Szex ÉS szerelem
2021. nov. 9., Dr. Klujber Valéria

"Persze, járok valakivel, de hogy szerelmes vagyok-e azt nem tudom." Pedig ez nem csak azért rossz, mert szerelmesnek lenni jó (és néha nehéz is), de veszélyei is lehetnek a szerelem nélküli szexnek.

Nemrég került kezembe egy könyv, amiben pszichiáter írta le, hogy az első szexuális együttlét oly sok más dologhoz hasonlóan mintegy bevésődésként működik. Ha ez szerelem nélkül történik, akár többször is, akkor így „rögzül". Könyvében több olyan klienséről is beszámol, akiknek éppen az volt a problémájuk, hogy az elsőtől eltérő szexuális kapcsolatban, tehát ha a korábbi józan „próbálgatás" után szerelmesek lettek, akkor egyszerűen nem működött a szex. A férfinak erekciós gondjai, a nőnek orgazmus-képtelensége volt.

A szakemberek tapasztalatai szerint az úgynevezett szexuális bevésődés (imprinting) akár még az alkalom helyére, a körülményekre is vonatkozik. Aki például kiránduláson, szállodában éli át első nemi élményét, az hajlamos lesz vonzódni e körülményekhez és közöttük keresni a szeretkezés lehetőségét. Az otthon, a hitvesi ágy jóval kisebb vonzerőt gyakorol majd rá, mint kalandos előéletének izgalmasan emlékezetes helyzetei.

Azt is tudjuk, hogy a férfiak szexualitása inkább ösztönös, a nőké tanult. Nőknél még fontosabb az imprinting, sokkal nagyobb hatással van rájuk az első szexuális élményük, mint a férfiakra. Ha az kellemes volt, ha szerelmes volt és nagyon vágyott rá, akkor pozitív az élmény, ha csak kíváncsiságból, éretlenül történt meg, akkor a negatív élmény miatt már lehet, hogy nem is vágyik rá annyira. Ezért sem mindegy, hogy egy lánynak milyen körülmények között és kivel lesz az első szexuális kapcsolata!

Érdemes kivárni a szerelmet, azt a partnert és azt az alkalmat, amikor lelkiismeret-furdalás és félelem nélkül őszintén átadhatod magad az érzésnek. Akkor biztos, hogy nem lesznek orgazmus-problémáid később.