Annak ellenére, hogy közel sem volt rám jellemző - még szerda kora délután sem - a nagy fesztivál előtti várakozás és kellemes bizsergető érzés, kijelenthetem, hogy igenis jól sikerült az idei Volt fesztivál.

Hozzá kell tennem, hogy inkább a „feeling” miatt vettem jegyet, kevésbé játszott közre a kiemelt fellépők névsora, finnyás zenei ízlésemnek nem igazán tetszett a beharangozott program. 
Miért is jó a Volt? Nos, először is mert viszonylag olcsó. A huszonvalahányezres hetijegyért cserébe 20-30 koncertet simán megnéz az ember. A kaja, pia szintén olcsóbb, mint mondjuk a Szigeten. Másrészt biztonságos. Sok rendőr észrevétlenül vigyáz egész Sopronban a fiatalokra a fesztivál területén kívül. A drog sem jellemző itt. A helyiek jól tolerálják a fesztivált, hiába ülnek a kerítés előtt a fiatalok akár több utcán végig. Maga a város isteni, ki lehet járni enni, inni; az éttermek külön menüt készítettek a fiataloknak. Kár kihagyni az ország legjobb gyrosát (ami kebab), mindössze kb. 750 forintért, amivel hihetetlenül jóllakik az ember, és köszönőviszonyban sincs a pestivel! A vasútállomáson vízosztás, a fesztivál területén tűzoltós kocsik hűsítik a látogatókat. Hát, idén nem kellett gumicsizma, az biztos.

Noha a 0. nap most kimaradt, amit a Tesco Disco miatt sajnáltam a legjobban, 1. nap az általam kiválasztott Heaven Street Seven koncertje volt a nyitány. Van egy olyan sejtésem, hogy nincs olyan fiatal az országban, aki ne szeretné legalább egy számukat (a Dél-Amerika a ZP-ben szinte mindig felcsendül). Szűcs Krisztiánék gyakorlatilag 2000 óta egyfolytában a hazai gitárpop legfontosabb bandája, koncertjük energiával és humorral teli, profi zenészekkel. Sosem csalódtam bennük. Koncert után egy kis folyadékpótlás, aztán irány a nagyszínpad előtti Soproni sátor, amely az én kis társaságom találkozóhelye lett tavaly óta. Este 8-kor neki kezdett a Snow Patrol nevű skót indie formáció, akik a Chasing car című számukkal robbantak be a köztudatba 2006-ban, idén pedig a Called Out in the Dark című szerzeményüket játsszák agyon a rádióadók. Gary Lightbody hangja élőben is gyönyörűen szól, rendkívül érzelmes. A koncert nem éppen arra való, hogy agyontáncoljuk magunkat, de háttérzenének, valamint egy kis romantikázás céljából tökéletes.
Az 1. napi húzóember abszolúte Skrillex volt, bevallom, én kihagytam az idei Grammy-díjas előadót, mivel nem a szívem csücske a dubstep, de aki megnézte, annak nagyon bejött állítólag.

2. nap már magamhoz képest korán, 5 körül már kimentem a fesztiválra, hiszen akkor kezdett a The Carbonfools, akik szerény véleményem szerint még mindig nem annyira felkapottak, mint amennyire megérdemelnék. A zenekar agya, Dj Titusz szerényen kever a háttérben, Fehér Balázs pedig elsősorban a hölgyek kedvence, hihetetlen hogy itt is a közönség kb. 70%-a nőnemű. A két gitáros is rendületlenül pörög a 36 fok ellenére, a basszus valami iszonyatosan jól szól. Zárásként természetesen a Sunset hangzik el. 
Mivel egy kedves ismerős tett nekem szívességet, hogy eljött velem, ezért én is csatlakoztam hozzá Bohemian Betyars koncertre. Az igazat megvallva nem ismertem a bandát, valószínűleg ezek után sem fogom őket hallgatni, de a koncertjük meggyőzött arról, hogy helyük van a magyar zenei palettán. Ránézésre nálam fiatalabb, huszonegy-két éves srácokról van szó. Aki szereti Gogol Bordello zenéjét, annak nagyon tudom ajánlani, a koncertet a közönség és a fiúk is végigtombolták, ment nagyban az ugrálás, a hangulat is remek volt. Aznap amúgy felülreprezentáltan látogattak ki a tinik a a pop-punkot jásztó Simple Plan és a Hadouken miatt, az idősebb korosztálynak pedig az este 10 órai kezdettel játszó Faith No More szólt. Na, ők egy érdekes banda, ugyanis ha az Easy című számukból akarunk kiindulni, akkor rosszul tesszük, hiszen alapvetően metált játszanak. Hiába készítettek fel erre a barátok, nekem azért így is elég furcsa volt. Éjfél után irány haza szolidaritásból a kedves barátommal, hiszen ő még megy dolgozni is reggel, én meg még mindig nem pihentem ki az államvizsgára való stresszes időszakot. 

Pénteken aztán igazán belevetettem magam végre a partizásba. Ismét 5-kor kinn, kezdődik a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A fejem felett viharfelhők, dörög az ég, kicsit féltem, hogy jól megázom. Hát persze nem, épphogy esett kicsit, de a negyven foknak köszönhetően az ember kábé szaunában érezte magát. Egy PASO koncertet nem lehet megúszni táncolás nélkül, aki nem élvezi, az nem is ember erős túlzással. Táncoló pajtásommal megjegyezzük, ha heti három koncertjükre kilátogatnánk, az felér akármilyen sporttal vagy fogyókúrával. 7-től irány ZAGAR, még van másfél órám a vonattal érkező barátnőhöz való kijutásig, el is repül az idő, zárásként a Wings of Love felüdülés és energiát ad a vasútállomáshoz vezető fél órás sétához. Lecuccolás, koccintás a lakásban, aztán irány vissza taxival, hiszen 10-kor kezd a Péterfy Bori és a Love Band! Két év kihagyás és egy gyerekszülés után hatalmas az érdeklődés, és Boriék ott folytatják, ahol abbahagyták. Ez a nő egyszerűen hihetetlen a színpadon, fantasztikus kisugárzása és tánckultúrája van. A nézők pedig hálásak, a dalszövegeket mindenki ordítja. Lazulásként irány a nagyszínpad, fűre leülés, Röyksopp a háttérben, kiváló elektronikus zene. Külső vendégelőadó csaj (Karin Andersson a The Knife-ból) meghívva, nagy a boldogság. Az este általam legjobban várt előadója azonban Yonderboi. 12 éve robbant be a köztudatba mindössze kábé 18 évesen, legújabb albumára cirka hat évet kellett várni, de megérte. Én is egy gyerekkori horvátországi nyaralás során ismertem meg akkor még cédén a bátyám által. Rohadtul telik az idő, na. Már az is nagy meglepetés, hogy eljött a Voltra, hiszen nem szeret fellépni, inkább alkotni. Itt azért csak jól érezte magát, bár látszott, hogy zavarban volt, de azért a kisfiús félmosoly megjelent többször is. Ez a srác ezért is hihetetlen, egyszerűen lerí róla a szerénység. A közönség meg egyszerűen remek, hallatszik állandóan a „Szeretünk, Laci!”. Fél négy körül aztán vége a csodának, mi is elfáradtunk, irány haza, hiszen szombat a zárónap. 

10-kor kelés, készülődés, hiszen jönnek hozzánk vendégek. Délutánra kicsiny teraszunkon cirka tíz ember üldögél, háttérben laptopról zene. Taxit lehetetlen elérni, irány fel ismét a hegyre (mármint nekünk magyaroknak hegy, amúgy domb). A mai program NEO, Quimby, na meg Iggy and the Stooges, a többiek kedvéért főleg, de nem panaszkodom. Ismét fűre leülés, jó emberekkel beszélgetek, egyszerűen jó kinn lenni. Hajnali 3-kor aztán elbúcsúzom az idei VOLT-tól, remélem jövőre ugyanitt a Lővérekben találkozunk. 

Szerintem az erdei állatok sem bánnák.