Egész pici korunkban kialakul az a természetes válasz-reakciónk, hogy ha megijedünk valamitől, vagy félünk, ruhájukban megkapaszkodva elbújunk anyukánk, apukánk háta mögé. Ha pedig ők nincsenek kéznél, keresünk valamilyen tárgyat ami mögött elrejtőzhetünk.

Körülbelül hat éves korunkra már nem tesszük ezt ennyire nyilvánvalóan, inkább szorosan összefonjuk karjainkat, ha veszély fenyeget. Kamasz és fiatal felnőtt korunkra pedig, inkább csak lazán karbatett kezekkel, lábakkal igyekszünk leplezni ezt az alap- gesztust.
Keresztbe tett karjainkkal öntudatlanul korlátot képzünk magunk előtt - azaz védekezünk, jelezzük, hogy fenyegetve érezzük magunkat.

A karba tett kezek mellékhatásai:
- csökkenti a bizalmat a kommunikációban résztvevő partnerek között
- ha karba tett kézzel beszélgetünk valakivel, később kevésbé emlékszünk az elhangzottakra
- bizonytalanságot, a fenyegetettség érzését
- önbizalom hiányt
- tiltakozást, egyet nem értést árul el rólunk.

Igen, de kényelmes. Valóban kényelmes...?
Gesztusaink a hangulatunkhoz alakulnak.
Gondolkodjunk el rajta ellazult állapotunkban, mikor fontuk keresztbe karjainkat?
A karba font kéznek mindig negatív, defenzív az üzenete, leggyakrabban akkor alkalmazzuk, ha az ember bizonytalanul érzi magát, szorong.

A testbeszéd őszintébb és nyilvánvalóbb mint a szó.

Lássunk néhány variációt és jelentés-tartalmukat:
Ökölbe szorított kézzel megerősített karfonás = visszafojtott agressziót leplez.
Összefont karok a felkar markolásával = önvigasztaló, önátkaroló gesztus (gyakran láthatunk a fogorvosi rendelőkben a foghúzásra várók embereket így várakozni).
Összefont kar, felfelé mutató hüvelykujjakkal = ő a király, védekezik, de meg van róla győződve, hogy ő a menő.
Részleges karkorlát csak az egyik kar nyúlik át a test előtt, kezével a másik nyújtott karját szorongatja = nincsen elég önbizalma (tipikus női gesztus)
Férfiak tipikus részleges karkorlátja: mintha nyitott sliccét takargatná = sebezhetőnek érzi magát.
Ingujj, mandzsetta-gomb igazgatása = jól álcázott karkorlát, szintén bizonytalanságot jelez
A retikülszorongatás nőknél ugyanezt jelzi: "A táskám nélkül nem megyek ki az utcára!" - bizonytalan vagyok, valamiben kapaszkodni kell...

Tehát ha csak nem az a konkrét célunk karba tett kezeinkkel, hogy kommunikáljuk az elzárkózást, egyet nem értést, passzív tiltakozásunkat, ne fonjuk össze a karjainkat, még akkor sem, ha ez nekünk kényelmes.

Hogyan oldhatjuk fel ezt a gesztust a másiknál?

Legegyszerűbb, ha a kezébe adunk valamit. Tollat, dossziét, egy kancsó vizet stb.
Pillanatok alatt képesek lehetünk lebontani a korlátokat akkor is, ha megérintjük a másikat.
Erre az egyik leghatásosabb módszer, egy három másodperces könyökérintés.
Egy kutatásban telefonfülkébe felejtett aprópénzt próbáltak visszaszerezni a következő telefonálótól. Az embereket leszólították, hogy nem látták-e véletlenül a polcon az ott felejtett aprópénzüket, mert kellene még egyet telefonálniuk. Amíg nem értek hozzájuk a megkérdezettek csupán 23% ismerte be, és adta vissza a pénzt. Egy jól irányzott könyökérintés után feltett kérdésre azonban az emberek 68% adta vissza készségesen a pénzt.

Barbara & Allan Pease: A testbeszéd című könyve alapján