Az ember élete során számos sorsfordító eseményen megy keresztül, számos változást él át, melyeket többnyire krízisek kísérnek. A krízis helyzet lehetőséget is jelenthet, amennyiben sikeres megoldása gazdagíthatja az egyén probléma-megoldási készletét, készségeit, és hozzásegítheti, hogy az aktuális helyzetmegoldáson túl a jövőben előforduló krízishelyzetekkel is sikeresen birkózzék meg.

A változás során a fejlődés reményében valami már meglévő, jól ismert, megszokott, ezáltal életünk részét képező dolog elveszik. Ezek a veszteségek nem fájdalommentesek. A veszteségek az élet, a fejlődés természetes velejárói, ezeket„normatív (normális) kríziseknek” nevezzük. A kérdés az, hogy a veszteség okozta pszichológiai krízist milyen módon tudja kezelni az egyén, a család, a közösség. A krízis-kezelő készség, a megküzdési mechanizmusok elsősorban kulturálisan örökítődnek, a szocializáció során válnak az egyén készségévé, de fejleszthetők, sőt korrigálhatók is megfelelő terápiás beavatkozással.

A serdülőkori válság tipikusan normális, fejlődési krízis, amikor az élet más szakaszaihoz viszonyítva gyorsabban jelennek meg lényeges, a fejlődéssel törvényszerűen jelentkező változások.

Miért válság a serdülőkor?

A kamaszkor – a „normális” kamaszkor is – krízis állapot. Krízis abban az értelemben, hogy felbomlik a gyermekkor egyensúlya, és hosszú éveken keresztül alakul, készülődik az új egyensúly, amely a felnőtt életét jellemzi. Ez az átmenet fájdalmas, mint majdnem minden változás. Krízis azért is, mert középkorú szüleid vannak – szüleidnek meg kamaszkorú gyermekük. Mind a két kort a változás korának is szokták nevezni. E kettő találkozása és együttélése önmagában is hordozza a feszültségek lehetőségeit.

Vekerdy Tamás – pszichológus – úgy ír a kamaszkorról, mint ami a „második születés” korszaka. Amikor egy elkülönült személyiség szakad ki a család érzelmi burkából, úgy hogy a világgal, önmagával egyedül szembenézzen. Mint a biológiai születés, ez a születés is fájdalmas. Sokszor fájdalmat okoz ekkor a kamasz a családjának, de ő maga is szenved. A környezet könnyítheti és nehezítheti ezt a folyamatot, de megállítani, megakadályozni nem lehet. Senki sem maradhat a gyermekség tartós állapotában.

Mi vár Rád?

Minden válságban valami kérdésessé válik, és valami „eldől”. A serdülőkor válságában is valami kérdésessé vált, és valaminek el kell dőlnie. Serdülőkori fejlődésed során „feladatokat” kell megoldanod. Ki kell szakadnod a gyermekkor függéséből, és meg kell tanulnod felnőtt ember módjára önállóan élni.
Ezeket a feladatokat három nagy csoportra oszthatjuk:

1. szexuális fejlődésedben el kell érned azt a fokot, amikor a kielégülés legfőbb forrása a másnemű partnerrel történő nemi együttlét;
2. képessé kell válnod arra, hogy magadnak társat, érzelmeidnek tárgyat a családon kívül találj;
3. el kell vállalnod a felnőtt ember társadalmi szerepét, beleértve az önálló életvitelt, a megfelelő pálya megválasztását, a saját, sőt a mások sorsáért is érzett felelősséget. Ezeket a „feladatokat” a biológiai-pszichológiai érés, és a társadalmi elvárások összetalálkozása tűzi ki.

Fejlődés-lélektani szempontból ez egy viharos periódus, amely nagyban függ a felnőttek viszonyulásától. Te, aki kamasz vagy, átéled ennek a kornak a csodáit és mélységeit, de az, hogy milyen zökkenőkkel, milyen fájdalmakkal, milyen érzésekkel teszed mindezt, függ a környezetedben élő felnőttek reakciójától, tűrőképességétől, rugalmasságától, humorérzékétől, megértésétől, segítő szándékától.

Erik ERIKSON neves pszichológus szerint a serdülőkori fejlődés legfontosabb kérdése az identitás kialakulásának folyamata. Az identitásképződés központi jelentőségű ebben az időszakban, hiszen a gyerekkor vélekedéseinek, képességeinek és vágyainak összhangba kell kerülniük a felnőtt normákkal.


A serdülőkorban újra felmerülnek a gyermekkori fejlődést kísérő problémák, kérdések. Ebben a korban négy korábbi fejlődési krízist kell újra feldolgoznod:

1. A bizalom meglapozása, amivel a csecsemő a kötődés folyamatában találkozik először. A serdülőkorban újra megjelenik, amikor olyan személyeket keresel, akikben megbízhatsz, akiknek hihetsz. Ez a keresés vezérli a barátválasztást, majd a szerelmi partner választását a személyes kapcsolatok szintjén. De a bizalom megalapozására irányuló késztetés vezérel, amikor ideológiai, vallási és politikai eszméket keresel, amely mellett elköteleződhetsz.
2. Az autonómia megalapozása, amely a csecsemőkor végén szintén központi kérdés, most viszont ismét mindent átható igényként fogalmazódik meg. Saját döntéseid nyomán Te magad kívánod élni az életedet, elhatárolva magadat a felnőttek kényszerítő befolyásától.
3. A kezdeményezés igénye, mely a kisgyermekkori játékban is jelen volt, most viszont az elérendő célok, vágyak, álmok kijelölését jelenti.
4. A teljesítmény igénye, mely már nem az iskolai feladatokat jelenti kizárólag, hanem a saját kitűzött célok megvalósításáért tett erőfeszítést.

A serdülőkor azonban nem a személyiségfejlődés végső állomása. A további fejlődés attól függ, hogyan oldod meg ezt az ún. identitáskrízist, amely e kor központi konfliktusát jelenti. Az identitás elérésében a család szerepe nagyon fontos. A család támogathatja és akadályozhatja az identitás elérését.

A felnőtté válás annál hosszadalmasabb és nehezebb, minél civilizáltabb a társadalom. A serdülés konfliktusinak egyik forrása, hogy ellentmondás van a Te igényeid, szükségleteid és a társadalmi helyzeted között. Biológiailag érett, értelmi és fizikai erődnek teljes birtokában vagy – de nincs önálló egzisztenciád, még tanulsz, és a szüleid tartanak el, így tőlük függsz. A felnőtté válás útján, „amikor ki kell szakadni a gyermekkor sokszor kínzó, mégis édes függőségéből”, és meg kell tanulni felnőtt ember módjára önálló életet élni, három fontos feladatot kell megoldanod:

1. Érzelmileg függetlenné kell válnod a családodtól, és képessé válnod arra, hogy a családon kívüli kapcsolatoknak tudd átadni magadat.
2. Azonosulnod kell a kulturális, társadalmi tényezőktől megszabott saját nemi szerepeddel úgy, hogy a prepubertás kortól kezdve fokozódó erővel jelentkező szexuális késztetéseket személyiségedbe építed.
3. Vállalnod kell a felnőtt ember társadalmi szerepét úgy, hogy az ne saját identitásodról való lemondást, hanem annak beteljesülését jelentse.

Az út a felnőtté váláshoz hosszú és rögös, előbb-utóbb azonban Te is végigérsz majd rajta. Mindehhez sok sikert kívánok Neked!
Ha elakadsz, és úgy érzed segítségre van szükséged, fordulj Hozzánk bizalommal