Sokszor gondoljuk vagy halljuk egy beképzelt emberről, hogy „Na ez egy igazi nárcisz!”. De mit is jelent a nárcizmus?

Egy betegség vagy egy felvett szerep? Túl sok önbizalom? Rossz nevelés okozza? Mi van, ha ilyen a barátom, az apám vagy az anyám? Mit lehet vele kezdeni?

Biztos ismered a kifejezés történetét, ami - viccen kívül - a görög mitológiára nyúlik vissza: Narkisszosz egy görög mitológiai alak, akibe sok nimfa beleszeret, de mindenkit visszautasít. Egy nimfa azonban bosszút áll emiatt és az átok úgy teljesül, hogy Narkisszosz belenéz a folyóba és beleszeret a saját tükörképébe.

Tulajdonképpen a nárcizmus túlzott ön-szeretetet és önközpontúságot (más szóval egocentrizmust) jelent. Ez egy személyiségvonás.

Nem egyenlő a magas önértékeléssel. A magas önértékelés inkább arra utal, hogy valaki önmagával és másokkal is viszonylag jól van. Az sem nárcizmus, ha valaki túl sok szelfit készít magáról vagy az összes étkezését kiposztolja a közösségi médián.

Maga a nárcisztikus vonás arra utal, ha valaki nagyon felnagyítja önmagát, sok mindenre feljogosítva érzi magát és ehhez képest kevésbé veszi figyelembe a másik embert. Ennek mértéke változó lehet, tulajdonképpen van egy „normál” vagy tolerálható mértéke.

Ha már zavar…

Ha túlmegy a tolerálható mértéken és tartósan jellemzi az embert, akkor már inkább nárcisztikus személyiségzavarról beszélünk. A személyiségzavar nem betegség, mert nem egy átmeneti, kezelhető állapotról, hanem a személyiség tartós működésmódja. Ezt a zavart téves önfelnagyítás és az együttérzés hiánya jellemzi. A nárcisztikus ember mottója hasonló, mint egy valóságshow szereplőjének: „Nyerni jöttem, nem barátkozni!”. Az ilyen emberek számára fontos a hatalom, a külső, a hírnév és esetenként szívesen manipulálnak másokat. A narcisztikus emberek úgy gondolják, ők különlegesen fontosak, képességeik egyedülállóak, előnyt élveznek másokkal szemben. Gyakran durvák a szolgáltatóiparban dolgozókkal szemben, lenézik a pincéreket, takarítókat, sofőröket.

Mi okozza?

Sokféle kutató, sokféle módon próbálja megmagyarázni az ilyenfajta személyiségzavar kialakulását.

Vannak, akik úgy gondolják, azok lesznek nárcisztikusak, akiket a szüleik nem tanítottak meg együttérzésre, mások szempontjainak mérlegelésére. Felmerül magyarázatként, hogy a nárcisztikus szülei esetleg rideg, elutasító szülők lehetnek, akik kezdetben nem tudnak a gyermeknek elfogadást, szeretet, egészséges szülői csodálatot adni, ezt próbálja a nárcisztikus önmagának biztosítani. Más kutatók szerint pedig a fogyasztói társadalom túl sok olyan üzenet közvetít, mely szerint „te vagy a fontos”, „megérdemled”, „hangsúlyozd az egyéniséged”, és ezek felerősítik a nárcisztikus jellemzőket.

Mi történik egy kapcsolatban?

Első pillantásra a nárcisztikusok sokszor elbűvölőek tudnak lenni, de aztán könnyen kiábrándítják a másikat. Sokat beszélnek magukról, elvárják a csodálatot. Gyakran belekötnek a partnerükbe, úgy gondolják, nekik mindig igazuk van és általában nem tudnak bocsánatot kérni. A nárcisztikus személyiségzavarral jellemezhető emberek könnyen szereznek barátokat, de nehezen tartják meg őket, ezért tulajdonképpen magányosak. Nehezen tűrik az elköteleződést, nem értik a kölcsönösséget egy kapcsolatban. Akik egy igazán narcisztikus emberrel vannak közeli kapcsolatban, azok általában nem érzik jól magukat, bizonytalanok, a nárcisztikus sok sebet okoz párjának. Nem lehet őket szeretettel, türelemmel megváltoztatni, még komoly életesemények, vagy traumák sem hatnak erre. Egy nárcisztikus nem változik meg attól, hogy meghalnak a szülei, vagy gyereke születik vagy börtönbe kerül.

Mit lehet tenni?

Ezt a zavar nehéz megállapítani és kezelni (azért vannak erre jó példák is). Ráadásul, aki nagyon elégedett magával, az miért akarna változni, miért kérne segítséget? Ha valaki feltételezi, hogy a partnere vagy ismerőse nárcisztikus, akkor felesleges időt pazarolni arra, hogy rábeszélje, keressen fel egy szakembert, ez valószínűleg nem fog sikerülni. Ne feledjük, hiába létezik ma számtalan önismereti kézikönyv, hogyan ismerjük fel a nárcisztikus/passzív-agresszív/borderline barátot, szülőt, partnert, ezek nem tesznek senkit képessé arra, hogy megbízható diagnózist alkosson valakiről. Tévedhetünk is: azért, mert valaki a legutóbbi veszekedés után nem kért bocsánatot, még nem biztos, hogy nárcisztikus személyiségzavarban szenved.

Akkor kérjünk segítséget baráttól, szülőtől, pszichológustól, ha tartósan rosszul érezzük magunkat egy kapcsolatunkban és nem tudjuk megoldani.