„Szép” kérdés egy kamaszhoz. 
Egy ilyen mondatból, a vitába keveredés százalékos aránya 100.
Olyan lavinát indítunk el, hogy a „túlélésünk” esélye kevesebb, mintha cápa támadott volna meg bennünket.

Mindez arról jutott eszembe, hogy pár napja érdekes beszélgetésnek voltam fültanúja. 
Reggel, ahogy jöttem a buszon, felszállt egy anya a kamasz fiával.
A fiúnak rasztás haja, lógó nadrágja volt. Szóval szerintem teljesen rendben volt.
Elém sikerült leülniük, s így lettem hallgatósága a következő beszélgetésnek:

Anya: - Te miért nem tudsz úgy kinézni, mint a normális emberek?
(Érdekes kérdés. Miért,a normális emberek hogyan néznek ki??)
Fiú: - Mi bajod Velem?
( A tekintet eléggé egyértelművé tette számomra, hogy ebből még vita lesz)
Anya: - Semmi, csak az, hogy nem nézel ki normálisan!
(A raszta haj, nem egy nap alatt lesz rasztás, de lehet, hogy tévedek. Azaz valószínűsítem, hogy előző nap is hasonlóan nézett ki a srác!)
Fiú: - Nekem így tetszik!
Anya: - Nem hiszem el, hogy így tetszik!
(Szerinted, akkor miért néz ki így, ha nem tetszene magának??) 

Végül csak suttogós vita kerekedett belőle. A fiú előbb szállt le a buszról, mint az anyuja, és nem köszöntek el egymástól.
Ez a nap is jól kezdődött mindkettejük számára. Az anyu zavartan körbenézett, hogy hallották-e mások is, hogy miről „beszélgettek”. 

A fenti pár mondat indított el bennem megint egy olyan gondolatot, melyet ismételten megosztanék Veletek.
Mi a normális??
Egy kamasz öltözködése/kinézete általában nem az. Saját tapasztalatból tudom, hogy reggel a fürdőszobában eltöltött óra után érdekes emberkével találkoztam többször az előszobában. Tökéletes átváltozásnak lehettem szemtanúja. Nem mondanék igazat, ha azt mondanám, hogy mindig tetszett, amit láttam. Volt szópárbaj nálunk is, de rájöttem, ha a fejem tetejére állok, akkor sem fog úgy öltözködni a lányom, ahogy az nekem tökéletesen megfelelne.
Ahogy kinéznek – itt az egyéniségekre gondolok, nem azokra, akik „azért mert ez a divat”, meg „XY-nak is ilyen van” stílussal rendelkeznek –, általában a belső lényüket próbálja tükrözni. Ettől érzik jól magukat stb, habár ez a felnőtteknek nem mindig tetszik.
Igen, néha nekem is beleég a retinámba (lányom szerint), amikor érdekes kinézetű fiatalok jönnek szembe velem az utcán.
Azt veszem észre, hogy már őket is a külsejük alapján ítéljük meg. Milyen gyerek lehet ez? Szegény szülei!
Mi is kaptunk a lányommal hideget-meleget.

Lányomnak:  
„Miért nem vagy tekintettel az anyádra?”
„Miért nem vagy olyan, mint a többi „normális” gyerek?”
„Elcsúfítod magad, pedig olyan szép gyerek voltál?”

Nekem:      
„Miért nem tudsz hatással lenni az öltözködésére?” 
„Mit szólnak a szomszédok?” 
„Miért hagyod, hogy így emberek közé menjen?”
Sorolhatnám tovább, de felesleges. Gondolom, más is volt/van hasonló helyzetben.

Miért ítélkezünk felettük? 
Mi is különcködtünk! Ezt miért felejtjük el?
Miért próbáljuk az általunk felállított normák közé bepasszírozni mindegyiket?

Remélem, azért már a fiú és az anyu rendezni tudták ezt a dolgot. 
Legalábbis egy következő utazásig.