Éppen arról beszélgettünk a lányommal, hogy az emberek megítélésében mennyire számít az, hogy ő maga mit gondol saját magáról. Ha valaki magabiztos – akár nem sok alappal – akkor az érződik és a többiek is elhiszik.
Ahogyan például ő is elhitte egy régi osztálytársáról, hogy „jó nő”. Hiába mondtam neki, hogy semmi különös jónőséget nem látok benne. Mióta nem osztálytársak ő is jobban látja, hogy ez bizony csak blöff volt.
Ahogy elváltunk, elővettem a könyvemet ( Yu Dan: Konfuciusz szívből) és ezt a történetet olvastam benne:
| „Álljon itt példaként egy mese egy végtelenül szegény lányról, aki egy kisvárosban élt. …A lány roppant gátlásos volt, értéktelennek érezte magát, mivel még soha életében nem viselt szép ruhát vagy ékszert. Tizennyolc éves korában az édesanyja váratlanul a kezébe nyomott húsz yuant, hogy vegyen magának ajándékot. A lányt végtelen öröm töltötte el, mégsem mert emelt fővel és bátran végigmenni az utcán. A pénzt a markában szorongatva gondosan kerülte a tömeget, a falhoz simulva óvakodott a bolt felé. Egész úton arra gondolt, hogy mindenki más jobb életet él nála, s végig ilyen gondolatokkal emésztette magát: Hogy is járhatnék emelt fővel, hiszen én vagyok e kisváros legrongyosabb teremtése? Amikor megpillantotta a fiút, szívének titkos választottját, átfutott az agyán egy gondolat: vajon kivel fog táncolni aznap este a bálon? Lopakodva és az embereket kerülve végül elérkezett a bolthoz. Amint belépett, szeme megakadt valamin: a pulton egy csodálatos szaténvirágokból készült hajdísz feküdt.Zavart nézelődését a boltos hangja szakította félbe: - Kislány, milyen gyönyörű, csillogó a hajad! Az a halványzöld hajdísz csodálatosan festene benne! A lány az árcédulára pillantott: tizenhat yuan. Úgysem engedhetem meg magamnak, inkább fel sem próbálom, gondolta, de addigra a boltos már beletűzte a virágot a hajába.Tükröt is hozott, s a lány elé tartotta. Amikor az belepillantott, elámult, mert még sohasem látta magát ilyen szépnek, úgy érezte, mintha a fejdísz tündöklő angyallá változtatta volna.Tétovázás nélkül vette elő a pénzt, és fizette ki a hajdíszt. Az izgalomtól megrészegülve tette el a visszajárót, s már fordult is ki a boltból, rohant ki az utcára, neki is ütközött egy éppen akkor érkező öregúrnak. Mintha utánaszólt volna az idős férfi, de ő nem törörődött vele, repült kifelé, s csak szaladt és szaladt. Még mielőtt észbe kaphatott volna, máris a főutcán járt, ahol arra lett figyelmes, hogy az emberek lopva elismerő pillantásokkal illetik, s mondogatják egymásnak, hogy nem is tudták, hogy egy ilyen gyönyörű lány él a városban – vajon melyik családba való? Ismét összetalálkozott szíve választottjával, aki legnagyobb meglepetésére megállította, és így szólt hozzá: - Megtiszteltetés lenne számomra, ha elkísérnél ma este az ünnepi bálba.A lányon határtalan öröm ltt úrrá. Egyszer az életben megengedhetem magamnak, elköltöm a maradék négy yuant is, gondolta. A föld fölött lebegve ment vissza a boltba. Amint belépett az ajtón, az öregúr mosolyogva szólt hozzá: - Gyermekem! Tudtam, hogy vissza fogsz jönni, mert amikor nekemjöttél, kiesett a hajadból a dísz. Már vártam, hogy visszagyere érte!” |
Nektek mi a „hajdíszetek”?
Ismertek ilyen „boltost”?
„Szép” kérdés egy kamaszhoz.
Egy ilyen mondatból, a vitába keveredés százalékos aránya 100.
Olyan lavinát indítunk el, hogy a „túlélésünk” esélye kevesebb, mintha cápa támadott volna meg bennünket.
Tini korban az egyik legnagyobb probléma a „megfelelési kényszer”, és a „nem vagyok elég szép”. Szerintem minimális mennyiségű olyan tini (és felnőtt…) akad, aki meg van elégedve a kinézetével.
Szeretnél közéjük tartozni?
Olvasd el a cikket, hátha segít!
