Dessewffy Arisztid 1849. július 5-én kötött házasságot Szinyei Merse Emmával, az újdonsült férjnek pedig már az esküvő másnapján el kellett utaznia a hadszíntérre.
Egyetlen nászéjszaka jutott hát ki a párnak: „rövid mézes hetek voltak azok, melyek alatt a szerelem lángjának a halál árnyékát kellett oszlatgatnia” – ír erről beszámolójában Emma keresztfia, Berzeviczy Albert. Gyönyörű szerelmes regény volna írható erről a néhány órányi boldogságról.
„Emma, a sóvárgásom utánad határtalan, belső vihar tombol bennem, és boldogtalan vagyok, mert érzem, hogy mindenek felett szeretlek; amióta a magaménak nevezhetlek, teljes lényemet egy bizonyos búbánat üli meg, komoran nézek a jövőbe, mindenütt téged pillantalak meg, és akaratlanul is könnyek csorognak végig az arcomon, aztán mérhetetlen lesz a fájdalmam, mert nem pihenhetem ki magam a te kebleden, (…) ha mellettem lennél, minden másképp lenne, és átkozom a gondolatot, hogy hátrahagytalak téged; gyakrabban láttalak volna, ha csak pillanatokra is, a vigaszom, a felüdülésem lettél volna. Én taszítottam el magamtól a boldogságomat, a nyugalmamat, hiszen hátrahagytalak” – írja Dessewffy július 30-án, néhány héttel a szabadságharc kimenetelét megpecsételő világosi fegyverletétel előtt.
„Szeretett feleségem! Magányomban éppen veled foglalkoztam lélekben, amikor tegnap este átadták nekem a képed, amelynek megpillantásakor belsőmet az öröm és a bánat érzése öntötte el. Visszagondoltam azokra a rövid, de legboldogabb pillanataimra, amikor veled voltam, és boldoggá tett az emlékezés; fogadd legőszintébb köszönetemet az elküldött képért, és gondolj arra, hogy az szomorú óráimon könnyebbséget jelentett. Ne aggódj miattam feleslegesen, hála Istennek egészséges vagyok, és amint tudod, minden nap egyformán tevékenykedem, és így eltelik nap nap után, de nem élek” – olvashatjuk az utolsó, október 4-én írt levélben. A kiemelt három szót maga a tábornok húzta alá, s ez a hangsúly rendkívüli szépséget kölcsönöz az azt megelőző soroknak is: általános és emberi tapasztalat, amikor a szeretett fél nélkül a napok egymásutánja végtelennek és céltalannak tetszik.
A búcsúlevelet már nem olvashatjuk ebben a kötetben: az Szinyei Merse Emmával együtt lett eltemetve 1871-ben. És talán rendben is van így.
forrás
Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogságba.
