A képek továbbra sem lesznek jó minőségűek, ellenben most már nagyon álmos is vagyok. De azért vágjunk bele az első nap történéseibe.

Először is az derült ki, hogy rajtam valami átok ül, és nem is a MÁV késik folyton, hanem az a vasúti cég, amit én aktuálisan használok. De a tervezettnél másfél óra várakozással később azért sikerült is eljutnom a Newnhambe, ahol a nagyon kedves felsőbb éves lányok felkísértek a szobámba (azok a felsőbb évesek vannak itt, akik a gólyahéten segédkeznek, vagy akiknek nagyon kell tanulni). A Newnhamben konkrétan az a rendszer, hogy a másodéveseket random rangsorolják, mely rangsor aztán harmadévre megfordul, és ez képezi a szobaválasztás alapján. Először a harmadévesek választanak, aztán a másod, a maradékot pedig szétszórják az elsősök között. Nem volt tehát beleszólásom abba, hogy hova kerülök, meg nem is tudtam előre.

Az egész Newnhamet úgy kell elképzelni, hogy ellentétben a legtöbb oxbridge-i college-dzsal nem "court"ok (udvarok?) alkotják, hanem egy nagy folyosó köti össze az összes épületet - nehogy megázzanak szegény hölgyek (és ez Európa második leghosszabb folyosója, jéj!). Szóval elméletileg mindenhova el lehet jutni anélkül, hogy kimenne a szabadba az ember, de azért elkülöníthető épületek vannak. Én ezek közül az Old Hallba kerültem (pedig a Strachey-re volt a legtöbb esély, mert állítólag ott van majdnem az összes elsős), annak is a harmadik emeletére. Az Old Holdban voltam egyébként a felvételimkor is, de most az akkorinál egy nagyobb, és jóval jobban felszerelt szobát kaptam. Tényleg, egészen meglepett, konkrétan nem tudom megtölteni a szekrényeket a ruháimmal. Belegondolván lehet, hogy nem is a szoba mérete az igazán kiemelkedő, mert azért el tudok képzelni ennél nagyobbat (meg van is bőven, állítólag), hanem a bútorozottsága. A teljes folyosómon elsősök laknak egyébként, ahogy elnéztem. Ezt úgy lehet megállapítani, hogy aki új, annak kiragasztották a nevét, meg egy kis szalagot az ajtajára.

Még bőven nincs itt mindenki, eddig egy német lánnyal ismerkedtem meg az emeletemről, aki vegyészmérnöknek tanul, meg van azt hiszem egy szingapúri is, aki orvosnak, de vele csak összefutottunk. Viszont a mellettem lévő szoba névtáblája erősen arra utal, hogy oda fog költözni a másik, velem egy évfolyamra járó nyelvész (ő angol), ami remek, mert majd jól szenvedhetünk együtt tanulás helyett, meg egyébként is kedves lánynak tűnt az elmúlt fél évben, mióta levelezünk néha.

Valaki megjegyezte, hogy talán túl sokunkra (6? 8?) jut az a két zuhanyzó. Az illető sajnos nyilvánvalóan nem járt még magyar kollégiumban, én pedig őszintén szólva nem aggódom. Egy folyosón tényleg 6-8 embert kell érteni, és nekem speciel a szobámmal szemben közvetlenül van egy fürdő, ahol van több elkülönített (!) mosdókagylós helyiség, ahol van az embernek hova lepakolnia a cuccát, miközben a zárt ajtó biztosította magányban mossa a fogát (/egyéb). És egyébként mindenkitől vagy az egyik fürdő, vagy a másik, vagy a konyha van konkrétan két lépésre, minden más meg mondjuk akár ötre is. Szóval nagyon kulturált az egész. A konyhánk nem a lehető legjobb college-on belül (például mert nem annyira "luxy", hogy legyen benne étkezőasztal), de legalább van.

A szobám amúgy egy kicsit sötétnek tűnik, meg kevés benne az aljzat, meg néha igen hangosan csobog (!) valami víz (!) a fűtésrendszerben, de az utóbbi most épp pont elmúlt. Viszont az biztos, hogy két ember is kényelmesen elfér a padlómon, no nem mintha bármire is céloznék.

A napom javarészt adminisztrációs dolgokkal telt. Elmentem például a bankba időpontot kérni, leadtam a tutorial office-ban a kérelmet "bank letter"re (kell egy igazolás, hogy legalább 9 hónapig itt tanulok ahhoz, hogy diák számlát nyithassak), ellenőriztem a leltári jegyzéket (??), és aláírtam, hogy igen, minden bútort átvettem, és a komódnak valóban hiányzik egy fiókja, a plafonon meg repedések vannak (nem viccelek, ezek így konkrétan le voltak írva). Voltam továbbá hosszas és fáradalmas (nem) bevásárló körúton a másik magyar lánnyal, és vadásztunk magunknak vízforralót, a kávéfőzőről való döntést pedig elhalasztottam.

Nem hoztam edényeket, mondván a tanév kezdetén kiárusítják a tavalyról itt felejtett dolgokat. Igen ám, de mint ma megtudtuk ez jövő csütörtökön lesz csak, szóval addig is kellett venni valamit, amiből fogyasztani lehet. Így lettem gazdagabb egy 1,25 fontos sima fehér bögrével, és egy hasonló jellegű és árú tálkával. A bögrét egyébként azzal a lendülettel az étkezőben is felejtettem a vacsoránál, szórom itt a pénzt és az értéktárgyakat, szomorúság, szívfájdalom.

Művészinek viccből sem nevezhető kép, ami bemutatja a remek kulcstartómat, és sejtetni engedi azt is, hogy a szobámon jelenleg kábelek futnak át szép számban, mert csak nem sikerült az aljzatokat logikusan elhelyezni:

Étkezni itt a buttery-ben szokás, ha épp nem magára főz az ember. Ez megfizethető, meg nagyon kellemes környezet, ráadásul még finom is. Szóval itt ebédeltem és vacsoráztam ma, bár a jövőben azért csak napi egyszer tervezek 3 fontért főételt venni. Az ott dolgozó fiatal hölgyek között van két magyar, és nem csak, hogy örültünk egymásnak, meg a rövid társalgásnak, de így megmenekültem a kínos jelenetektől, amikben makogva mutogattam volna ételekre, amikben magyarul sem tudom, hogy mi van, nem hogy angolul. (De tényleg, számomra a legnagyobb frusztrációt az ételek rendelése jelenti angolul.) A butteryben általában a diákigazolványával fizet az ember, amit csak úgy odaérint, és aztán a trimeszter végén egyben kapja meg a számlát. Szóval mindenképpen érdemes lesz számon tartani, hogy nem lett-e túl sok azokból a narancslevekből. (Bár minden vásárlásnál kiírja, hogy mennyit költöttünk már összesen, ami állítólag a harmadév vége felé már nagyon ijesztő tud lenni, mert hogy sosem nullázódik.)

Van nekem egyébként egy olyanom, hogy pidge, ami a plodge-ban van. Igen, lassan előkerül a Cambridge értelmező kéziszótár. A plodge az a porters' lodge, vagyis a porta. És ahogy belépünk az épületbe, szembe találjuk magunkat számtalan kis fakkal, ezek a pigeon hole-ok, vagyis a pidge-ek. Ide kerül minden, amit az ember kap, legyen az hivatalos levél a tutortól, vagy egy muffin valami barátnőtől (ilyet láttam ma!), természetesen a rendes postával együtt, szóval ha írtok nekem, akkor az itt fog kikötni, meg ha megjön a bankkártyám, az is. (A portások rendkívül kedvesek, segítőkészek és jófejek. Az egyikük mellesleg megkérdezte hová tűnt az a sok haj, mikor átadta a diákigazolványomat. De megnyugtattam, hogy csak kontyba van fogva.)

Ami már most nagyon tetszik (mint ahogy azt bárki megmondta volna előre, meg megtettem én is) az a távolságok teljes hiánya. Felkapom a táskámat, és beszaladok a városba, mert 15 perc séta. Átmegyünk a másik épületbe teázni, és csak a kulcsomat és a telefonomat viszem magammal. Rájövök, hogy elfelejtettem teafiltert vinni, mire 5 perc alatt visszaugrom érte. Teljesen hihetetlen.

Az emberek egyébként összességében nagyon kedvesek, és nagyon gyönyörű akcentusuk van. Leszólítottam ma a folyosón a testvéremet, mert megismertem (éljen a Facebook generáció), és neki is nagyon gyönyörű akcentusa van.

Az esti kocsmatúrát pedig, minő meglepetés, kihagytam, helyette itt növelem percről percre a bejegyzésem randomsági faktorát. Csak remélhetem, hogy álmomban visszatér a szövegkohézióra való képességem.

Ha olvasnád Eszter blogját:
http://englandisnoteurope.blogspot.hu/2013/10/megerkeztunk-uticelunk-vegere.html