Tudod-e, hogy Magyarországon 540 ezer 15-19 éves korú fiatal él?
Szomorú tény azonban, hogy ebben a korosztályban évente még mindig kb 70-en halnak meg nem természetes, külső okból. Ide sorolhatók a közlekedési balesetből, a sportbalesetből, a fulladásból, az égésből, a mérgezésből, a gyilkosságból és az öngyilkosságból származó halálozások.
A Te korosztályodban több emberélet vész el emiatt, mint az összes létező betegség miatt együttvéve. A halálos végű balesetek persze csak a jéghegy csúcsát, vagy ahogyan az afrikai népek mondják, a krokodil vízből kilátszó orrát jelentik. Minden halálesetre nagyjából 160 kórházi felvétel és 2000 járóbeteg ellátás jut.
A sérülések legnagyobb része közlekedési balesetből származik.
Egyre többen jártok biciklivel iskolába, kirándulni. A kerékpárral történő közlekedésnél is elengedhetetlenül szükséges a KRESZ szabályainak ismerete és betartása. Mindig viselj bukósisakot, mivel az életet menthet! Ha lehetséges, használd a bicikli utakat. Sötétedés után legyen megfelelően kivilágított a bicikli, és viselj fényvisszaverő ruhát. Fontos, hogy a bicikli jó műszaki állapotban legyen, a fék, a világítás működjön rajta.
A motor a legveszélyesebb közlekedési eszköz, mivel nem rendelkezik karosszéria védelemmel, és mégis nagyon gyors sebességre képes. Emiatt a bukósisak és védőruha viselése akkor is ajánlatos, ha az nem kötelező. Bizonyos teljesítmény fölött már csak jogosítvánnyal lehet vezetni. Felhívnám a figyelmedet a közlekedési szabályok betartására, különösen arra, hogy ne cikázz haladó gépkocsi sorok között.
Az autóvezetés nem lehet játék, sem verseny, hanem egy teljes figyelmet, felelősségteljes viselkedést és önuralmat igénylő feladat. Csak akkor vezess, ha már jogosítvánnyal rendelkezel. A biztonsági öveket még a legrövidebb úton is kapcsold be. A sebességhatárokat mindig tartsd be. Ne vezess kis mértékű alkohol- és drogfogyasztás után se, és ne telefonálj vagy cigarettáz vezetés közben. Ha ezeket betartod és utasként elvárod, hogy akivel utazol az betartsa, akkor megelőzheted a tragikus diszkó-balesetek előidézését. Ne felejtsd, hogy az alkohol és a drog oldja a gátlásokat, ezáltal könnyebben sodródhatsz veszélyes helyzetekbe, emellett a mozgás-koordináció romlása miatt gyakrabban okozol és szenvedsz el baleseteket.
A sportbalesetek egy része szintén megelőzhető kellő odafigyeléssel, annak ellenére, hogy a rendszeresen sportolók is gyakran szenvednek el kisebb sérüléseket. Az extrém sportok művelői, úgymint a görkorcsolyások, gördeszkások, bmx biciklisek, a téli sportok hódolói fokozott veszélynek vannak kitéve. A rendszertelen sportolók a nagyobb erőbedobást igénylő tevékenységek (pl. sítábor, evezős tábor, stb.) előtt tudatosan készüljenek, edzenek. A veszélyes sportok űzése közben pedig viseld a védőfelszereléseket, a bukósisakot, könyökvédőt, térdvédőt, amivel megelőzheted a súlyos koponya-, gerinc- és végtagsérüléseket. Végül ne felejtkezz meg a bemelegítésről, ami a felkészíti a szervezetet a terhelésre.
A vízbefulladásos balesetek leggyakoribb oka a nem kijelölt helyen történő fürdőzés. A vízi sportok gyakorlása közben viselj mentőmellényt, ha szükséges, védőfelszerelést (pl. vadvízi evezésnél bukósisakot). Figyelj az időjárási viszonyok gyors változásaira. Víz mellett soha ne fogyassz alkoholt!
A tűzesetek és az égési sérülések elkerülése végett nyílt tüzet csak a megengedett helyen gyújts! A tüzet felügyelet nélkül sose hagyd! A petárdák és tűzijátékok kezelési útmutatóit pontosan tartsd be. Az ágyban soha ne dohányozz. A forrázásos balesteket a forró folyadékok gondos tárolásával, óvatos kezelésével kerülheted el. Különösen veszélyes, amikor a szabadban, bográcsban főzünk, és körülötte játsszunk, labdázunk.
A véletlen balesetek mellett a sérülések másik részét viszont másoknak (verekedés, bántalmazás), vagy éppen saját magadnak (önsértés), szándékosan okozhatod. Ebben az életkorban az indulataid eluralkodhatnak rajtad, verekedésbe sodorhatnak. Uralkodj indulataidon, ne hagyd, hogy azok vezessenek! Keresd a békés megoldásokat.
Ha túl sokszor vagy lehangolt, úgy érzed, hogy olyan problémád van, amellyel magad nem boldogulsz, kérd szüleid, gyermekorvosod, tanáraid segítségét. Legyen bátorságod nyíltan beszélni erről olyan felnőttel, akiben megbízol.
Jusson eszedbe, hogy a felelőtlen magatartás akár mások életét is veszélyeztetheti, illetve, hogy önmagad megóvása a szeretteid miatt is fontos.
Az összeállításban fiatalok leggyakrabban előforduló sérüléseiről olvashatsz. Ebben az életkorban a haláleseteknek több mint a fele nem betegségből ered, hanem például a balesetekből.
Az adatok, amiket bemutatunk az „Iskoláskorúak egészségmagatartása” nemzetközi kutatásból származnak. Talán Te is segítséget nyújtottál a kérdőív kitöltésével.
A fiúk gyakrabban szenvednek sérüléseket, mivel esetenként hajlamosabbak kockázatosan viselkedni, sportolni vagy közlekedni, és néha nehezebb számukra, hogy uralkodjanak indulataikon.
Egy kolumbiai falucska lakói a világtól elzárva élnek. Két módon juthatnak el a legközelebbi településre: vagy 800 méteres hegymászással a dzsungelen és egy vad hegyi folyón keresztül, vagy egy rozsdás, egy szál kábelből álló drótkötélpályán. A gyerekek minden nap a kötélpályán mennek a suliba. Cserélnél velük?