De jó is az, amikor az embernek még álmában is mosolyra áll a szája, 10 centivel repked a föld felett, teljesen kivirul, ragyognak a szemei és látnivaló, hogy majd kicsattan a boldogságtól.

Ismeritek azt az érzést, amikor a másik közelségétől összeszűkül a gyomrunk, a torkunkban dobog a szívünk, izzad a tenyerünk, remeg a lábunk, megborzongunk ha hozzánkér, teljesen „megőrülünk” tőle? Az éjszakákat képesek vagyunk átbeszélgetni, másnap mégsem vagyunk fáradtak, vagy kialvatlanok, sőt, szinte sugárzunk, képtelenek vagyunk betelni a másikkal, szinte csak rá gondolunk, róla beszélünk, mindenről csak Ő jut az eszünkbe... A testünkben bizonyos kémiai folyamatok mennek végbe - az a bizonyos „szikra” ami az egekbe repít.

A másik puszta lénye boldoggá tesz, az élet egyik leggyönyörűbb, csodálatos ajándéka, ha megadatik.

Van, akinek igen – akár többször is és van, akinek nem, vagy csak plátói marad.

Eszembe jutott, az a néhány sor, amit Kánya Kata írt a Társtaláló című könyvében:
"Ültünk egy szép tavaszi napon a parkban, és a barátnőm egyszer csak azt mondta: 
Jaj Kati, én olyan szerelmes vagyok, csak meg kéne találni, hogy kibe."

Gimis korban – tapasztalatlanságunkból és kiforratlanságunkból adódóan – sok, egyébként jelentéktelen apró jelet hajlamosak vagyunk félreértelmezni és azt gondolni, hogy „van valami”…Valójában nem nevezhető szerelemnek, és nem tanácsos különleges jelentéssel felruházni egy-egy véletlen gesztust, pl. ha pont egyszerre nyúlunk a padon heverő toll után, vagy a másik véletlenül nekünk szalad a tornaórán. Húha…

Fontos, hogy a vonzalom és a szerelem, illetve a vágy és a beteljesedett szerelem között különbséget tudjunk tenni. Érezhetünk erős vágyat valaki iránt, akiről egyébként tudjuk, hogy hosszú távon nem akarnánk vele lenni. Ez nem szerelem, hanem csupán vágy, vonzalom.

A lányokra gyakran jellemző, hogy a „menő” srácokat szemelik ki maguknak. Igen ám, de a "menő" srácokat mások is kiszemelik. Ezek a srácok pedig tudják ezt és imádnak flörtölni - szinte bárkivel. A lányok pedig ezek alapján hajlamosak reményt táplálni…

Mindez nem azt jelenti, hogy nem is érdemes megpróbálni azt, amit szeretnénk, sőt! Megvan rá az esély, hogy a dolog összejön, és szuper lesz. Ez nagyon fontos!

Viszont illúziókban ringatni az embernek magát nem mindig jó dolog. Ideiglenesen kellemes lehet, de hosszú távon bukta! Ha egy srác nem választ téged, az önmagában nem jelenti, hogy vesztettél, vagy kevésbé vagy "jó" mint akit választ. Viszont a szerelemhez két ember kell, amíg csak az egyik részről van valami, addig az: vonzalom és vágy.

A szerelemnek azon a bizonyos szikrán, vagy kémián túl megannyi más jellemzője is van.

Sokszor – sajnos - a hirtelen jött nagy lángolás hamar kialszik nagy füstöt hagyva maga után.

A szerelemre jellemző, hogy a felfokozott lelkiállapotunk, és a túlfűtött érzelmeink mellett nagyon nehéz megtartanunk a józan eszünket, a realitásunkat. Olykor nem találunk logikus magyarázatot sem a viselkedésünkre, sem az érzéseinkre … és ez olyan jó! :-)

DE nem mindegy, hogy ki szerelmes, nem mindegy, hogy kibe, és az sem, hogy, hogyan.

Az igazi szerelem érzését, elsősorban valakivel együtt, kölcsönösségen alapulva lehet leginkább megtapasztalni és a párkapcsolatban megélni.  A szerelem, a személyiség bizonyos fokú érettségét is megkívánja.

A szerelem csak úgy tud bennünk igazán kibontakozni, ha adott, kidolgozott bennünk a meghittségre és az intimitásra való készség, az elköteleződésre való készség. És nem hiányozhat a szenvedély sem.

Meghittségben, intim kapcsolatban lenni a másikkal azt jelenti, hogy mindketten képesek vagyunk megnyílni és feltárni magunkat a másik számára, tehát mindkét részről önátadást feltételez. Amikor nyíltan, és őszintén képesek vagyunk magunkról olyan mélységű dolgokat elmondani, és megosztani a másikkal, amit azelőtt, még soha senkinek nem mondtunk el, tudva azt, hogy másik fél, nem adja tovább, nem beszéli ki, nem minősíti, és nem is reagálja le számunkra kínos módon. Ennek előfeltétele a kölcsönös bizalom, tisztelet és elfogadás.

(A meghittség azt is magába foglalja, hogy képes vagyok közeledni, képes vagyok elviselni a másik közelségét, de azt is, ha távol vagyok vagy ő távolodik tőlem.)

Akibe szerelmes vagyok, ahhoz kötődöm, egyre inkább központi helyet és szerepet fog betölteni az életemben, átrendezi a korábbi kapcsolataimat, egymás mellett biztonságban, megérkezettnek érezzük magunkat. Folyamatos a motiváció hogy minél jobban megismerjem őt. Minél jobban megismerem, annál jobban fogom szeretni, és minél jobban szeretem, annál jobban szeretném megismerni. Megismerni, és nem kiismerni. Ugye érzitek a kettő közötti különbséget?

A szerelem egy csúcsélmény, amellyel együtt jár a valakihez tartozás élménye, belső indítatásból fakadó a másikkal való törődés és gondoskodás vágya. Elköteleződésre késztet.

Minden szerelem elválaszthatatlan kísérője a vonzalom és a vágy, a szexualitás, testiség megjelenése. Azonban, nem mindegy, hogy ez MIKOR és HOGYAN jelenik meg! Egy valódi mély megismerésen alapuló, elmélyült kapcsolatban sokkal intimebb, meghittebb lehet egy érintés, ölelés vagy csók, mint maga az együttlét. Egy jövőbeli tartós kapcsolatnak ígérkező ismeretség sírját is meg lehet ásni egy elhamarkodott aktussal.  A szerelemben van helye a szexnek, de ha az érzelmileg, kapcsolatilag nem megalapozott, inkább fog eltávolítani, mint közelebb hozni.

Ezért is van óriási jelentősége a megismerkedés „udvarlás” időszakának, amely alkalmat és lehetőséget ad, a másik megismerésére, úgy, hogy ott már megjelenik, a másik fél felé való nyitottság, gyengédség, figyelem, odaadás, és a fokozatosság.  Aminek köszönhetően minden egyes kis apró gesztust, puszit, kézfogást, az első ölelést, az első szál piros rózsát, az első csókot kitörő boldogsággal, örömmel és lelkesedéssel élhet meg az ember - hiszen Tőle kapta…