Mostanában tulajdonképpen „divat” azt mondani, hogy „nárcisztikusak a szüleim”. Leginkább az apám. Szerintem fontos rendet tenni, hogy mit jelent ez valójában, mit lehet vele kezdeni és mi ezzel a kijelentéssel a gond - főleg, ha nem igaz.

Mit jelent, az, ha valaki nárcisztikus?

Korábban írtunk már a nárcizmusról. Tulajdonképpen ezt így nem is helyes mondani, mert a pszichológia úgy tartja számon, mint nárcisztikus személyiségzavart, ami egy komplex tünetcsoport és csak megfelelően képzett szakemberek tudják megállapítani. Jellemző rá az önfelnagyítás, a nárcisztikus emberek azt hiszik, felsőbbrendűek másoknál. Felhatalmazottnak képzelik magukat, különleges bánásmódot várnak másoktól, figyelmet, csodálatot, elismerést. Általában foglalkoztatja őket a hatalom, a siker, a vonzó külső. Nyilván vannak olyan foglalkozások, amik egyenesen vonzzák a nárcisztikus személyeket (pl. ahol gyakran kell előadást tartani, mások előtt szerepelni stb.). Az ilyen személyek gyakran nehézségeket élnek meg kapcsolataikban, mert nem túl empatikusak és felhasználnak másokat céljaik elérésére. Nem tűrik a kritikát, visszautasítást, és akár erőszakossá is válhatnak, ha valami az önértékelésüket fenyegeti. Ugyanakkor vannak olyan nárcisztikusok is (ezt sérülékeny vagy vékony bőrű nárcisztikusoknak nevezik), akiknél úgy működik az önfelnagyítás, hogy túlzottan érzékenyek, sértődékenyek, gyorsan visszahúzódnak.

Azonban a nárcizmus lehet egy személyiségjellemző is és úgy is lehet valaki kisebb-nagyobb mértékben nárcisztikus, hogy ez még azért nem meríti ki a személyiségzavar mértékét.

Mindenki nárcisztikus?

Ha belegondolunk az önbizalom, a magabiztosság szükséges ahhoz, hogy működni tudjunk és ne rúgjanak folyton belénk. Vagyis nárcisztikus igények (hogy valakinek a szemében különlegesek, egyediek, tökéletesek legyünk) mindenkiben vannak. Bizonyos szakértők azt mondják, hogy a közösségi média világa egyenesen élteti és kiemeli a nárcisztikus embereket. Valljuk be őszintén, azért szükség van valamire ahhoz, hogy az ember például folyton videókat és fényképeket készítsen magáról, ezeket szerkessze, gondozza, újra és újra végig nézze. Kutatók azt is mondják, hogy az emberek önközpontúsága olyan szélsőséges, hogy elnyomhatja a barátság, szerelem, szeretet érzéseit, megnehezíti az összeköltözést, alkalmazkodást, de még az olyan helyzeteket is, mint valakinek a tanítása, vagy segítségnyújtás valaki számára.

És ha a nárcisztikus ember szülő lesz?

A szülőség, mint olyan, általában arról szól, hogy „már nem én vagyok a legfontosabb”. Vagyis az anyukák és apukák legtöbbször elfogadják, hogy a gyermekük jólléte fontosabb az övéknél, legalábbis hosszútávon. Egy nárcisztikus szülő számára ez elég nehezen megy, és ha ráadásul személyiségzavara is van, akkor ez komoly hatással lehet a gyermeke fejlődésére. Mivel az édesanyák általában fizikailag közelebb vannak a kisgyermekekhez (pl. a várandósság, anyatejes táplálás, kisgyermek gondozása miatt), úgy tűnhet, nekik természetesebb és könnyebb önmaguk háttérbe szorítása a gyermekük kedvéért, de ez nem jelenti azt, hogy az apák hajlamosabbak a nárcisztikus vonásokra. A férfiakra jellemzőbb lehet az önfelnagyító, másokat lenéző nárcizmus, míg a nőkre inkább az érzelmi manipuláció.

A nárcisztikus szülőre jellemző lehet, hogy…

• mindig róla kell beszélni, az ő gondjaival kell foglalkozni,
• éretlenül és önző módon viselkedik,
• mindig dicsekszik a gyermeke teljesítményével, de igazából nem nagyon segít és valójában nem ismeri el,
• mások oda vannak érte, de zárt ajtók mögött, otthon mindent kontrollálni akar és szigorú,
• néha verseng a gyermekeivel („én kívülről tudom ezt a verset”, „én gyorsabban lefutom a Cooper tesztet”)
• aláássa gyermekei önbizalmát.

Mivel küzd, akinek nárcisztikus szülei vannak?

Minden gyermek és család megélései eltérőek lehetnek ezzel kapcsolatban. Lehetnek érzelmi problémáik, de egy nárcisztikus gyermeke esetleg…

• azt érezheti, hogy őt elhanyagolják, vagy éppen irreális elvárásokat támasztanak vele szemben,
• folyton küzd a szülő figyelméért,
• azt érezheti, hogy ő sosem elég jó,
• nehezen találja a saját értékét és, hogy ki is ő valójában, mert megszokta, hogy a szülő igényeit és vágyait kell előtérbe helyezni,
• nem tudja, hogyan legyen jó társ, mert nem látott maga előtt jó modellt, példát erre.

Mit lehet ezzel kezdeni?

A nárcisztikusok sokszor egyáltalán nem ismerik el, hogy velük gond van. Úgy vélik, mások nem ismerik el őket eléggé és ezért elég nehezen vehetők rá arra, hogy segítséget kérjenek. Sajnos a nárcisztikus emberek terápiája hosszú, költséges, nehézkes és olykor kevés eredménnyel jár.

A családtagok ettől gyakran tehetetlenül szenvednek. Mit tehetsz mégis, ha van nárcisztikus családtagod?

• Próbálj meg tájékozódni a témában!
• Ne magadat okold!
• Keress olyanokat, akivel erről beszélhetsz!
• Ne próbáld megváltoztatni, nem fog sikerülni!
• Próbálj meg fokozatosan függetlenedni!

Láthatod, hogy a nárcisztikus személyiség komoly pszichológiai probléma, és nem egyenlő azzal, hogy a szüleidnek is olykor szüksége van elismerésre, időnként ők is törődnek önmagukkal, nem mindent adnak fel a gyermekeikért, és nem mindenben engednek nekik. Szükség van arra, hogy a szülők néha érvényesítsék tekintélyüket, hiszen ők olyan dolgokért is vállalják a felelősséget, ami gyermekeiknek sokszor fel sem tűnik. Pl. anyagiak megteremtése, a család hosszútávú tervei, más emberek gondozása stb.

Friss olvasnivaló a témáról: https://wmn.hu/vim/60382-egy-narcisztikus-szulo-mellett-osszeszukul-a-vilag--kitores-huszevnyi-pokolbol