Már írtam róla, hogy a Johannita Segítő Szolgálat önkéntese vagyok. Most, hogy itt volt az ár, mi is kinn voltunk.
Ha érdekel, mit is csináltunk, olvass tovább!

Mi első sorban azért mentünk le Nagymarosra, hogy ételt-italt osszunk. (persze, volt, hogy a fiúk beálltak homokzsákolni is.) Kicsit több, mint egy héten keresztül jártunk le, váltásban. Én kétszer mentem le, pedig sokan úgy gondolták, lehet, hogy inkább tanulnom kellett volna a szóbeli érettségijeimre, de ezt fontosabbnak tartottam. Meg, miután jó társasággal mentem le, és lenn is egy kedves társaság fogadott, még élveztem is.
Igaz, amikor először hazajöttem, pont akkor volt, amikor kezdett a nagy víz jönni, de még tetőzés előtt. Éjszaka már szivárgott.
Teljesen úgy éreztem fölösleges volt, pedig… azoknak, akik egész nap kinn voltak a gáton, és dolgoztak, segítség volt, hogy „házhoz” jött az étel, és mindig volt mit inni. És éjszaka is. Amikor másodjára mentem le, már a civilek nem dolgoztak, a honvédelmisek, tűzoltók, búvárok, és a katonaságtól voltak lenn emberek, ők őrködtek a víz mellett.
A sok szendvics, tea, kávé mellett volt egy nagy csomag, amiben rengeteg kis csomag zokni volt. Kicsit fura volt, de végülis, aki egész nap a vízben áll, lehet, hogy jól esik egy száraz zokni.
Persze, az is furán hatott, amikor kiszóltunk nekik a kisbusz ablakából, hogy „kávé, tea … ?” éés Zsófika még kiüvölt, hogy „zokniii???” :D
Volt, aki azért kért belőle, mert annyira tukmáltuk, de volt olyan is, akinek tényleg szüksége volt rá. Szóval, mégsem volt haszontalan. :-)

Mindig mondják, segíteni jó dolog, az ember meg mindig bólogat rá. De amíg nem tudja, milyen érzés, addig tényleg csak bólogat, mert nem élte még át. Én szerencsés vagyok, mert már többször átélhettem, egész apróságoktól kezdve egész nagyokig, de mindig olyan jó érzéssel tölt el, hogy hasznosat, jó dolgot cselekedtem. :-)