1. rész

Írjál már légyszi egy rövid cikket az önértékelésről meg a depresszióról a Tinivagyokra!
Huh. Komolyan mondod?
Igen! És azt is írd bele, hogy mit csináljon az a tini, aki depressziós!

Olyan témák ezek, amivel a pszichológusok több mint száz éve küzdenek, és közben könyvtárakat töltöttek meg bölcsességeikkel. Komolyan azt akarod, hogy ezt foglaljam össze egy rövid Tinivagyok-os cikkben?! És ráadásul legyen benne még valami okosság is, hogy mit csináljon, aki depressziós?

Pontosan! Holnapra kéne! Nagyon köszi!

Erre szokták mondani, hogy „nehéz és szép feladat”… Azért megteszem, ami tőlem telik, de egy lélegzetre azért mégsem tudom megírni. Foglalkozzunk először az önértékeléssel, jó?

Az ember fejlődése születésétől haláláig tartó folyamat. Erik Erikson, híres fejlődéspszichológus szerint minden életszakasznak megvan a maga feladata. Az emberi életet nyolc szakaszra bontotta, s az egyes korszakoknál leírta azt is, hogy mit kell teljesíteni. Csak akkor tudunk továbblépni a következő szakaszba, ha az előző fejlődési fok feladatát sikeresen teljesítettük, „megugrottuk”. A serdülőkor feladata a felnőtt identitás kialakítása. Ahhoz, hogy egy serdülőben kialakuljon magáról egy tiszta, világos kép arról, milyen felnőtt szeretne lenni (azaz megszilárduljon az identitása), arra van szükség, hogy elfogadja, egészséges szinten szeresse önmagát. Ez az egészséges „önszeretet” az önértékelés vagy önbecsülés. Azt hiszem, az optimális önértékelés kialakítása a világon az egyik legnehezebb feladat: mindenkinek meg kell(ene) találnia azt a vékony sávot. Ebben a sávban önmaga elfogadása még nem éri el a torz énfelnagyítás szintjét (amit olyan gondolatok jeleznek, hogy „Szebb vagyok, mint mások”, „Én vagyok a legkirályabb”, „Lenézlek, mert nem vagy olyan tehetséges, mint én”), de már túl van a saját teljesítmény, külső megjelenés leértékelésén („Nem vagyok elég jó”, „Nem érek annyit, mint ti”, „Inkább nem is kezdem el, úgyis kudarcot vallanék”). Oké, de mi van a kettő között? Ezt nagyon nehéz meghatározni. Az „egészséges önbecsülés” meghatározása helyett inkább néhány állítást írok ide:

• Vannak olyan tulajdonságaim, képességeim, amiben mások jobbak, de olyanok is, amikben én vagyok jobb a többieknél.
• Ismerem képességeimet, tudom, mi az, amiben kompetens vagyok, és azt is, hogy miben akarom fejleszteni magam.
• Elfogadom korlátaimat és azt, hogy nem lehetek mindenben tökéletes.
• Hibáimmal és erényeimmel együtt szeretetre méltó ember vagyok, aki megérdemli önmaga és mások tiszteletét.

Felnőtt, érett identitása csak annak alakulhat ki, aki rendelkezik ezzel az egészséges önbecsüléssel. Erikson szerint ennek az identitásnak az egyik legfontosabb jellemzője a felelősségtudat kialakulása: az az ember, aki magát úgy értékeli, mint bizonyos készségekkel, képességekkel rendelkező, kompetens személyt (tehát van önbecslése), az lesz képes tetteiért felelősséget vállalni. Ennek a felelősségvállalásnak az eredménye, hogy a serdülőkor végére – jó esetben – képesek vagyunk az elköteleződésre

• egy személy mellett, akibe szerelmesek vagyunk, és viszontszeret bennünket,
• egy hivatás mellett, amiben örömet találunk, és ami megalapozza karrierünket,
• egy értékrend mellett, ami meghatározza erkölcsi hozzáállásunkat, világnézetünket.

Az ilyen identitás kialakítása azonban nagyon hosszú és nehéz munka. Még annak is, aki szereti szüleit, megbízik bennük, és példaként tekint rájuk. Hát még annak, akit a szülei nem tudtak elég jól szeretni!

A kamaszkor erős hullámzással jár. Számos biológiai, hormonális változás indul be a tinik testében. Hogy mást ne mondjak, a lányok elkezdenek domborulni, a fiúk szőrösödni. Minden tizenéves hangja elkezd mutálni: a felnőttkori hangszín kialakulásáig az egyik pillanatban magas, visongó, a másik pillanatban dörmögően zeng. Ezek teljesen természetes folyamatok, ahogy a hangulat ingadozása is. Sok olyan serdülő van, aki az egyik pillanatban boldog, a fellegekben jár, úgy érzi, hogy mindenre képes, míg fél óra múlva levert, bezárkózik a szobájába és death metált (netán emocore-t) hallgat. A hangulat hullámzása az önértékelést is befolyásolja: aki boldog, az úgy érezheti, hogy ő a legokosabb, legügyesebb, legszebb a világon, míg aki szomorú, az sokszor úgy gondol magára – tisztesség ne essék ?, hogy nem ér többet, mint egy darab… tégla. Az önértékelés éles váltásai, ingadozásai is természetes velejárói a kamaszkornak.

Éppen a felhangoltság és a levertség erős váltakozása miatt tűnik úgy, hogy a tinik hajlamosak a depresszióra. Miről lehet felismerni a depresszív hangulatot, és ez hogy függ össze az önértékeléssel? ? Ezzel folytatom a jövő héten.