.....az imposztor szindrómáról

Érezted néha úgy, hogy nem vagy biztos magadban, hogy nem érzed elég jónak, eredetinek, tehetségesnek magad? Hogy azt gondolod, hogy csak a véletlen műve, hogy még nem derült ki, hogy valójában milyen vagy és ha kiderülne, akkor senki nem állna veled szóba? Úgy érzed, nincs egy eredeti ötleted sem, mindent csak másolsz valakiről és folyton izgulsz, hogy ne bukjál le? Sokan küzdenek az alkalmatlanság, értéktelenség érzésével, nehezen hiszik el, hogy megérdemlik a sikereket, elismerést.

Anna például diákönkormányzati képviselő, a többiek választották meg őt több jelentkező közül. Ennek ellenére úgy érzi, semmit nem tud tenni, nem tud hozzájárulni a diákélethez, és attól fél, hogy kiderül, hogy a szövege mögött nincs semmi… Ezekkel a rossz érzésekkel aztán különböző módokon próbál megküzdeni például kiabálással, sírással stb.

Nos, hívhatnánk ezt egyszerűen alacsony önértékelésnek, de itt annyiban többről van szó, hogy

az ember kifejezetten szorong attól, hogy lelepleződik a „csalás”, kiderül, hogy a valóságban nem olyan tehetséges, mint amilyennek mutatta magát.

Ezért ezeknek az érzéseknek külön nevet adtak és „Imposztor-szindrómának” nevezték el.

Ki mitől érzi magát sikeresnek?

Önmagában nagyon érdekes kérdés, hogy valaki minek/kinek tulajdonítja a sikereit és a kudarcait. Tulajdonképpen ezzel foglalkozik a pszichológiában az ún. attribúció-elmélet.

Maga az elmélet leegyszerűsítve arról szól, hogy miként próbáljuk önmagunk vagy mások viselkedését magyarázni. Ehhez alapvetően kétféle okot használunk fel: belső okokat (azért viselkedett így, mert ő ilyen) vagy külső okokat (azért viselkedett így, mert ilyen helyzetben volt). Ilyen külső-belső okokkal magyarázhatjuk időnként a sikereinket és kudarcainkat is és ezek különböző érzésekhez és különböző célokhoz vezetnek minket.

Például, az, hogy milyen érzést vált ki, ha rosszul sikerült a dolgozatom, attól is függ, hogy minek tulajdonítom a kudarcot. Ha úgy érzem, nem tudtam az anyagot, ez rossz hangulathoz vezethet, mert úgy érzem, hibás vagyok pl. hülye vagyok ehhez vagy nem tanultam eleget és félni fogok a következő dolgozatírástól. De gondolhatom azt is, hogy azért írtam rossz dolgozatot, mert a tanárnak rossz napja van és ilyenkor talán kevésbé rossz hangulatom lesz, és remélhetem, hogy legközelebb nem ad ilyen nehéz kérdéseket.

Mi is az az Imposztor szindróma?

Az imposztor szó valójában szélhámost, csalót jelent. Valakit például felvesznek egy új suliba, vagy munkára és egyből az jut eszébe, hogy neki ez biztos nem fog menni és akkor mindenki rájön, hogy ő milyen buta. Bárkivel előfordulhat, hogy ilyen érzések eluralkodnak rajta, akár középiskolás, akár professzor. Amikor Harry Potternek azt mondták, hogy ő egy varázsló, azonnali reakciója az volt, hogy biztosan valami hiba történt, ő semmiképpen sem lehet erre képes, ő nem kiválasztott. Ez tehát nem egy betegség vagy pszichológiai zavar, hanem csak egy átmeneti vagy tartós állapot, ami általában nem az életünk összes területén egyszerre jellemez minket.

Mit gondol/érez, az, akinek imposztor szindrómája van?

• Úgy érzi, eddig bármit elért, az a szerencsén múlott.
• Aggódik, hogy a többiek rájönnek, valójában nem is olyan jófej vagy okos, mint azt mások hiszik.
• Azt hiszi, mások sokkal jobbak, szebbek, okosabbak és mindent jobban csinálnak.
• Folyamatos félelemben él amiatt, hogy kiderül, csaló.

Mit lehet tenni, hogy leküzdjük az imposztor szindrómát?

• Szakértők szerint már az is segít, ha nevén nevezzük és kimondjuk, „Bizony most épp imposztornak érzem magam”.
• Próbáljunk erre nem zavarként vagy betegségként tekinteni: tudnunk kell, hogy sok okos, kreatív, jófej emberre jellemző lehet ez.
• Legyünk megértők önmagunkkal és nézzük magunkat távolabbról: néha egy új szerepbe vagy helyzetbe kerülni nagy felelősség és önkéntelenül mérlegeljük, hogy tényleg meg tudunk-e ennek felelni.
• Beszélgess erről a barátaiddal is!