Már kora délután felértem magyar vasúttársaságunk jóvoltából szeretett fővárosunkba. Irány öreg barátnőm lakása, kicsomagolás, ölelkezés, gyors információcsere egymás hogylétéről. Nyomás ki a KÖKI-be bevásárolni, a következő napok menüjében tuti szerepelni fog a lecsó, paradicsomos-tejszínes penne (a specialitásom), vajas kenyér. Iszogatás, aktuális párkapcsolati-magánéleti helyzetelemzés. Elmúlt 6 óra, na most már aztán el kéne indulni!

Nagy a boldogság, gyorsan megkapjuk a karszalagjainkat. Elhaladunk a házasságkötő sátor előtt, én meg elmosolyodom, előtörnek a tavalyi emlékek („Daniiii! Naaa! Vegyél el feleségül! Léégyszi!!!”…Sikerrel jártam :-)) Útközben felmérjük az árakat: sör 580, pálinka 800-900, maradunk a nagyfröccsnél, amit változó áron, minimum kb. 500-ért adnak.
Na, csak elérjük a Nagyszínpadot! Már javában szól a Hurts! Hát, nem rossz, nem rossz, bár az énekes srác elég szenvelgősre fogja, de meg kell hagyni, jó hangja van. Közben irány a vécé, kézfertőtlenítő elő a táskából. Koncertnek lassan vége, irány ismét fröccsért, most máshol vesszük, drágábban, mint az elsőt, a fene egye meg. Leülünk a padhoz, szakmai kérdések megbeszélése, kiakadás az emberek előítéletein, továbbá az átlagmagyar gondolkodásmódon felhördülés a cigányság kérdését tekintve.

Nagy nehezen lenyugszunk, hiszen kezdődik a Placebo, a mai este fénypontja! A brit zenekar szerényismereteim szerint 1996-ban adta ki első nagylemezét, azóta a világ egyik leghíresebb nagy- hatású  alternatív zenekarává nőtte ki magát. A mai napig rajongótáborukat enyhén depresszív hajlamú tinik és régi öreg motoros 30-asok, negyvenesek teszik ki. Én 2004-ben szerettem beléjük még tiniként, de hát a szerelem megmaradt, tuti hogy majd a saját gyerekemnek is mutogatni fogom albumjaikat. A koncertet élőben közvetíti a legnagyobb videómegosztó oldal, a kivetítőn csak hatalmas embertömeg, ameddig a szem ellát. A frontember, Brian Molko egyszerűen nem öregszik, felháborító és egyben szívmegdobbantó látvány ismét őket látni. Szerény 23 életévem ötödik Placebo koncertje sem okoz csalódást, bár több, kevésbé tempós számot is nyomnak. Valamivel több, mint 1 órát játszanak, természetesen a The bitter end című opuszra indul be a közönség a legjobban. Sajnos minden jó egyszer véget ér, én meg rádöbbenek, hogy mindjárt éhen halok „Marcsíííí! Tömős hot-dogot akarok enni!” .  Hát pizzaszelet lett belőle 600 forintért, a hot-dog a barátnőé lett 750-ért. Aztán meg lefáradtunk, indulunk haza. Másfél óra múlva fekszem le ideiglenes ágyikómba.

Na majd holnapra kialszom magam, ilyen korai hazamenés többet nem lesz!!