Fáj a fejed?
2012. máj. 8., Dr. Szamosi Tamás

A fejfájásnak igen sok oka lehet. Néha az okra rájöhetsz magadtól is, olyan egyszerű.

Különösen a vékonyabbak, illetve azok, akiknek vérnyomása általában alacsony, nehezen tűrik az éhezést. Bizony a szervezetünk számára éhezés az is, ha éjszaka alszunk, mivel órákon át nem eszünk. Aki sovány, akinek nincsenek nagy zsírtartalékai, jól teszi, ha már felkeléskor is eszik egy keveset. Nagyon fontos a tisztálkodás után a bőséges reggeli, amit izgalmak nélkül, jó hangulatban fogyasztunk el. Néha a reggeli elmaradását (majd eszem az iskolában, ami persze nem sikerül, mert rövid a szünet, elbeszélgettük, stb.) egész napos fejfájás követi teljesen függetlenül attól, hogy mit eszünk ebédre. Érdemes talán egy negyed órával korábban kibújni az ágyból a bőséges reggeli érdekében.


Fájhat a fej alacsony és magas várnyomástól egyaránt. Ilyenkor a probléma egy részét csak az orvos tudja megoldani. A magas vérnyomás ellen azonban mi is tehetünk valamit. Például a sószegény étrendet és a napi rendszeres izzadásig fokozott mozgást. A sószegény étrend nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem ehetünk sót. A kenyér, a krinolin, a párizsi, a sajtok nagy része bőven tartalmaz sót. A különböző főtt ételekbe tett só még rátesz egy lapáttal. Ma általában egy magyar diák 3-6 szor annyi sót eszik, mint amennyire szüksége lenne. Meg lehet enni a nem sózott ételt? Hát persze. Őseink, amikor a királynak vitte a falu a sót és kenyeret, nem azért vittek sót, hogy a király sózza meg a kenyeret, hanem azért mert a só volt az egész falu kincse, drágább volt egyes helyeken, mint az arany. Akkor is volt ize az ételeknek. Só helyett ízesítésre például fokhagymát, zellert, tormát, hagymát használtak, melyek mindegyike kiváltja a sót és csökkenti a vérnyomást, miközben a só emeli. Mind az alacsony, mind a magas vérnyomás javul a rendszeres mozgásra. Ez nemcsak okvetlen tesi, vagy sportot jelent, jelenthet táncot is, meg azt, hogy, ahol tehetjük, gyalogolunk, vagy kerékpározunk. Persze a sebességgel rendelkező kerékpár néha bíztat az önbecsapásra. Nem mindegy milyen a sebesség megválasztása. Az alacsony vérnyomás ellen régóta használt szer a sötétre főzött tea.

Fájhat persze a fej lázas betegség miatt, amikor az alapbetegséget kell meggyógyítani. Amennyiben az egyszerű beavatkozások után a fejfájás nem múlik el, érdemes orvoshoz fordulni, háziorvoshoz, szemorvoshoz (nagyon gyakori oka a fejfájásnak, ha szemüvegre van szükséged), fül orr gégészhez, ideggyógyászhoz. Ha ők sem találják az okot érdemes a pszichológust felkeresni. Gyakori, hogy a fejfájás lelki okokkal magyarázható. Ez nem mindig egyszerű hiszti, lehet olyan ok is, amit csak közös erővel többszöri beszélgetés után lehet megtalálni.

Ne tűrd, hogy fájjon a fejed! Keresd meg az okát és tegyél ellene!