Az állatok érezni, örülni, szenvedni képes, alapvetően kiszolgáltatott élőlények.

Erkölcsi kötelességünk a tiszteletben tartásuk, a velük való törődés, élőhelyük megóvása, életfeltételeik biztosítása.

A mindennapokban egyre többször találkozunk mentésre, védelemre szoruló állatokkal, „akik" az emberi felelőtlenség áldozatai. Vannak tudatlanságból, és sajnos egyre több esetben tudatos viselkedésből származó állatkínzások. Nem csupán a „házikedvencek" esnek áldozatául az ilyen viselkedésnek.

Borzasztó olyan gyerekekkel találkozni, akik „labdaként" kiskutyát dobálnak egymásnak, megetetik kaviccsal - és még sokféle bántalmazást sorolhatnék fel - nem törődve azzal, hogy mindezt egy élőlénnyel teszik.
Ilyenkor mindig az jut az eszembe: Ez a gyerek mit fog csinálni, ha felnő??? Hogy jut eszébe egy védtelen állatot kínozni?? Mire gondol, amikor mindezeket csinálja?? Miért természetes, hogy egy gyengébbet bánt???
És még sok-sok kérdés, amire nem kapok választ, vagy számomra értelmezhetetlen felelet érkezik: Vigyázunk a kutyusra, nehogy leejtsük! ???????????????

Ha az állatokkal szemben kíméletlenül viselkedünk, akkor egy másik ember sem számíthat tőlünk „jobbra".

Mahatma Gandhi szerint „Egy nemzet nagysága, és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik".
Állatvédőként nagyon fontosnak tartom, hogy az állatvédelem már gyermekkorban elkezdődjön. A család, mint a szocializációs folyamat legelső színtere, jelentős hatással van a gyermekek viselkedésének alakulására, a felnőttek, nagyobb testvérek példamutatásukkal befolyásolják a kicsik állatokhoz való viszonyát.

Nem mehetünk el az állatkínzás mellett, nem nézhetünk félre.