Az együttjárás, - mint szó és fogalom - a partnerek mellérendelt szerepére utal. Arra, hogy amíg a kapcsolat tart a két fiatal egyenrangú, zárt egységet alkot.

Ebből az egységből nemcsak a többi érdeklődő marad ki, hanem a szűkebb és tágabb értelemben vett környezet és a családi cenzúra is. Sokszor mire a szülők megismerhetnék a partnert már mással cserélt helyet, s kiesett párja érdeklődési köréből.

Az a tényt, hogy régen egy lánynak egyszerre több fiú is udvarolhatott, nemcsak a közerkölcs fogadta el, hanem maguk a küzdő felek is. A lányért vívott küzdelem és „pedálozás"arra utal, hogy korábban mind a kezdeményező, mind az aktív szerep a fiúé volt. A felek közötti érzelmi viszonyok vagy éppen a lány ésszerű döntése határozta meg a további lépéseket egymás felé.

Korábban a fiúk udvaroltak, a szóban benne van a szimbolikus jelentés. Ahogy az udvar megelőzi és körülveszi a házat, úgy kapcsolatokban sem volt divat „ajtóstól rontani a házba". Az udvarlás tényét nem foglalták szavakba. A fiú tetszésnyilvánításának volt következménye a kapcsolatteremtés. A lehetőségeket a táncos összejövetelek biztosították. A fiú felkérte táncolni lányt, aki tetszett neki, vagy lekérte mástól, ha elvitték tőle. Ez ellen akkor senkinek nem volt kifogása. Ha egy lány egész számot végig táncolt volna egyetlen fiúval, nem igen számíthatott jó mulatságra. A dicsőség a minél több jelentkező volt.

Ma az ismerkedésnek és együttjárásnak a kezdeményezése a lányok számára sem tilos. Ez az egyenjogúság azonban csak látszat. A fiúk lényegesen konzervatívabbak napjainkban, mint a lányok. Nem szeretik, ha elveszik tőlük a kezdeményezés férfias magatartáshoz illő viselkedésformáit. A modern lányok olykor az agresszív kezdeményezést, a fiúhoz való tapadást is vállalják. Ez azonban nagyon gyengíti a férfias szerep-formákat és bizonyos mennyiségi szinten túl formálisan impotenssé teszik a férfiakat.

A sok ezer, millió év óta rögzült nemi-szerep jellemzőket nem lehet „csak úgy", racionális szinten megváltoztatni. Ez az aktív női-kezdeményező szerep a II. világháború után indult, s 50 - 60 év az emberiség életében és szokásrendszeriben egyetlen pillanat. Természeti törvény, méltán meg lehet benne bízni, hogy az élőszervezet a gyenge ingerhez közelít, míg az erőstől eltávolodni igyekszik. Éppen ezért, minden hárítás a másikból közeledést vált ki, mint ahogy a bekebelezési tendencia a partner hárítását eredményezi.

A korábbi női tartózkodási modell felbátorította a férfit a közeledésre, míg a mai agresszív kezdeményezés elbátortalanítja a nem erre a viselkedésmódra kondicionált férfit.

Ennek a női felszabadultságnak a gyökere abból ered, hogy a nők is dolgozni kezdtek. Attól kezdve pedig, hogy a létüket maguk is fenntartani képesek, jussot követelnek maguknak a szexuális szerep programokban. Korábban a nő hivatása az anyaságban teljesedett ki, s nem a szexuális örömszerzés volt a nő számára a „teljesítmény".

Hagyjuk meg a szexuális teljesítmény én-erősítő mámorát a férfiak számára, s kicsit húzzuk vissza a csápjainkat. Jó ára csak az értékes árunak van. Már pedig, ami olcsón kapható az szívfájdalom nélkül el is dobható.

Igaz, ma már a szüzesség mítosza nem olyan vonzó, mint régen volt, de nem is szégyenfolt a nő testén - lelkén. A tizenévesek hozzák vissza a romantikus, plátói szerelem nagyszerű élményét saját örömükre. Sétáljanak holdfényben a fák alatt kézenfogva kedvesükkel. Ízleljék meg az első csók boldogító ízét, s az ölelés védelmet, óvást jelentő nagyszerűségét.

„Ki viszi át a szerelmet?"- kérdezi Nagy László, a költő. Nekem van ötletem. Ti, Fiatalok! Meg kell őriznetek az emberi érzelmi lét legnagyobb kincsét a szerelmet, s tovább kell adnotok utódaitoknak.
A szexre ráértek akkor, ha érettek lesztek rá és a komoly, tartós kapcsolat koronájaként élitek majd meg.