elől, bizonytalanságomat úgy palástoltam, hogy nem foglalkoztam vele. Nem arról volt szó, hogy tudomást sem vettem a továbbtanulásomról - sőt! Talán egy kicsit olyan voltam, mint a legtöbb diák, ha egy beadandó házi dolgozatot kell elkészíteniük: 10-ből 9 és fél biztos, hogy a leadási határidő előtti utolsó napon fogja megcsinálni…
Az a „9 és fél” persze mindig tisztában van vele, hogy fontos, és meg kell csinálnia a dolgozatot, de (ki tudja, valószínűleg csak lustaságból) csak az utolsó utáni pillanatokban kezdi el megírni. Végül teltek-múltak a napok, eljött a február 24-e is. Szerencsére aznap korán végeztem a suliban, hamar hazaértem. Lejárt az idő, nem húzhattam tovább, kénytelen voltam leülni és kitölteni a jelentkezési lapot. Itt most mindenki azt gondolhatná, hogy ennyi volt a sztori: kitöltöttem, elküldtem és „hállelúja”, de nem ment ilyen könnyen a dolog…
Mint már említettem, neki is láttam VOLNA, ha épp nem akkor megy el az internet… (1. szívroham) Ezt egy kis isteni tréfának tulajdonítottam, bár szerencsére hamar megoldódott a probléma. Ismét volt netem, nekiálltam. Szépen haladtam, egyik lap jött a másik után. Szinte már mindennel megvoltam, a végső simítások hiányoztak csak, meg persze egy csekély összeg átutalása, ami egyfajta „beugró” a jelentkezéshez. Itt következett be a 2. szívroham, amikor szembesültem vele, hogy a bank honlapja jelenleg karbantartás miatt nem üzemel, és nem tudok utalni. „Semmi baj!” – mondtam, bár a vérnyomásom már az egekben volt. Végül ezt a kis malőrt is megoldottuk, már tényleg csak a hitelesítés volt hátra, és kész voltam. A rendszer szerencsére mindent rendben talált, úgyhogy engedélyezte a hitelesítő lap kinyomtatását. A „3 a magyar igazság” jegyében végül megkaptam a 3. szívrohamomat, amikor a nyomtatóból kifogyott a patron…
Talán a karma, talán a sors humorának köszönhetően a vártnál kicsit döcögősebben, de végül sikeresen elküldtem a jelentkezésemet. Azt hiszem, hogy ilyenkor mindenkiben felötlik a kérdés: „Jól döntöttem?”. Ez alól én sem voltam/vagyok kivétel, de a kocka már el van vetve. A határidő lejárt, innentől kezdve, hogy egy kicsit drámai legyek, a sorsunk megpecsételődött.
Csak egy dolgunk maradt: tanulni, tanulni és tanulni, hisz az érettségi már a nyakunkon van! Én minden hozzám hasonló végzős diáknak sok szerencsét kívánok, remélem, hogy mindenki helyesen döntött, és mindenki bekerül majd a hőn áhított „felsőoktatási intézménybe”! :-)
Utóirat:
Sok ismerősömmel beszélgettem a továbbtanulásról, hogy ők miket ajánlanak, nekik mi volt a tapasztalatuk, hogyan érezték magukat az egyetemi éveik alatt. Egy kedves barátom sokat mesélt nekem az egyik neves, nagy múlttal rendelkező egyetem népszerű szakáról. Ez a szak mindig is foglalkoztatott engem, de különösebben nem törődtem vele. Végül a barátom ajánlott egy könyvet, hogy olvassam el, és ha tetszik, akkor biztos, hogy élvezni fogom azt a szakot. Több sem kellett, elmentem a könyvtárba és kikölcsönöztem. Azóta sem tudom, de talán egy égi jelnek köszönhetően egy lepréselt négylevelű lóhere volt a lapok között… 
Végül ezt az egyetemet/szakot jelöltem meg elsőnek! :-)