Érdekes, hogy annak ellenére, hogy mindannyian találkozunk közvetett vagy közvetlenebb módon a halállal és a gyásszal mégsem beszélünk róla eleget, valahogy ez kényes téma.

A különböző kultúrák és társadalmak teljesen másképp vélekednek magáról a halálról, a gyász időszakáról valamint arról, hogy mi történik a halottal és hogyan kell a hozzátartozóknak tovább élniük az életüket. Ezek a vélekedések, rítusok, szokások segítik a gyászolót abban, hogy hogyan dolgozza fel a szeretett személy elvesztését, és fogódzót adnak a környezetnek, hogy miben és milyen módon tudnak neki segíteni.

A mi kultúránkban viszont a modernizációval az a helyzet állt elő, hogy a régi rítusok úgymond „kimentek a divatból” (pl. tükör letakarása, virrasztás, halott lakodalma), újakat viszont nem kaptunk helyettük, amik útmutatót adnának. Így nehéz kérdés, hogy hogyan kell viszonyulnunk a gyászolóhoz, mit mondhatunk neki és egyáltalán felmerülhet bennünk az, hogy milyen reakció normális egy ilyen helyzetben.

A gyász maga egy hosszabb folyamat, ami szomorúsággal, akár gátoltsággal, a fájdalom és tehetetlenség kifejezésével indul. Sírástól a jajveszékelésig rengeteg formát ölthet. Váratlan halálesetnél gyakori lehet a tagadás és bénultság érzése. Ilyen esetben, még ha fájdalmas is, de a szembenézés a halottal sokat segíthet magában a tudomásulvételben. A temetés lehetőséget ad a búcsúra és a közös fájdalom megélésére. Mondom ezt annak ellenére, hogy napjainkban a kulturált, visszafogott viselkedést várják el. A temetés utáni időszakban kavarognak az érzések: bánat, fájdalom, bűntudat, harag gyakran váltakoznak, ami egy kaotikus állapotot eredményez. Bűntudat, hogy nem fejezte ki elég sokszor a szeretetét és harag, amiért itt hagyta őt egyedül a fájdalmával. Szerencsés esetben ezeket az érzéseket meg lehet osztani, még ha megoldást nem is tudunk találni. Az emlékezés, az elhunyt személlyel való kapcsolatunk újra átgondolása, ebben lévő értékek keresése kapaszkodót adhat. Lehetőségünk van arra, hogy a halott gondolatait, történeteit és emlékét továbbvigyünk. A gyászmunka utolsó fázisa, amikor is már ritkábban tör ki belőlünk a fájdalom, nem élőként gondolunk a halottra és jobban tudunk a mindennapokra figyelni. Az itt leírt folyamat nagyjából 3-6 hónap alatt zajlik le, de természetesen az ünnepek, évfordulók vagy más krízishelyzetek felkavaróak lehetnek. A gyászév leteltével várható csak a teljes visszarendeződés.

A gyászreakció kórossá is válhat, ilyenkor szükség lehet szakember bevonására.

A következő jelekre érdemes odafigyelni:

- elhúzódó gyászfolyamat
- mély depresszió
- tartósan fennálló túlzott, irreális bűntudat, önvádlás
- teljes visszahúzódás, élettér lecsökkenése
- szokatlan felszabadultság
- túlzott aktivitás, hirtelen életformaváltás
- nagy érzelmi, indulati hullámzás

Végezetül pedig: fontos, hogy a szeretett személy elveszítése esetén ne a felejtés, hanem az elhunyt értékeinek, üzeneteinek beépítése és továbbvitele legyen a cél a jövő felé fordulva.