Tanár úr hívő? negyedik rész
2021. nov. 2., Baranyi Károly

A bűn különben az egyik legnehezebb kérdés.

Absztrakt módon megvilágítható: az ember Isten szándékai ellen dönt. De konkrétan mit jelent a bűn, és miért annyira gyűlöletes?
A bűnnel kapcsolatban általában három dolgot emeltem ki.
(1) A tékozló fiúról szóló példabeszédben az apa követelődző fiának kiadja a jussát, a neki járó részt a vagyonból. A fiú elment az örökséggel, eltékozolta, lezüllött, majd amikor már a disznók moslékából sem kapott eleget, akkor arra gondolt, hogy az apja házában a cselédeknek is jobb sorsuk van, mint neki. Felkerekedik tehát, és hazamegy, hogy a cselédsorsot vállalja. Az apja már várja, tárt karokkal fogadja, és örömünnepet rendez megkerülésére. „Elveszett a fiam, de megkerült” Az apa nyilvánvalóan tudta, hogy mi vár a fiára, amikor kiadta a vagyonának rá eső részét. Megtehette volna, hogy megtagadja, azonban annyira nagyra tartotta a fiú szabadságát, hogy nem tehette meg, hogy korlátozza: nagyobbat vett volna el tőle, mint a vagyon egy részét, a szabadságát csorbította volna.
Isten is olyan nagyra tart bennünket, hogy inkább vállalja azt a kockázatot, hogy elszédelgünk és a vagyonunkat eltékozoljuk, mint azt, hogy megfosszon bennünket attól a vonástól, ami hasonlatossá tesz hozzá: a szabadságunktól. Isten tudja, mint a tékozló fiú apja- is, hogy rossz útra térhetünk; azonban az irántunk érzett tisztelete, nagyrabecsülése miatt nem teszi meg, hogy lefokozzon bennünket, megfosszon szabadságunktól, gépekké tegyen. Akkor ugyanis az eredeti célja sem valósulhat meg: az üdvösség csak szabad személy része lehet. Az apa biztos volt a fia leendő bűnében. Látta előre, hogy a vagyont rossz nőkre költi, aztán maga is nyomorúságos sorsra jut. Ez fájdalmat okozott neki.
Sokszor látni egyszerű idős emberek fájdalmát (például a tapintatlan televízióban), akiknek a felnőtt gyermekét gonosztevőként ismeri meg a világ. Az apának, anyának mindenképpen ez a legnagyobb szenvedés, nagyobb talán, mint a gyermeke halála. Az Isten elleni bűnt ehhez hasonlítanám: Istennek, Atyánknak és Teremtőnknek fájdalmat okozunk saját boldogságunk, üdvösségünk szabad és tudatos elutasításával.
(2) Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve; ez a rang azt a kísértést jelenti, hogy úgy gondoljuk, olyanok vagyunk, mint Isten. Az emberre éppen a nagysága miatt leselkedik a veszély: hasonlatos Istenhez (mert ilyennek kell lennie, hogy partnere legyen a teremtőjének), de ettől csak egy lépésre van az, hogy azt gondolja, hogy ő az isten. Vagy legalább is, hogy olyan, mint Isten. Ez az ember legalapvetőbb, legnyilvánvalóbb kísértése, az emberre leselkedő egyetlen igazi veszély. Mindennapi életünk számtalan példája mutatja ezt, a történelem lapjaira is az embernek ez a tévedése van írva.
Milyen közel is van egymáshoz az a két mondat, hogy „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá (Ter 1,26), és „.szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat." (Ter. 3,5) A Szentírás első lapján az szerepel, hogy Isten, az Atyánk saját képére és hasonlatosságára teremtett bennünket, a második oldalon pedig ott a csábítás: olyanok lesztek, mint az istenek! Mi a különbség a két kifejezés között? Óriási, de alig észrevehető: az ember hasonló Istenhez, de nem olyan, mint Isten. Hasonló Istenhez, ezért kísértésbe is eshet, hogy megfeledkezik helyéről, hivatásáról. Ez az egyetlen igazi bűn: önmagunk imádása. Bábel tornyának építő i is az égbe törtek. „Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek a teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak." (Ter. 11,4)
(3) Összefüggésben a fentiekkel: mi volt Júdás igazi bűne? Az árulás? Szerintem ez a jelenség felszíne, a következmény. Az igazi bűne az volt, hogy elutasította Jézus jóságát. Nem azért, mert Júdás a rossz oldalán volt, hanem mert irigy volt a jóra. Nem volt meg benne Keresztelő Szent János nagysága, aki elismeri, hogy annak, aki utána jön, saruszíját sem méltó megoldani. A keresztény emberek nagy kísértése: nem hajlandók a jót szolgálni, ha nem ők „találták ki".

Folytatjuk!

 

Előző rész